MVM Optimist Ranglista Verseny

Izgalmas futamok, változatos szélviszonyok, napsütés jellemezték az MVM SE által a hétvégén rendezett Optimist ranglistaversenyt a balatonfüredi Koloska kikötőben.

A regattára 113 OPs nevezett, köztük számos olyan újonc is, akiknek ez volt az első, második versenye.  A versenyrendezői és bírói feladatokat az MVM SE versenyein már megszokott csapat látta el, Fluck Benedek fő versenyrendező, valamint Böröcz Bence versenybírósági elnök vezetésével.  A három versenynapos ranglistaversenyen kilenc futam lebonyolítását tervezte a versenyrendezőség, amelyet kettő híján sikerült is teljesíteni.

Részletes beszámoló a versenynapokról és eredmények az MVM beszámolójában weboldalunkon.

 

Subaru Egis Kupa

Csak azért is EGIS KUPA! Éljen a pálya verseny!

Változékony időjárás, változatlan családias hangulat, elhivatott rendezőgárda jellemezte a 2016. SUBARU Egis Kupa, Lám Dezső emlékverseny résztvevőit! A SUBARU Egis Kupa, amelyen a versenyzők és a szervezők, a hagyományoknak megfelelően, Lám Dezsőre is emlékeztek, változó sikereket hozott. Az emlékverseny szombati napján szikrázó napsütés, gyenge szél, fogadták a résztvevőket, vasárnap is szikrázó napsütésben, azonban rendkívül erős szélben vitorlázhatott a mezőny. Szombaton 1 futamot sikerült megrendezni a Csopak előtti vízterületen. Vasárnapra változott a helyzet, a gyenge szelet az éjszaka beérkező hidegfront, és rendkívül erős szél váltotta! A rendezők azonban most sem adták fel, több vízen történt szélerő ellenőrzés után sikerül egy erő szeles futamot tartani! Az SUBARU Egis Kupa, Lám Dezső Emlékverseny immáron közel harminc éves hagyományának megfelelően a szombati napot egy kellemes, baráti hangulatú vacsora zárta az Egis SE kikötőjében. A szervezők nem csak kifogástalan étellel és megfelelő mennyiségű itallal, hanem valóban nagyon nagy barátsággal várták a megfáradt versenyzőket, és a siker itt sem maradt el. A mezőny mintegy húsz százaléka hiányzott csak az esti rendezvényről

Részletes beszámoló, fotók és eredmények weboldalunkon !

 

XI. Ügyvéd Kupa

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg az OTP Private Banking Ügyvéd Kupát és Volvo Nagydíjat, az ügyvédek hazai vitorlásversenyét. Idén a balatonszemesi Bahart kikötő adott otthont a rendezvénynek. Kifejezetten gyengeszeles túraverseny volt a szombati futam, mely a 11 órás Balatonszemes előtti rajtot követően Őszöd, majd Zánka érintésével, rövidítést után Lellén ért véget.

A vasárnap 10 órára tervezett rajtot először 11 órára halasztotta a versenyrendező, majd a második napi futamokat törölte. A vasárnapi verseny elmaradásának oka, hogy délelőtt a Szemes előtti vízterületen olykor 31-32 csomós széllökéseket mért a verseny rendezője és ezt követően döntött a második napi futamok törlése mellett.

Dr. Ugrin Tamás csapata idén is elhódította az ügyvéd kupát. A legjobb ügyvéd kormányos dr. Hajdú Balázs lett. A női kormányosok versenyét dr. Tremmel Brigitta nyerte.

Részletes beszámoló és eredmények ITT olvashatók.

