Nyílt titok, a Balatoné a lelkem. És hogy milyen különleges élmények vannak a tarsolyában? Például a szabadságérzet, nyári hőségben a hullámok illata, a madarak, rovarok és a szél hangja, a kövezéseken napozó gyíkok tekintete. Télen a néma csönd, varjak károgása a nyugalom és a szürke időtlenség. De a táj nem könnyen árulja el titkait. Sokszor le kell hasalni hozzá, bőrig ázni, habokon hánykolódni, vagy hajnalban, illetve késő este türelmesen lesni rezdüléseit. Nekem mindezt jelenti a vitorlás túra.

Induljunk is neki! Medárd ideje van, de szokatlanul nagy a forróság, sehol egy felhő. Bőséges ebéd Földváron Zoliéknál (Csigaház /!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!/). Szokásosan jó a koszt, tűrhető árakkal, pláne a 10 % kedvezménnyel és az ajándék pálesszel megspékelve.

És végre vízre száll a RHEA. Gyengécske északkeletivel ballag a déli part mentén nyugatnak. Rekkenő a hőség, huszonöt fokos a lé, fürdések garmada, patkóban húzkodás. Azért haladunk lassacskán, elmarad Öszöd, Balatonszemes, a BLYC csökött mólópárja a bójasorral, alkonyat előtt érünk Balatonlelle elé. Egy szál génuával csúszunk befelé – úgyis letolnak itt mindig valamiért, tehát mindegy, felesleges motorozni -.

Ráállok egy beljebb eső mólóvégre, és ballagok az iroda felé. Várom, hogy Kiss Attila – egyik kedvenc kikötőmesterem - toppanjon elém, és hordjon le, miszerint rossz helyre álltam, miért nem mentem a daru alá és kérdeztem volna meg, hova köthetek, ha meg oda pofátlankodtam, akkor az volt a baj, hogy mit kereset ott, útban vagyok, milyen öntörvényű vagyok … stb. Szóval vártam, de nem jött. Mi a fene. Az irodában azután megtudtam a szomorú valóságot: kirúgták. Le vagyok döbbenve. Volt egy modora az szent, többeket kiakasztott, fórumoztak is róla a Sailing.hu oldalain. Nyilván beszólt valami „újgazdag nagyúrnak”, aki aztán zokon vette és intézkedett. Ilyen világot élünk. Sokaknak nem, de nekem bizony hiányzik, rendkívül jellegzetes színfoltja volt ennek a kikötőnek. Nagyon sajnálom. A magam és barátaim nevében nagyon szépen köszönöm eddigi munkáját, amit értünk, túrázókért és bérlőkért végzett.

Kikötői kajálda. A fröccs jó is, hideg is. Választék olyan amilyen, ár bizony magas. Írják is róla a kritikát a Túrázóknak ajánlott fórumban. Legközelebb kipróbáljuk, miként főznek, most a régi jó AMIGÓ kocsmánkban (!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!) vacsizunk. Kitűnő, gyors, olcsó, mint eddig.

Alkonyat után megettek a szúnyogok, méghozzá a csípősek. Annyian voltak, hogy hiába a szúnyogháló, tömegüknél fogva beözönlöttek a kabinba. Pocsék ügy.

Kora reggel, uccu tovább. Éppen csak lengedez az északkeleti. Célkeresztben Szigliget. Komótosan ballagunk, fürdés, vontatgatás, temérdek hideg hosszúlépés. Ebédre oda is érünk. Hétköznap lévén nagy a csend és az üresség, mi lógunk csak a vendéghelyen. A strand mellett, kedvenc Nádas krimóm http://porthole.hu/cikk/7509-gyongyszem-a-strand-mellett csont keményen zárva. Vigye el az ördög, nagyon nem tetszik, hogy már szezon van, vendég is lenne, még sincs nyitva. Fekete pont nekik! Marcsiéknál a kikötő étteremben ebédelünk. Szokásosan jó, kicsit még előszezoni kínálat, rendkívüli kedvesség, Osztrák vendégeknek való árak. És majdnem telt ház. Örömhír, újabb tíz évre sikerült szerződniük a BHZRT – vel, tehát maradnak nekünk. Kártyás fizetés sajnos megoldatlan. Valahol megértem, hisz így is megy a bolt, csak egyeseknek lehet éppen kényelmetlen, pláne, ha nem tud róla. Hát tessenek mán olvasni ezt az újságot, akkor nem éri meglepi. Na jó, azért remélem előbb utóbb megoldják.

