A First Class magazin különdíját 2011-ben a Krajcár 70-es Cirkálót kormányzó Németh Enikő, 2012-ben és 2013-ban pedig Magyar Vilma nyerte, aki egy Asso99 kormányosaként állt helyt a mezőnyben. 2014-ban a 33-as osztályban versenyző hajót kormányzó dr. Mekler Zita vehette át a győztesnek járó Dell notebookot. 2015-ben Scholtz Petronella bizonyult a legjobbnak, aki csapatával győzött az 53 hajót számláló Yardstick I/2. osztályban is.

Gyakran indul több hajó is tisztán női legénységekkel, de a Gordon Evelyn díj a kormányosnak szól, így olyan hölgyek is elnyerhetik, akik férfiakat vagy vegyes csapatot vezetnek a tókerülőn. Persze érdemes nekik is minél gyorsabb hajóval versenyezniük, mert a díjat az abszolút sorrendben legjobb helyezést elérő női kormányos kapja.

A Gordon Evelyn díj elnyeréséhez nem elegendő a csapat egyik hölgytagját kormányosnak nevezni a versenyen. Ha nem ő a tényleges kormányos, ha javarészt nem ő kormányoz, a díjat és az értékes nyereményt nem érdemelheti ki pusztán egy furmányosan kitöltött nevezési listával!

A női kormányos sajnos még mindig ritka különlegesség a Kékszalag mezőnyben. A Gordon Evelyn díjhoz tartozó tárgyjutalom viszont nem egyszerűen egy drága számítástechnikai eszköz, de értékes különlegesség.

A 2016. évi Kékszalag Erste World Nagydíjon odaítélt Gordon Evelyn díj egy igazán különleges Dell számítógép lesz, amely a legújabb XPS 12 modellje a világmárkának. Ez a laptop ideális útitársa lehet egy sokat utazó hajósnak, hiszen olyan kétfunkciós készülék, amely a mágneses csatlakozásnak köszönhetően akár egy kézzel is könnyedén átalakítható laptopból táblagéppé.

A Gordon Evelyn díjat a Vitorlás Szövetséggel közösen, immáron hatodik éve a First Class magazin kiadója és a Kékszalag médiatámogatója a VUM Kft alapította.  A díjhoz kapcsolódó tárgynyeremény immár negyedik éve a DELL legújabb termékei közül kerül ki. Az értékes, alkalmanként többszázezer forintos nyereménnyel nem titkolt célja az alapítóknak, hogy elérjék a folyamatos női kormányos aktivitás növekedését a verseny keretein belül. Egyúttal a DELL színvonalas termékével együtt tisztelegnek a történelem első győztes Kékszalag női kormányosának emléke és a Kékszalagot teljesítő női versenyzők előtt.     

A Kékszalagról

A Kékszalag a Balaton legkiemelkedőbb vitorlás eseménye, Európa legnagyobb tókerülő versenye. A táv mintegy 155 kilométer, amelyet 48 órán belül kell megtenni a mintegy hatszáz hajóból álló mezőnynek. A versenyen együtt rajtolnak a hagyományos, egytestű hajók és a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások, a profi csapatok és a családi vitorlázók. A Balaton jellemzően komoly próbára teszi valamennyiüket, hiszen a Kékszalag teljesítése önmagában is komoly sportteljesítmény. Az idei 48. Kékszalag Erste World Nagydíj rajtja 2016. július 14-én, csütörtökön 9.00 órakor lesz Balatonfüreden. Az eredményhirdetésre a balatonfüredi Gyógy téren, július 16-án 18.00 órától kerül sor.

A Kékszalag és a 2Szalag katamarán regatta névadó támogatója az Erste Bank új, kiemelt prémium szegmense, az Erste World.

A Fehér Szalag névadó támogatója a GeneralCom.

Főtámogató az Audi – amely egyben az Audi Ultra Cup sebességi verseny névadó támogatója is – és Balatonfüred Város Önkormányzata. A Magyar Vitorlás Szövetség időmérő partnere a Seiko. A Kékszalag hivatalos díjszállítója a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. A Kékszalag Hivatalos Légitársasági Partnere a Qatar Airways.

További támogatók: ledvilag.hu, Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft., Generali Biztosító Zrt.

Médiapartnerek: DigiSport, Világjáró – First Class.

Az MVSz együttműködő partnere a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és a Novofer Zrt.

A Kékszalag támogatja a következő alapítványokat: Hospice Alapítvány, Lárifári Alapítvány, Mellrákinfó Egyesület.