 

Borsod Megyei Vitorlás Bajnokság, Justitia VSE

A július 2-3-ra volt kiírva a Borsod Megyei Vitorlás Bajnokság a Mályi tavon. Ennek megfelelően a szombat reggel sorra érkeztek a versenyzők, megkezdték a hajók felszerelését. Sajnos a 11 órára kiírt rajt helyett a halasztás zászló felhúzására került sor, hiszen szél még nyomokban sem volt felfedezhető a Mályi tó vizén. Az egész nap így telt el, a rendezőség úgy döntött, hogy vasárnap 9-kor újra próbálkozunk. A vasárnap reggel hasonlóan indult, 9-kor halasztás zászló, szélre várás. A meteorológia által ígért szél nem akart megérkezni így a verseny rendezősége úgy döntött, hogy a lengedező B1 szélben elrajtoltatja a mezőnyt. A gyenge É-ÉK-i szélben mind az 5 futamot megrendeztük, tekintettel arra, hogy más naptári napra történő halasztásra, a versenynaptár zsúfoltsága miatt, nincs lehetőség. A kedvezőtlen szélviszonyok ellenére is izgalmas verseny bontakozott ki, ennek ellenére a szervezők remélik legközelebb jobb körülmények között sikerül megvívnunk egymással a versenyzőknek.

Eredmények:

Kalóz: 1. Demjén Sándor - Veres Marcell (Justitia), 2. Dr Daragó Ferenc - Dr Nyeste Gábor (Justitia - Atom SE), 3. Papp Tibor - Górász András (Justitia)

Finn: 1. Juhász László (Justitia) 2. Csorba Dávid (MMVSC) 3. Boros Ferenc (MMVSC)

Laser: 1. Földi Zsófia (MMVSC) 2. Misley Dávid (Justitia) 3. Berki Bence (Justitia)

Laser 4,7: 1. Földi Szonja (MMVSC) 2. Besztercey Dávid (MMVSC)

Ismerd meg a Bravo Boats hajóit!

 

Szombati Sorozat, Keszthelyi Yacht Club

Július 2-án került megrendezésre a hagyományos keszthelyi Szombati sorozat következő fordulója, a Keszthelyi Yacht Club rendezésében. A verseny sorozat célja: rövid túraversenyen, egy kellemes szombat délutáni vitorlázási lehetőség biztosítása a csapatoknak, melyet mindig közös vacsora és díjkiosztó követ. A Szombati sorozatot minden alkalommal YS I. II. III. kategóriákban és kishajók számára rendezik. A rajt délután 3kor van, befutó 5-6 óra körül. A pálya egy három körös háromszög pálya, mely a keszthelyi öbölben kerül elhelyezésre. Most sem volt ez másképp. Előbb gyenge keleti majd picit erősödő délkeleti szélben, 20 hajó, kb. 65 fő részvételével zajlott Keszthelyen a vitorlázás!

 

Jet Travel-Quantum Sails Pénteki Tréning 4. forduló

Újabb fordulón van túl a Pénteki Tréningsorozat J24 flottája. Július 1-én pénteken, ugyan kicsit kisebb mezőnnyel, ám annál kiválóbb vitorlázókkal a fedélzeten álltak rajthoz a J24-esek. Az időjárás kegyes volt, ez úttal is sikerült 3 pörgős futamot szervezni, a forgolódó szél ellenére a változásokat, két Bravo 6.0 motoros segítségével hamar le tudták követni a rendezők, így fennakadás és különösebb időveszteség nélkül módosítooák a pályát, ha úgy hozta a szükség . A dobogó első fokáért a Ian Ainslie kormányozta Euline csapat és a Vadnai Jonatán által kormányzott Django között zajlott a harc, melyből előbbi került ki végül győztesen. A dobogó második fokára a Dajngo csapata került, harmadik most a Big5 lett. A futamokat most is közös vacsora, követte, a Quantum Sails, a Zhik, a Perfect Home, a Bodri Bor és az Energofisch értékes ajándékai most is gazdára találtak!

Következő forduló, Július 8, Péntek!

