Az MVM Sportegyesület rendezésében lebonyolított MVM Asso99, Melges24 és 8M OD Országos Bajnokság utolsó versenynapján a még hiányzó utolsó egy futam sok izgalmat tartogatott, hiszen az eredménylista ponttáblázatában nagyon szorosan alakult az aktuális sorrend, így az utolsó futam volt a mindent eldöntő.

Sipos Péter versenyrendező délelőtt fél tizenegyes rajtot hirdetett, és már az előző napi időjárás előrejelzés is jól mutatta, hogy erős északi szél várható vasárnapra. Ez a valóságban is beigazolódott, hiszen a futam során 15-25 csomós széllel küzdött a mezőny, néha még ennél is erősebb befújásokkal tarkítva. Az átlagoshoz képest erősebb szél több hajóegységet is a parton marasztalt, mások számára viszont épp az erősszeles menetelés jelentette az igazi kihívást és lehetőséget a végeredményük javítására.

A futamot az erős szél ellenére mindhárom hajóosztályban sikerült elsőre és tisztán elrajtoltatni, és ezután megkezdődött a villámgyors száguldás, izgalmas páros csatákat, gyönyörű manővereket láthattak a versenyt figyelemmel kísérők, akik megcsodálhatták mire is képesek ezek a remek One Design hajók nagy szélben.

A futam befutója rendesen átalakította a bajnokság végeredményét, legkomolyabban talán az Asso hajóosztályban, ahol a Detre Szabolcs által kormányzott Infla Deus hajóegység gyönyörű vitorlázással megnyerve a futamot az eredménylista élére vitorlázta fel magát, maga mögé utasítva az eddig vezető, Litkey Farkas által kormányzott Asso Le Mio csapatot, akik az utolsó futamban 4. helyen értek célba. A többszörös Repülő Hollandi világbajnok kormányos, Majthényi Szabolcs csapata megőrizte eddigi dobogós harmadik helyét.

A Melges 24 hajóosztályban szintén gyönyörű csatákat láthattunk, igaz, a Strange Brew csapat elsőségét már semmi sem veszélyeztette, a második és harmadik hely sorsáról azonban az utolsó futam döntött. Bakóczy Róberték utolsó hátszeles látványos száguldása meghozta a maga gyümölcsét, hiszen megszilárdította a csapat (FGF ISUZU Sailing Team) második helyét, így a Czégai Péter által kormányzott Jedi Business hajóegység nem tudott feljebb lépni a harmadik helyről.

A 8 méteresek tízfős mezőnyében hat hajó állt rajhoz az utolsó versenynapon, a futamot öt hajó fejezte be eredményesen, és bár a Nekem 8 csapat sem indult el, az ő győzelmüket már nem tudta a többi csapat elvenni. Az összetett második helyen az utolsó futamot megnyerő Raiffeisen csapat végzett Pfeninberger Miklós irányításával, a dobogó harmadik fokára megérdemelten az American Crew csapata állhatott fel.

A bajnokság során összesen egy óvás érkezett be a Fluck Benedek által vezetett Versenybírósághoz, amely a vízen is szemléte a versenyszabályok betartását.

A bajnokság díjátadó ünnepségére vasárnap délután került sor a volt OMFB Kikötőben. Díjazásra mindhárom hajóosztályban az országos bajnokság 1-6. helyezettje, valamint nemzetközi kategóriában az 1. 3. helyezett csapatok kerültek, e mellett az első futamok győztesei átvehették a Tóth László emlékdíjat.

Sipos Péter versenyrendező és Fluck Benedek versenybíró értékelő szavai után a Kutassy László által készített, valamint a Magyar Vitorlás Szövetség által biztosított díjak átadásában az MVM Sportegyesület támogatóinak – a névadó szponzor MVM Zrt. és BMW Group, valamint a Kópis és Társa Kft. - képviselői közreműködtek.

