Optimist Magyar Bajnokság

A nyári szünet utolsó hetében rendezte meg a Spartacus Vitorlás Egylet az Optimist Magyar Bajnokságot és Nemzetközi Versenyt. A nagy lendületben lévő Optimist hajóosztályban az idén 130 (!) magyar Optimistes vett részt. Az Erdélyi Béci vezette rendezőség a szokásos rutinnal és magabiztossággal abszolválta a feladatot. Négy nap alatt kilenc futamot sikerült megrendezni, mégpedig úgy, hogy a második versenynapot a szép, de jelen esetben szomorú Sparis balatoni panoráma megtekintésével töltötték a versenyzők és az edzők. Az első versenynapon gyenge északias, míg a harmadik és negyedik versenynapon kezdetben élénk, majd gyenge reggeli és délelőtti keleti szélben zajlottak a futamok. A kilenc futam már két ejtőt jelentett a fiatalok számára, így a végeredmény hét futam eredményéből számítódott ki.

Ismerd meg a Bravo Boats hajóit!

Serdülő korosztályban 2016 év Optimist Magyar Bajnoka Bányai Attila lett, aki abszolútban is megnyerte a versenyt. Az ezüst érmet Nagy Bendegúz (BYC) vihette haza, míg a bronzot Verebély Mátyás (Spartacus). Az ifjúsági versenyzőknél 2016 év Magyar Optimist Bajnoka Lászlófy Ábel (Spartacus), míg a dobogó második fokára Lászlófy Levente (Spartacus) állhatott fel. A bronzérmes a szintén Sparis Jeney Máté. A Lászlófy-testvéreknek, Ábelnek és Leventének ez volt az utolsó verseny Optimist hajóosztályban, így a búcsú szebben nem is sikerülhetett volna. Jövő héttől mindketten 29er hajóosztályban folytatják vitorlás pályafutásukat. Szintén hajóosztályt vált Sellei Bence (BYC), Borbás Barna (BYC), Kovács Attila (MVM SE), Petrányi Botond (Spartacus) és Arányi Barna (Spartacus). Serdülő leányoknál az első helyen Kálmán Kornélia (Spartacus) fejezte be a bajnokságot. Második Nagy Réka Dóra (THE-YKA), harmadik Kis-Szölgyémi Luca (Kereked) lett. Az ifi leányoknál a bajnok Litkey Janka (THE-YKA), a második Berry Sára (Procelero), a harmadik Benkő Nóra Krisztina (MVM).

A harmadik versenynapon közgyűlést tartott a Magyar Optimist Osztályszövetség. Az elnöki pozícióját nagy szavazattöbbséggel őrizte meg Ralovich Gábor. Az elnökség tagja maradt Szalontai Bence, míg új tagja lett Vándor Róbert és Domokos Szilárd. Az ötödik elnökségi tag a válogatott edzője, Török Péter.
A közgyűlés elfogadta az elnökség pénzügyi beszámolóját és Török Péter szövetségi edző szakmai beszámolóját is.

Forrás: Porthole; kép: Csaba Lászlófy Photography

Nagyhajós Bajnokság

Vasárnap zárult a Nagyhajós bajnokság I. fordulója, amelyen összesen hat pályán 16 hajóosztály versenyzett a Balatonfüred, Csopak, Siófok és a Balatonföldvár előtti vízterületen. Tizekét nagyhajós osztály, nevezetesen a 11m OD, a 15-ös jolle, a 25-ös jolle, a 70-es Cirkáló, a 8m OD, az Asso99, az Elliott770, a Nautic, a Nautic370, a Regina, a Scholtz22 és a Sudár Regatta osztályokban négy napon át összesen 130 hajó vetélkedett a magyar bajnoki címekért.

Osztályonként a különböző pályákon 8 - 9 - 10 futamok zajlottak le, így mindenhol érvényes lett a bajnokság, és kilenc-tízfutamos osztályoknál két kiesőt is figyelembe vehettek a végeredmények kiszámításakor.

