Új-Zélandon Auckland közelében a Takapuna Boating Club rendezésében az olimpiai Finn mezőnytől megszokott kemény, küzdelmes két futammal megkezdődött a Finn Gold Cup, a hajóosztály történetének 60. világbajnoksága. 76 hajó versenyez, nincsenek csoportok, selejtezőés döntő futamok, hanem mindenki együtt rajtol és küzd. 

A mezőny a szokott módon kiegyensúlyozott. Az első két futamon 8-12 csomós szélben mindössze három olyan versenyző akadt, aki mindkétszer az első tízben végzett. Az Új-Zélandi Murdoch mellett csak a világbajnok brit Giles Scott, illetve az Európa-bajnok Kljakovic Gaspic (vagyis Bambi) volt erre képes.

Berecz Zsombor egy remk 15. után 40. lett a második futamban, ma pedig egy fantasztikus 3. helyet ment, ezzel 14. összetettben.
Részletes eredmények a verseny honlapján: http://www.takapunaboating.org.nz/site/webpages/general/finn-gold-cup-results

Azon túl, hogy a finnesek döntése értelmében 2017-ben a Balatonon a Spartacus VE rendezheti a Gold Cupot, még más fontos magyar vonatkozásai is vannak a világbajnokságnak.

A finnesek újjabb egy évre egyhangúan megválasztották a Nemzetközi Finn Osztályszövetség élére elnöknek Hajdú Balázst! Kétszeres olimpikonunk ezzel már tizedik éve tölti be ezt a tisztséget, a szavazás alapján is nyilvánvalóan közmegelégedésre.

Böröcz Bence pedig a legjelesebb versenybírók társaságában tagja a nemzetközi zsűrinek, ami szintén komoly elismerés, hiszen Finn Gold Cup az olimpiai hajóosztályok és a kishajós világ legrégebbi, nagy hagyományokkal rendelkező, legelismertebb világbajnoksága.