Irány fel a várhoz, persze a Rókarántó felé. A kápolna mellett már tizenöt éve emléktábla áll, egy B – 24 típusú lezuhant bombázó áldozatainak. Gyakran és ciklikusan törik darabokra. Hát, szó, ami szó, ez is egy vélemény, nem is alaptalan. „Gaz Amcsik” válogatás nélkül szórták ránk a halált. Jó. Most viszont állítottak mellé egy másik feliratot. Ezzel viszont teljes mértékben egyetértek.

Araszolunk tovább, csodáljuk a kilátást Badacsony koporsójára, és fővünk a hőségben. Majd megmondtam honnan is csurog a víz, mire betámolygunk az Eszterházy pincébe. De jó hűvös van, kitűnőek a borok http://www.eszterhazypince.hu/site/ . És a bormúzeum – bár halott a hatalmas pince, nem készül benne nedű – impozáns. Annyi a feketepenész, hogy sohasem fogy el. Meg a magyaros feeling. Csuhaj!

Kapaszkodás a várba. Libadöglesztő emelkedő, belépti díj, lépcső – lépcső hátán, és gyönyörű. Igen szépen felújították http://www.szigligeti-var.hu/ . És évről-évre készül valami új, egy – egy szoba. Legutóbb a kenyérsütő kemence és a cserépkályha az emeleti konyha mellett. Tény, hogy a Balaton egyik legjobb kilátópontja. Nézelődés, fényképezés, majd le a Vár cukrászdába (!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!). limonádé, Marlenka, pálinka, fagyi. Kitűnő, különleges, friss minden. Az árak bizony borsosak. A kártyát meg itt sem támogatják. Úgy látszik, ez valami Szigligeti kórság. Meg is említem a tulajnak, udvarias, kitérő választ kapok. Üthetek rá egy tojást.

Sétálunk lefelé, meglessük a Bakos vendéglőt. Volt ugyanis, mikor remek ellátást kaptunk, !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! címet is kiérdemelte, azután drága lett és pocsék. Most hallottam innen is, onnan is, hogy megint kitűnő http://bakosvendeglo.hu/ . Ki kéne próbálni, de mi tagadás, előtte a parkoló üres, bent az asztaloknál talán egy – két vendég, vagy annyi se. Étlap kiírást nem találok. Elgyávulva meghátrálunk. Még túl frissen él az emléke a tea meleg vörösbornak, meg a horrorisztikus áraknak. Szeretném, ha valaki benézne, és véleményét a fórumban megosztaná. Bárcsak én tévednék, és újra ajánlható lehetne.

Inkább besétálunk a szemben lévő Wass Albert emlékparkba, amely ide szorult Szigliget szélébe. Kétségtelen, hogy megosztó személyiség https://hu.wikipedia.org/wiki/Wass_Albert , de a park szép, kellemesen elvadult, nem agyongondozott.

A kert végéből átbújunk a templomromhoz. Egyedülálló a régi kősapkája. Meg a mellette termő szederfa. http://balatoniromok.blogspot.hu/2010/01/avasi-templomrom-szigliget.html . Ez az egyik kedvenc kirándulóhelyem. Imádom.

