Körülnéztünk a San Marco utcai Marina Vitorlásboltban Óbudán.

Természetesen ismertük a korábbi helyszíneket is, a hetedik kerületi Cserhát utcát, majd az óbudai Bécsi úti „hodályt”. Szinte hihetetlen, hogy 27 éve működik a Marina, ahogy mondják: „Eltökélten a vitorlázók szolgálatában”. A Marina elsődlegesen képviseleti cég, a kontinens legfontosabb gyártóinak termékeit forgalmazza, így természetesen nagykereskedéssel is foglalkozik a végfelhasználók kiszolgálása mellett.. 

A jelenlegi bolt lényegesen áttekinthetőbb, tisztább képet mutat az előzőeknél, bár méretét tekintve kisebb, mindössze 170 m2-es. Adottságai azonban felülmúlják a korábbiakét. Megközelítése jó, az Észak-pest és Buda közlekedési tengelyének tekinthető Kiscelli utca sarkán a hegyvidékre igyekvő autósok szinte beleütköznek. Tömegközlekedési kapcsolatai sem mondhatók rossznak, az különösen a fonódó villamos beindulásával lesz egészen kiváló.

A boltban körülnézve a szakavatott szemnek azonnal feltűnik a logikus és szakszerű áruelrendezés. Az egységes tegometál fémpolcokból 8 regálsort alakítottak ki, valamint leghátul egy ruhaosztályt,
A bejárattal szemben egy ötállásos kötéltároló fal szembeötlő. Az FSE kötelek szépen, funkció szerint elrendezve: sott, felhúzó, állító és mooring. A legkorszerűbb Dyneema kötelek mellett megtalálhatók itt az olcsó, általános célú kötelek is.
Az első regál bejárat felőli oldalán a seklik és karabinerek és más kötőelemek sorakoznak nagyság és fajta szerinti elrendezésben, szépen elkülönítve a Wichard drágább kovácsolt acél, valamint a préselt egyszerűbb kínai származású termékek. Ezeket a vitorlázókon kívül sok egyéb felhasználó is keresi. Beljebb haladva aztán már speciálisabb vitorlás szerelvényeket találunk. Az első és második regál között BSI és kínai riggszerelvények, Plastimo, Profurl és Bartels orrvitorla feltekerők, csavarok, HS és Wichard csigák sorakoznak, még beljebb jönnek az Easy kötélfogók, klemmek, Andersen csörlők, Pfeiffer és HS traveller rendszerek és további fedélzeti alkalmatosságok.


Ezután következnek a kajütszerelvények, zsanérok, padlófelemelők, zárak, kilincsek, asztallábak, főzőalkalmatosságok, stb. Majd a következő állás az elektromos- és vizes szerelvényeket mutatja be, melyek döntően a német Aqua Signal és a brit Whale és a francia Plastimo termékei. Az 5. és 6. regál közötti rész a mentő- biztonsági- és kikötési felszereléseké, ezek zömmel Plastimo és Lalizas termékek, majd az utolsó polcsort a kitűnő holland Epifanes gyár festékei és lakkjai, valamint a német Yachticon tisztítószerei foglalják el. A hátsó traktusban vízhatlan ruhák és deckcipők mellett a kajütasztal kellékei is láthatók.
A kompaszokat és navigációs készülékeket a kötélállvány utáni szakaszon találjuk.
Külön podeszten láthatók a horgonycsörlők, orrsugár-propellerek, de ugyanitt van egy kis ízelítő horgonyokból, pufferekből, melynek készlete egy közeli külső raktárban van felhalmozva.

A kiszolgálásról annyit el kell mondani, hogy a háromfős személyzet nem csupán eladóként működik. Mindannyian vérbeli és tapasztalt vitorlázók, akik – a megoldandó feladatot megismerve – igyekeznek a műszakilag legjobb (és nem feltétlenül a legdrágább) összeállítás felé orientálni a vásárlókat. Fantasztikus szépen fuxolnak is, érdemes köteleinket ilyen extrával vásárolni, rendelni.

A Marina is nagy akciózással zárja a szezont. Október 31-ig minden vásárló nagyker áron juthat hozzá bármely árucikkhez, amennyiben erre a cikkre kifejezetten hivatkozik.

(x)