A bajnokság végeredménye az alábbiak szerint alakult:

ASSO 99 ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

 

Hajó neve

Egyesület

Kormányos

Legénység tagjai

1. helyezett

Infla Deus

KMP VSE

Detre Szabolcs

Detre Zsolt, Detre Nándor, Dr. Szikora Gyula, Széchenyi Bálint, Király Zsolt, Tartalék: Kántás Gyula

2. helyezett

Asso Le Mio

KMP VSE

Litkey Farkas

Glódi Balázs, Litkey Balmaz, Lepp Gyula, Tóth Róbert, Ilinyi Dénes

3. helyezett

Fantomasso

SVE

Majthényi Szabolcs

Papp Zoltán, Széll Péter, Szaniszló Péter, Dr. Futó István, Horgos Tamás

4. helyezett

BDO

BYC

Bartos Zoltán

Gerendy Zoltán, Vermes Dóra, Kelecsényi Péter, Kelecsényi Gábor, Páhegyi László

5. helyezett

BMW Sailing Team

Asso YC

Vadnai Tamás

Huszka Róbert, Fazekas Gergely, Botos Bálint, Fejér Miklós, Komáromy Balázs

6. helyezett

Peecasso

MVM SE/Kereked VK

Szilvásy Attila

Petrányi Zoltán, Szaplonczay Péter (EGIS SE), Gereben Mátyás (SVE), Cittel Gergõ (EGIS SE), Sándor Zsolt (EGIS SE)

 

 

 

 

 

Tóth László Emlékfutam díja

BDO

BYC

Bartos Zoltán

Gerendy Zoltán, Vermes Dóra, Kelecsényi Péter, Kelecsényi Gábor, Páhegyi László

 

ASSO 99 NEMZETKÖZI VERSENY

 

Hajó neve

Egyesület

Kormányos

Legénység tagjai

1. helyezett

Infla Deus

KMP VSE

Detre Szabolcs

Detre Zsolt, Detre Nándor, Dr. Szikora Gyula, Széchenyi Bálint, Király Zsolt, Tartalék: Kántás Gyula

2. helyezett

Asso Le Mio

KMP VSE

Litkey Farkas

Glódi Balázs, Litkey Balmaz, Lepp Gyula, Tóth Róbert, Ilinyi Dénes

3. helyezett

Fantomasso

SVE

Majthényi Szabolcs

Papp Zoltán, Széll Péter, Szaniszló Péter, Dr. Futó István, Horgos Tamás

 

MELGES 24 ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

 

Hajó neve

Egyesület

Kormányos

Legénység tagjai

1. helyezett

Strange Brew

Kereked VK

Ian Ainslie

Weöres Botond, Farkas Bence, Kaltenecker Károly

2. helyezett

FGF ISUZU Sailing Team

SVE

Bakóczy Róbert

Rozsnyay Domonkos, Takácsy Levente, Takácsy Kristóf, Búza Bence

3. helyezett

Jedi Business

Procelero SE

Czégai Péter

Kutics Krisztián, Weöres Szabolcs, Milbich András, Tartalék: Hoffman Henrik

4. helyezett

Hód

TVSK

Bujáky Attila

Gond Gergely, Lillik Ákos, Doubrawszky Bálint, Szellem Balázs

5. helyezett

Ponente

D-one VSE

Csoltó Ákos

Kutassy László, Büki Gábor, Büki Zsolt

6. helyezett

Favonius

MVM SE

Rick Gergely

Dr. Ugron Gáspár Gábor, Perjés Bálint, Bagyó Áron, (Szakatsits Ádám)

 

 

 

 

 

Tóth László Emlékfutam díja

Hód

TVSK

Bujáky Attila

Gond Gergely, Lillik Ákos, Doubrawszky Bálint, Szellem Balázs

 

8M ONE DESIGN ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

 

Hajó neve

Egyesület

Kormányos

Legénység tagjai

1. helyezett

Nekem 8

TVSK

Erdõs Bálint

ifj. Scholtz Imre, Jenei András, Zámbor András, Szemesi Árpád

2. helyezett

Raiffeisen

SVE

Pfeningberger András

Czeizel Balázs, Ziegler János, Hajtó Gábor, Szépfy Márton

3. helyezett

American Crew

BYC

Oroszlán Péter

Oroszlán Gábor, Solymos Dóra, Boér Máté, Varga Zsolt

4. helyezett

Weight

TVSK

Gyenes Ákos

Benczúr Máté, Fraknói András, Sármásy Márton

5. helyezett

Camelot

8mOD VSE

Kassai András

Matolcsy Miklós, Molnár Tamás, Vincze Zoltán, Gábor József

6. helyezett

Montana

SzVE

Dr. Keszthelyi Gábor

Dr. Nyárády Zoltán, Kusztor Dávid, Dr. Szilágyi János, Szilágyi Botond, Tartalék: Szabolcs Bence

 

 

 

 

 

Tóth László Emlékfutam díja

Weight

TVSK

Gyenes Ákos

Benczúr Máté, Fraknói András, Sármásy Márton

További információ és eredmények az MVM SE honlapján.

Cserta Gábor további képei a galériában!