A bajnokságra hazaérkezett Berecz Zsombi olimpikonunk is Valenciából, ahol az olimpiai felkészülését a Luca Devoti által vezetett Dinghy Academy keretében végzi. A bajnokságot megtiszteli jelenlétével a horvát Milan Vujasinovic, Zsombi szintén a világ élmezőnyében vitorlázó edzőtársa is, így várhatóan nagy párharcoknak lehetünk majd szemtanúi.

A hazai Finn flotta magasan a legnépesebb felnőtt flotta a magyar bajnokságokon, ami többek között annak is köszönhető, hogy a fiatalabb generáció mellett az idősebb korosztály is rajtvonalhoz áll és nem kisebb erővel, lelkesedéssel, kitartással, és jóval több tapasztalattal a hátuk mögött  vitorláznak, mint a fiatalabbak.

 Az időjárás előrejelzések egyelőre kedvező, nagyszeles versenyt ígérnek, így izgalomban, látványos versenyzésben várhatóan nem lesz hiány!

A bajnokság a mai napon, azaz szeptember 16-án egy, az MVM SE által szervezett edzéssel, valamint a nevezéssel veszi kezdetét a balatonfüredi Koloska Kikötőben, szeptember 17-én pedig az első versenynappal kezdetét veszi az igazi megmérettetés!

A verseny rendezője Fluck Benedek, a Versenybíróságot Böröcz Bence vezeti. Az MVM Sportegyesület célja ismét a magas szakmai színvonal és a jó hangulat biztosítása!

 Minden Finnest szeretettel várunk!

 A bajnokság versenykiírása mellékleten csatolva. A bajnokságról bővebben az MVM Sportegyesület alábbi honlapján keresztül szerezhető információ, ide az eredmények, beszámolók, fotók is folyamatosan feltöltésre kerülnek.

http://www.mvmse.hu/VitorlasSzakosztaly/CMS.aspx?PID=172&al=mvm_finn_orszagos_bajnoksag_2015

MVM Sportegyesület

Fotó: Cserta Gábor