A 9 tervezett futamból jó szélben 8 realizálódott.

Az első nap kis-közepes szélben 4 futam került megrendezésre. A 4 futamot 3 különböző egység nyerte. A futamok sorrendjében a dr. Bödör-Varró, Gyapjas-Péch, Margitics-Serke, Gyapjas-Péch párosok szelték át elsőként a célvonalat.

A mezőny kicsi, sűrű, így a futamok kifejezetten élvezetesek, pörgősek voltak. A mezőny sűrűségére a már előzőekben írtakon túl mi sem volt jellemzőbb, hogy a pozícióharcok már jóval a rajt előtti pillanatokban megkezdődtek, és a befutóig tartottak úgy, hogy a mezőny végig szorosan együtt vitorlázott. Az egyes helyezések sorsa általában kis különbségeken múlott, volt olyan futam, hogy 5 méteren belül 5 hajó futott be.

Három futam befutási sorrendje alapján az 1-3. helyezettek azonos ponttal álltak. A negyedik futamban a Gyapjas-Péch (EB 11.) páros nyerni tudott, igy a nap végén 2 ponttal megelőzték a dr. Bödör-Varró párost, és héttel a Margitics-Serke kettőst.

A második nap nem fújt megfelelő szél, nem volt futam.

A harmadik napon 6-7 bft erősségű szélben 4 futamot sikerült rendezni. Ezen viszonyok között - Margitics-Serke távollétében - Gyapjasék és Biharyék domináltak. Mindkét páros 2 győzelmet könyvelhetett el ezen a napon. 

Meg kell említeni, hogy az egyetlen női páros (Weinber-Böröcz) egy második és egy harmadik helyet is ki tudott harcolni az utolsó versenynapon a meglehetősen férfiasnak mondható időjárási körülmények közepette.

Az utolsó futam befutási sorrendjétől függetlenül a 7. futam befejeztével kialakult a dobogósok végső sorrendje:

1. Gyapjas-Péch
2. Bihary-Bihary
3. dr. Bödör-Varró