A német egységek egy héttel korábban a Reschensee-n tartottak közös edzést Roman Koch többszörös világbajnok Solingos vitorlázó vezetésével, aki a Flaar hajók németországi képviseletét is ellátja. Az itt elfáradt német hajósok idén nem, de a Tatai Öreg tavi egység szokás szerint idén is részt vett a Flottaversenyen. A közös rendezvények eredménye az elmúlt 3 évben már igen jól látható: lényegesen közeledett egymáshoz a hajósok tudása, az első és utolsó helyezett közt már nem volt nagy időkülönbség.

Szombaton 11 órakor up&down pályán indult az első futam, amit a hajók tervezője, Déry Attila nyert Házy Gergellyel és Nagy Lászlóval. A következő körben a kissé megerősödő szélben két hajó is borult, de havária nem volt, így mindkét csapat versenyben maradt. A viszonylag egyenletes, kifújt 3-as 4-es szélben a hajó beállításai és a legénység ügyessége, gyakorlata döntött elsősorban. Kevéssé számított a taktika vagy a szerencse. Az ideális időjárás miatt 4 futamot is lebonyolítottunk, ahol a hajók a GPS nyomkövetés alapján csaknem 50 km-t tettek meg a Tihanyi Hajós Egylet előtti vízfelületen. A futamok utáni bográcsozás nagyszerű alkalmat adott a napi események átbeszélésére.

A vasárnapi gyengébb, lyukacsosabb szélben, és a kialakult döghullámzásban sokkal nagyobb szerepet kapott a taktika, a helyezkedés, és ez a két futam át is rendezte a verseny addigi állását. Végül a Buda Júlia, Rápolthy Edit, Osváth István trió pontazonossággal, ám javuló tendenciával győzött Déry Attila és csapata előtt. Harmadik helyen Fazekas László és csapata futott be. A Flaar Kft. stratégiai partnere, a Magyar Suzuki Zrt. jóvoltából a dobogóról leszorultak között 3 különdíj is gazdára talált.