A Balance tulajdonosa, Paul Clitheroe üzletember az nyilatkozta, hogy még a az első éjszakán akkora volt a vihar, hogy amikor a hajó felrepült a levegőbe, elkezdtek számolni, és ha háromig eljutottak landolás előtt, valami biztos eltört.



Nem is igazán hittek abban, hogy megnyerhetik a versenyt, mert az utolsó pillanatig a Quikpoint Azzurro nevű 34 lábas hajó tűnt esélyesnek. Olyannyira, hogy a Balance legénységének a fele hazatért, úgy repültek vissza a díjátadóra. Egyébként ez a hajó, más néven és más tulajdonossal már nyert 2008-ban Sydney Hobartot.

Második a francia Courrier Leon lett. A 35 lábas hajó idén megnyerte a Rolex Fastnet versenyt is.



Harmadik lett tehát a Quikpoint Azzurro, de megnyerte az ORCi és a Corinthian (amatőr) osztályt. Tulajdonosa a félig elsüllyedt 34 lábas és 34 éves hajót tavaly vette 23000 dollárért. Az utolsó pillanatig úgy nézett ki, hogy a mezőny legkisebb és második legöregebb hajója megver mindenkit, de aztán a Derwent-folyó torkolatban szokásosan uralkodó szélcsend őket is megállította.

Őrült és izgalmas verseny volt idén a Sydney Hobart. Volt vihar és szélcsend, a második és a harmadik hajó abszolútban majdnem 3 nap után egy több órás csigalassúságú párosversenyt folytatott és egy hajó, a 37 lábas Myuna III még mindig versenyben van. Ő lesz az utolsó, a 77. befutó hajó.

És még egy kis videó a negyedik nap befutóiról, ahol az Ichi Ban és a Chinese Whisper harcolt egymással.

Fotók: ROLEX/Stefano Gattini

Előző cikkeink a Rolex Sydney Hobartról:

Vihar lesz idén is?

Elrajtolt a Sydney to Hobart

Egy hajó már győzött