Sajnos a 470-es osztály nem élt a meghívással és a lehetőséggel. Az érdektelenségre jellemző, hogy nem nevezett 470-es egység a hétvégére.

Biztatóak voltak az időjárási előrejelzések a versenyre. Szombaton a 8-14 csomós ÉNY-i, majd NY-i szélben 4 futamot sikerült rendezni. Vasárnap, a kiírásban meghatározott limitidőig pályaversenyre alkalmas szél nem tudott kialakulni Balatonfüred előtti vízterületen, így 4 futam alapján hirdettek eredményt a rendezők. (Az eredményhirdetés alatt stabilizálódó friss D-i, egészen koraestig kényeztette a sportág kitartó szerelmeseit.)
A kalóz osztály 20 hajója versengett egymással, a szombati nap végén 4 futam után az élen igen szorosan alakultak az eredmények az élen pontegyenlőség alakult ki.
Érdekesség, hogy a remek kezdés, valamint a két futamgyőzelem ellenére, a Szentpéteri – Hajdú páros a harmadik helyről várta a vasárnapi folytatást.
A folytatás elmaradt, a rendezők 4 futam alapján hirdettek eredményt. A versenyt a BYC. egysége, a Varjas Sándor – Horváth Áron nyerte, az egyenletes teljesítményt nyújtó Vízügy-es hajó, a Fluck Bence – Székely Gy. Szabolcs páros előtt, harmadik, a Szentpéteri Zsolt – Hajdú László (Vízügyi SC) páros lett), a legjobb hazai (paksi) páros, a Mayer Tivadar- Mayer Petra lett.
A házigazdák, az ASE vitorlás szakosztály és a Koloska Marina, a már megszokott remek vendéglátással növelte az esemény színvonalát.

A futam eredményei ITT érhetőek el.