 

SZUBJEKTÍV

Keszthely-Kenese Szóló beszámoló: Szakonyi Csaba, TAXI

Csaba ritkán szokott beszámolót írni, de az idei KK szólón szerzett élmények úgy érezte megkívánják, hogy közkinccsé tegye őket. Bár számára a verseny eléggé balul sült el, árboctörés, havaria, emberi sérülés nélkül, de anyagi kár jelentős. Mégis többnyire pozitív gondolatok jutnak eszébe, ha felidézi a történteket, különösen amiatt a sporttársi gesztus miatt, amelyet a 10m-es kategória győztese Koncz Ádám tett a díjkiosztó után . Ezt osztotta meg velünk és a hajós társadalommal. Szeretjük a szubjektív beszámolókat, így itt a helye a heti versenyösszefoglalóban! Érdemes elolvasni! Szerintünk!

http://porthole.hu/cikk/10907-keszthely-kenese-szolo-2016

 

FLASHBACK

Kisfilm az MVM Laser Flottabajnokságról

 

 

KÜLFÖLD

Optimist Világbajnokság

Az Atlanti-óceánon a Portugália déli partjánál Vilamourában június 25 és július 4 között rendezték meg az Optimist Világbajnokságot. Török Péter edzői irányításával öt magyar srác versenyzett az 59 nemzet 258 versenyzője között, akik 4 csoportra bontva vitorláztak a futamokon. Az egyéni világbajnokság 11 futamos volt, július 2-3-án pedig az országok közötti csapatversenyekkel folytatódott a világbajnokság.

A csapatversenyekhez az eredmények alapján kialakított erősorrendbe a magyarokat a rendezőség a 9. helyre sorolta, ami nagyon előkelő helynek számít! A selejtezők során Litvánia csapatának legyőzése után vereséget szenvedtek a brazil válogatott csapattól, de továbbjutva legyőzték a török ópésokat. Végül nem sikerült megverniük Szingapúr válogatottját a csoportvilágbajnokságon, így búcsúzniuk kellett a további küzdelmektől.

Méltán lehetünk büszkék a Török Péter vezette ötfős magyar csapatra, akik jól helyt álltak a mindvégig gyengeszeles világbajnokság egyéni versenyén. Mindannyian a mezőny első felében, sőt első harmadában vitorláztak, és a hat selejtezőfutam alapján négyen is bekerültek a legerősebb 64 közé.

11 futam alapján a magyarok egyéni eredményei a 258 hajós mezőnyben:

35. Lászlófy Ábel 14., 8., 16., 15., 26., 13. /  6., 4., 54., 44., 53.

42. Bányai Attila 9., 29., 3., 29., 5., 8.  /  5., 60., 44., 42., 43.

51. Lászlófy Levente 9., 6., DSQ, 9., 4., 35.  /  25., 58., 33., 40., 39.

56. Jeney Máté     5., 10., 5., 31., 12., 17.  /  46., 30., 55., 57., BFD

76. De Jonghe Arthur 35., 32., 20., 3., 53., 32.  /  38., 10., 12., 21., 7.

Fotók életképek:

https://www.facebook.com/optiworlds2016teamhungary/

 

JÖN, JÖN – versenykiírások, beharangozók

2 lehetőség még kicsit gyakorolni, utána ITT A KÉKSZALAG!

 

Fehérszalag versenykiírás:

https://vihar.hunsail.hu/File/Download/132_VersenyKiiras_2016051347838.pdf

 

Horváth Boldizsár beharangozó és versenykiírás:

http://porthole.hu/cikk/10899-horvath-boldizsar-emlekverseny

 

Kékszalag versenykiírás:

https://vihar.hunsail.hu/File/Download/132_VersenyKiiras_2016051305582.pdf

 

 

Forrás: MVM, EGIS SE, Justitia SE, Keszthely Yacht Club, Compassmagazin, hunsail.hu, Magyar J24 Osztály

Fotók: Cserta Gábor, Antal Gábor, EGIS SE, Lászlófy Csaba, 2016 Optiworlds-Matias Capizzano