Csend béke és szürkeség mindenütt, ennek ellenére a Raffica  legénységének néhány lelkes tagja a hajó körül tüsténkedik. Összeállítják az árbocot, bedaruzzák a hajóba, lázas munka folyik ebben a cudar időben. Miért? - merül fel a kérdés - Mire készülnek a fiúk? - Erről és az idei tervekről kérdeztük meg Király Zsoltot, a Raffica kormányosát.

    K.Zs.: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem a vízre készülünk, még! Mint minden évben, így idén is komolyan vesszük a felkészülést, ez a munka a hajó rendbetételével, javításával kezdődik, hogy mire ténylegesen vízre kerül, addig minden feltétel biztosítva legyen ahhoz, hogy elkezdjük az edzéseket. Tavaly a Raffica egy nagyobb felújításon esett át, a vitorlázat cseréjére viszont már nem volt lehetőségünk. Idén ezt pótolni szeretnénk, ehhez viszont a hajó paramétereit milliméter pontosan fel kell mérni. Ezért hoztuk ki ebben a remek időben téli helyéről a Rafficát, ezért raktuk össze.

Mikorra várható, hogy elkészülnek az új vitorlák?

    K.Zs.: Az edzéseket áprilisban szeretnénk elkezdeni, addig biztosan nem, a tréningeket tehát a régi vitorláinkkal fogjuk megkezdeni, talán a pünkösdi regattára elkészülnek az újak. A felkészülést egyébként Görögországban kezdjük, ahol csapatunk néhány tagjával résztveszünk az Athén-Hydar-Athén tengeri versenyen, majd pár nap pihenő után Horvátországban folytatjuk az Aranysekli egyhetes vitorlás regattán, ezek után következik a Balatonon az edzéssorozatunk. A legfontosabb számunkra az, hogy az első külföldi megmérettetésre, ami reményeink szerint a Rund Um lesz, elkészülnek a vitorláink és időnk is lesz edzeni velük.

Ezek szerint készül a csapat Németországba?

    K.Zs.: Németországba is!    - Szeretnénk mind a négy nagy európai tókerülő versenyen elindulni és a tőlünk telhető legjobb eredményt elérni. Terveinkben szerepel a Rund Um, a Bol d’Or, a Kékszalag és a Centomiglia versenyeken indulás is.
 
Jó szelet kívánunk a csapatnak! Reméljük hamarosan ismént hallunk a Raffica csapata körül történő eseményekről.

    K.Zs.: Köszönjük szépen, Jó szelet kívánunk mi is minden vitorlázónak, ígérjük hamarosan új hírekkel jelentkezünk!