A lehetőség elsősorban azok számára kedvező, akik valamelyik kikötői hálózat üzletpolitikája következtében nem élhetnek a díjmentes kikötés lehetőségével, így számukra a Balaton nyugati végébe csak az egyre borsosabb kikötői díjak megfizetésével tudtak eljutni. Ne feledjük el azt se, hogy a kártya igen sok további kedvezmény igénybevételére is lehetőséget nyújt, melyről a

http://porthole.hu/cikk/2311-kartyaelfogado- helyek-listaja- es-kartyaigenyles linken tájékozódhattok.

A két visszatérő kikötő kulcsszerepet tölt be a nyugati medence túracélpontjainak elérésében. Mindkét kikötőben új, a vitorlázás iránt elkötelezett csapat fogadja a látogatókat. Lellén – a Balaton egyik legkorszerűbb kikötőjében - Cziráki Márti a térség vitorlás életének fellendítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett legendás szakembere fogadja a látogatókat.

Keszthelyen egy új és meghatározó jelentőségű vitorlás központ kiépítésén fáradozik a kikötő teljesen új tulajdonosi köre. A hazai versenyvitorlázásban is kiemelkedő tudású olimpiai válogatottakból, sokszoros bajnokokból álló helyi csapat célja, hogy hajótárolóhelyből valódi kikötőt varázsoljon, vonzó vendéglátóhellyel, pezsgő vízi élettel. Szeretettel várják a kártyatulajdonosokat, a kikötés feltételeiről a szabad helyek függvényében adnak tájékoztatást.