Előző nap sajnos szingapúri ellenfele kióvta, második futamban egy 36. helyet ment. Az volt a legszelesebb nap.

Sikerült teljesítenie az alapcélt és a világ 100 legjobb felnőtt versenyzője között bejutott az Arany csoportba. Az összetett versenyben a 42. helyen végzett igazolva tehetségét és idei fejlődését is. Nagy feladatnak bizonyult most az olimpiai kvalifikáció kivívása. Ezen a világbajnokságon a korábban indulási jogot szerzett 19 nemzet mellett most újabb négynek volt lehetősége bekerülni a Riói Olimpiára. az Arany csoportba 12 olyan nemzet vitorlázója került be, akik erre hajtottak. Mind jóval idősebbek és rutinosabbak Márinál. 

Bár Mári célja kijutni a 2020-as Tokiói Olimpiára és ott jó helyezést elérni, még mindig van egy kis esélye arra, hogy akár már Rióban olimpiai tapasztalatokat gyűjthessen. Még 2 európai nemzet számára van kiadó hely, amelyet a 2016-os Európa-bajnokságon lehet elérni.

A világbajnokság egyébként az élen is nagyon szoros vesenyt hozott. Az utolsó futam előtt élen álló belga Evi Van Ecker nem tudta megtartani helyét, így az aranyérmet a dán Anne-Marie Rindom szerezte meg, megelőzve a világbajnok és olimpiai ezüstérmes holland Marit Bouwmeestert.