A magas színvonalú pályaversenyen túl a Kereked Klasszikus Kupa célja a történelmi hajók, valamint azok (helyesebben hölgyek) építetőinek, tervezőinek és kapcsolódó hagyományoknak a tiszteletben tartása, felelevenítése.  
Ennek jegyében az idei szombat esti gálavacsorát megelőző pódiumbeszélgetésnek a témája a Kishamis és Tramontána mint a két legnagyobb történelmi múlttal rendelkező hajó lesznek.

A helyi vitorlás csopaki borászok borait felszolgáló szombat esti fehérterítős gálavacsora után pedig fellép a Pátkai Rozina Quintet zenekar.

A versenyt július 19-én vasárnap a díjkiosztó zárjuk, a hagyományaiknak megfelelően egy 70 év feletti klasszikus vitorlázónk díjátadói felkérésével.  


Az esemény megvalósítását idén a Stratis Vezetői és Informatikai Kft segíti támogatásával, akinek mottója: „stratis – go the extra mile”, ezen kívül segítségünkre lesznek a csopaki vitorlázó borászok (Jásdi, Petrányi, Homola pincészetek), és nem utolsó sorban a Magyar Televízió Skipper Magazin című műsorában is lehetőséget kapott a verseny a megjelenésre.

Kereked Klasszikus Kupa Kultúrprogramjai - 2016. július 29-31:


•    Pénteken, július 29-én este a nevezéssel párhuzamosan
     o        19:00-tól Kereked Mólószínpadán fellép P.O. Funk Unit veszprémi Jazz zenekar;
•    Szombaton, július 30-án délelőtt
     o    9:15-11:15 között: Versenynézés a Kisfaludy múzeumhajó fedélzetéről;
•    Szombaton, július 30- án este:
     o    18:00–tól Pódiumbeszélgetés a Kishamisról és a Tramontanáról
           (Sándor Ferenc - Jegenyével, Hrehuss Györggyel, moderátor: Borbély Ferenc);
     o    18:45-től – Tálalt gála vacsora helyi csopaki vitorlázó borok felszolgálása mellett;
     o    19:30-tól fellép Pátkai Rozina Quintet;
•    Vasárnap, július 31-én 15:00-kor     Díjkiosztó, díjakat átadja ifj. Scharbert Gyula