A 24. alkalommal megrendezendő kiállítás 2012 óta folyamatosan fejlődik és növekszik, 2015-ben több mint 65 kiállító mutatkozik be több mint 80 hajóval, és 9500nm-en csak hajók és kapcsolódó kiegészítők vonulnak fel, számos újdonsággal, több hazai hajóbemutatóval, többek között itt láthatja először a közönség a SÁMSON névre keresztelt óceáni evezős hajót is, mellyel nem mindennapi expedícióra készülnek, hiszen ez lesz az első ilyen hajó, amivel áteveznek az atlanti óceánon New Yorkból Párizsba – áll a szervezők közleményében.

2015-ben a kiállítás középpontjába a tengeri hajózás kerül, azon belül is a Volvo Ocean Race, a jelenleg is zajló földkerülő vitorlásverseny kap kiemelt figyelmet a Volvo Autó Hungária Kft. támogatásával. A látogatók egy 400 négyzetméteres Volvo Ocean Race programszigeten ismerkedhetnek a versennyel, a csapatokkal és a legénység életével. Kiállítják a Volvo Ocean 65 versenyhajó belsejének egy részletét, és felállítanak egy hajókormány installációt is a látogatók számára.
A Generali Kikötő Színpadon nagyon sok érdekes előadással találkozhatnak, a Magyar Vitorlás Szövetség képviselői is beszámolnak a versenyrendszerben bekövetkezett változásokról, és a sportág fejlődését szolgáló terveikről.

Bővebb infók a 2015-ös Boat Show-ról: http://boatshow.hu