Az esemény utáni megoldás a biztos hullámsírtól mentette meg a motoros jachtot, miután víz alatti sziklaszirtnek ütközve léket kapott. Csak ketten voltak a fedélzeten, amikor megtörtént a baj, ezért amint észlelték a léket – és az azon beömlő vizet – gyorsan a közeli partra irányították a jachtot. A sekély vízben zátonyra kerülve kisebb kár keletkezik és menthető marad a nagy értékű motoros.

Mielőtt a Kakao felült volna, a kétfős személyzet átszállt az addig vontatott harminckét lábas kísérőmotorosba és biztonságból tudták megvárni a kiérkező technikai mentőket.

A Sea Tow és Husky, két vízi mentéssel foglalkozó cég közösen két motorossal, tíz búvárszivattyúval és könnyűbúvárokkal érkeztek a helyszínre, ahol megállapították, hogy nem lesz egyszerű a mentőakció. A hajó orra úszott, de a fara megfeneklett és a motorteret – mindkét motor és áramfejlesztő itt található – teljesen elárasztotta a víz. Olyannyira, hogy a mentésben résztvevő búvárok áramütésre panaszkodtak, ezért a kapitányt a fedélzetre rendelték, hogy áramtalanítsa a jachtot.

Sikerült a motorteret kiszivattyúzni és egy matraccal a léket ideiglenesen betömni, illetve levontatni a motoros jachtot a zátonyról.

A reggeli órákban észlelték hogy léket kaptak, de estére már szárazdokkban állhatott a hajó, javításra várva.

A fedélzeti tartályokban összesen 1.900 gallon (7.192 liter) üzemanyag volt, de szerencsére a parti őrség is megállapította, hogy nem történt környezetszennyezés.

Az eredeti cikk itt olvasható.