A hajón vacsorázunk, szúnyoghelyzet elviselhető. Itt már irtottak. Kovácsoljuk a terveket, a további útirányt illetően. Az idő csodálatos, szél is lesz, de vihar az nem. Beleférne Keszthely. Na igen, de hol kössünk ki? A Phoenix – ből ugye „kiakolbolítottak”, a közforgalmú móló meg nagyon vészmegoldás, a maga egy szem közös – pénzbedobós reterátjával. Nem vállaljuk be. Elmormolunk egy cifrát és nem szalonképeset a Kikötőláncról, meg a túrázók támogatásának mikéntjéről. Tudomásul vesszük, számunkra itt a fordulópont.

Reggel visszafelé indulunk, cél: Badacsony! Enyhe nyugatias légmozgás, szikrázó nap és hőség. Be a vízbe, ki a vízből. Rá is megy a délelőtt. Hangtalanul siklunk be a kikötőbe, persze egy szál orrvitorlával. Meg is van a jutalma, a hullámtörőn gyönyörű nemes kócsag köszönt minket.

Milyen karcsú és kecses! A móló mellett olyan a víz, mint egy akvárium. A küszök és keszegek mellett fenékjáró küllőket és lápi pócokat is látni, nem szólva a sügerekről, durbincsokról és naphalakról. De szépek is vagytok! Úgy egyáltalán, csodálatos vad mesevilág ez az öböl. Aki a strandon hempereg a „sárosban” és csak a sört szlopálja, persze minderről lemarad. És mi mindent veszít! Milyen kevesen tudják, hogy az „elcsépelt” Balatonnak van ilyen oldala is.

Megyünk ebédelni. Mind a Kikötő Étterem, mind a Vendégváró Büfé (!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!) idén is kitűnő, nem drágult. És még a kártyás fizetés is megoldott. Dugig laktunk, kezdődhet a „hegytámadás”, de csak ésszel. Kerüljük a forróságban, tűző napon mászást. Vonattal át Tomajba, és oldalt a lankáson, az árnyas erdőben felsétálunk a kúpkerülő piros jelzésig, a II. János Pál Pápa emlékhely és hideg forrás útba ejtésével. Vigyázat, a vonatokat megritkították, azaz pár járat csak hétvégén közlekedik, persze pont az is, amivel a legjobb lett volna menni. Mindegy, 60 percet vártunk, legalább „lejjebb ment a kaja”. Még így is belefért kedvenc kocsmáinkat végiglátogatni. Hordó borozó a teraszával és mézédes muskotályával, Part Imre barátom zsíros kenyérrel és szürkebaráttal. (!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!) mindkettő.

A pincéje neki is élményszámba megy, feketepenész akad itt is doszt, valamint évszázados palackok, amint régmúlt szüretek nedvét rejtik begyükben. És ez mind élő dolog, hiszen itt erjednek a finomabbnál finomabb nedűk, valódi hordókban. Ritkaság, hogy valaki megőrizte a hagyományos oxidatív termelési technikát. A kiszolgáló teret is folyamatosan újítgatják, csinosítják. most például a járófelületet cserélték. Nem szólva arról, hogy a szomszédos telken hatalmas építkezésbe fogtak, melynek eredménye képen, akár még a Szent Orbán (Szeremley) pincészettel http://www.szeremleyborhaz.hu/ is konkuráló étkezde is lehet. Sok sikert hozzá, mi biztosan az első vendégek közt szeretnénk lenni.

A Római út sarkánál, a Dobosi – Stier pincészet az utolsó állomás. Ide terveztük a vacsorát. http://www.badacsony.com/hu/partner/gasztronomia/dobosistier-borpince. Persze (!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!). Nagy halom bundáskenyeret faltunk fel, finom vegyes salátával és hagymával. Csak úgy folyt rá a bor. Hukk, de messze lett a hajókikötő! Hej halászok, halááászooóók … ismét csak hukkk!

Ránk virradt a reggel. De hamar jött. Másnapos gyomrunkat könnyű reggelivel gyógyítgatjuk, természetesen az elmaradhatatlan hattyúcsalád társaságában. De szépek is vagytok!

Most is akad némi szelecske, tehát indulunk tovább, vissza Földvár felé. De van addig még pár állomás. Ezekkel folytatjuk.

2015. június 29. Merlin!