A helyszínen a Spari képviseletében Gereben Marci prezentált, a szavazásról a következőket írta meg emailben:
 "Rajtunk kívül pályázott Halifax (CAN), Dziwnow (POL), Kiel (GER), Marseille (FRA). A VB szavazáson Marseille volt a legnagyobb ellenfél, 14-8 arányban bizonyultunk a végén jobbnak. Az olimpia után Kanada nem jött szóba a távolság miatt, a lengyel pályázatnak nem volt tábora, Kiel pedig a Kieler Wochevel egyben rendezett volna, ezt a társaság nem támogatta. Marseille végülis elnyerte az EB rendezést.
Sokat számított a személyes jelenlét és a kidolgozott prezentáció, értékelték a felkészültséget. A legnagyobb erő mindezek mellett egyértelműen a Berecz Zsombival együtt készülő valenciai nemzetközi csapat támogatása volt. Az ottaniak Luca Devoti vezetésével egységesen a mi pályázatunk mellé álltak, így született meg a siker."
 A stratégia az olimpiai évét követően az új arcok bevonása, az új ciklus elején minél szélesebb bázis kialakítása, ebbe pedig jól illett a közép-európai helyszín, ami könnyen és relatív olcsón elérhető. Többen ódzkodtak a gyenge széltől, de a széles szavazóbázisunk megingathatatlan volt, bíznak a Balatonban.
Minden, az idei aucklandi finn dingi világbajnokságon kint lévő magyar - versenyző, edző, sportvezető -, azaz Berecz Zsombi, Kelemen Tamás, Hajdú Balázs rengeteget segített, hogy sikeresek legyünk a szavazáson.
Az igazi munka most kezdődik: minden segítő kézre, ötletre, támogatásra szükségünk lesz ahhoz, hogy szakmai színvonalában, külsőségeiben, technikai és médiahátterében egyaránt igazi 21. századi világbajnokságot rendezhessünk 2017-ben Földváron, a Spariban.

Kiegészítés:

Böröcz Bence a legjelesebb nemzetközi bírók társaságában zsűri tag az auckland-i (60.) Finn VB-n, míg Dr Hajdú Balázst a tagság 10. alkalommal választott meg egyhangúan újabb egy évre nemzetközi Finn osztály elnökének.