29-én már lementem a hajót előkészíteni, nehogy valami nem várt műszaki akadály belezavarjon az év végi mulatságba. Minden rendben volt. A hajó orrára szerelt jégvető lemez bevetésre várt, bár két éve, mióta elkészült, nem sikerült jeget érintenie.
A viharos szél és a fagy közeli hőmérséklet a kikötőnkbe kényszerített egy hatalmas vízicsibe csapatot. Több száz fura madár állítólag rém hasznos vendége egy kikötőnek, mert a fenékre merülve táplálkoznak, megtisztítva a medret a burjánzó vegetációtól. Lehet, hogy nem tettem rájuk túl jó benyomást, mert amint megjelentem, már iszkoltak is kifele.



30-ára leállt a szél, és az éjszakai kemény fagy hatására beállt a jég a kikötőben. A 2-3 cm vastag hártya nem jelenthetett volna különösen nagy akadályt, így töretlen optimizmussal kijelöltem a másnapi indulás időpontját.
Ez az évzáró hajózás mindig borzolja a kedélyeket. A leggyakoribb reakció a „Miért nem szóltál? Úgy mentem volna én is”. Na, ők azok, akiknek azért mindig közbe jönne valami, ha mégis szólnék... Szerencsére van néhány figura, akik a legkilátástalanabb helyzetben is mindent eldobnak és jönnek. Hányan is vannak? Egy kezemen meg tudom számolni.

Van aztán a szakértő, aki a hajózás szentségének megsértésével vádol a vorstagon hagyott génua, a jégtáblák hajópusztító hatása és egyáltalán, a nem megfelelő időpontválasztás miatt. Őt időről-időre próbálom meggyőzni, hogy a hajó hőmérséklettől független, természetes közege a víz. A jégfelszín alatt sokkal melegebb, biztonságosabb a téli tárolás mint a parton fóliaburokban, mínusz 20 fokon fagyasztva. Ami a jégtörés káros következményeit illeti: az algagátló réteget valóban rendesen átcsiszolják a jégszilánkok, de a gélen soha nem észleltem még egy karcolást sem.
Elérkezett a várva várt nap. A lellei regatta a jéghelyzet miatt törölve lett, de idén nem is terveztünk ilyen hosszú utat. Mivel minden évben csavarunk egy kicsit a programon, idén bicajozással próbáltam kombinálni az élvezkedést. A 6 db összecsukható Brompton bringa kényelmesen elfért az orrban, anélkül, hogy zavarta volna a génuaschott kezelését.



9 után nem sokkal eloldoztuk a köteleket, és finom gázadással megpróbáltunk kiszabadulni a jégbölcső öleléséből. Ez nem túl bonyolult feladat, de a hajó irányíthatósága nem a megszokott. Először az orr rész kiemelkedve felcsúszik a jégre, mely a hajó súlya alatt megroppan, és már mászhatunk is a következőre. A hajóorr mindig a vékonyabb jégfelület felé fordul, sohasem a kormány által diktált irányba. Bowthrustert nem indíthatok, mert a jég hamar szétszedné a csigát, és ugyancsak elgondolkoztató, hogy a beszívott hűtővíz jégszemcséi mennyre veszik igénybe az impeller lapátjait.
Néhány korrekció után kitalálunk a kikötőből, és a frissülő szélben kitekerjük a génuát. Pár száz méter nyílt vízi csobogás után furcsa zizegő, majd egyre erősebb ropogó hang figyelmeztet a befagyás veszélyére. A kalandvágy helyét lassan elfoglalja a racionalitás. Egyértelműen látszik, hogy a füredi kikötés reménytelen vállalkozás, még akkor is, ha a város megközelíthető. Az éjszakára ígért kemény fagy sem tette volna lehetővé az éjféli koccintást, így szép lassan betekertük a génuát, és visszaropogtattunk a partra. Bekukkantottunk volna a Matina Port kikötőjébe is, de a bejáratot nagyon komoly torlasz védte, így hazamentünk, követve az általunk tört folyosó vonalát.



Ezt követően beélesítettük a B tervet, a Brompton bringákat - mind a 6 darabot - betuszkoltuk egy autó csomagtartójába és átautóztunk Füredre. A téli biciklizésnek is megvan a romantikája, de csapatban csapatni különösen fellazító élmény. A szikrázó napsütésben végigjártuk kedvenc helyeinket, a sétányt, a kikötőket, gyönyörködtünk a fagyos tó látványában és élveztük Andorka Rudi malackocsonyáját frissen reszelt tormával és citrommal tuningolva. Sötétedés előtt feltekertünk a siskei templomromhoz, Balatonfüred múltjának talán legrégebbi emlékhelyéhez. Az 1200-as években alapított falu, Siske összeért Füreddel és annak ellenére, hogy ez volt a nagyobb lélekszámú település, a kis Füred jobb érdekérvényesítő erejét kihasználva jól bekebelezte. Mi meg jól kimelegedtünk, mert hiába kitűnő a Bromptonok áttételezése, azért a szintkülönbséget csak csak le kell győzni valahogy.
Mire visszakeveredtünk Kenesére már javában folyt a szilveszteri BFYC-party. A konyha szokás szerint kitett magáért, a kikötőlakók vidám évbúcsúztatója is jól sikerült.

Volt tűzijáték, zene és tánc, talán kedvencem, a makákós dal is lement, de szerencsére nem vettem észre, így kitűnő hangulatban térhettem nyugovóra anélkül, hogy valahol Alsóörs környékén, félvízen elakadva vártam volna az olvadást.


Mindenkinek Boldog Újévet!

További képek ITT.

Videó a vízicsibe csapatról ITT tekinthető meg!