Szombaton és vasárnap a bajnokságokhoz csatlakoztak a ranglistaversenyt teljesítő 26 hajó, Dolfinok, a J/24-esek, a Melges24-ek és az X-35-ösök. Nekik öt-öt futamuk volt jó szélben.

Forrás, kép: hunsail.hu

Vadnai Jonatán ismét Európa-bajnok

Tovább gyarapodott Vadnai Jonatán éremkollekciója! A fiatal vitorlázó ezúttal a Laser Standard Európa-bajnokságon lett ezüstérmes az U21-es korosztályban, az U19-es mezőnyben pedig kontinensbajnok lett.

Splitben véget ért az U21 Laser Standard Európa-bajnokság! Az utolsó futamon Vadnai Jonatán kieső helyen (25.) ért célba, így ezúttal nem előzte meg a címvédő spanyol Joel Rodriguezt. Az U19-es korosztályban viszont fölényesen győzött, így kettővel növelte Európa-bajnoki érmeinek a számát. A spliti nyílt Európa-bajnokságon 29 nemzet 85 versenyzője vett részt.

Vadnai Jonatán két hét alatt a kieli világbajnokságon és a spliti Eb-n négy érmet nyert, két világbajnoki aranyat (U21 és U19), egy Európa-bajnoki aranyat (U19), és egy Európa-bajnoki ezüstöt (U21). A 18 éves Vadnai Jonatán ezzel most hatszoros korosztályos világbajnok és háromszoros Európa-bajnok. Még három évig versenyezhet az U21 korosztályban.

Forrás: Porthole; kép: photosailing.nl

Timu Emlékverseny

Gyenge szélben rajtolt és még gyengébben futott be az immár harmadik Timu Emlékverseny a THE rendezésében. A Yacht Klub Agárd tragikusan fiatalon elhunyt edzőjére emlékezve álltak rajthoz a legkülönfélébb osztályokat képviselő versenyzők. Volt közöttük olimpiai osztály (470-es), ifjúsági osztályok (420-as, Laser Radial és Laser 4.7) nagyhajós osztályok (J-24 vagy Sudár). A 3-4 csomós északkeleti-keleti szélben cirkáló szakasszal kezdett a mezőny, az első bójátnála 470-es vezetett a J-24, és a Rosa előtt. A sajkodi öböl bejáratánál elhelyezett második pályajel kerülése után azonban már a J-24-es érkezett vezető helyen a befutóra, a harmadik helyen továbbra is a Rosa állt. Végül a J-24-es Jukebox a szorossá vált végjátékban nyert a 470-es előtt, majd a Rosa és egy Flaar 18-as következett. A nehezített körülmények közepette minden elrajtolt egység a limitidőn belül célba is ért.

Ennek a versenynek az alapötletét még Timu találta ki öt évvel ezelőtt: indítsunk egy nagyhajós versenyt a Balatonon, aminek minden forint bevételét az utánpótlás nevelésére fordítjuk. Sajnos a sors közbeszólt, és nem tudtuk közösen megvalósítani vele az ötletét, hirtelen és tragikus távozása miatt.

Forrás, kép: THE

 

A múlt heti izgalmak mellett jövőhéten is több verseny várja a kis- és nagyhajós vitorlázókat, valamint megrendezésre kerül az ország legnagyobb vízi hajókiállítása is Balatonkenesén.

21. Balatoni Hajókiállítás

Több mint 50 hajó, a Magyar hajózási piac színe java ott lesz szeptember 2. és 4. között a Balatoni Hajókiállításon, Balatonkenesén, a Kenese Marina Port kikötőben! Elegáns külföldi és hazai gyártású vitorlás hajókkal, menő motorcsónakokkal, elektromos yachtokkal, szárnyaló katamarán bemutatóval várja a hajózás szerelmeseit Magyarország legnagyobb vízi hajókiállítása. Az idei év újdonsága, hogy szakmai programmal, érdekes, kötetlen hajós beszélgetésekkel is készülnek a közönség számára. A Volvo Autó Hungária támogatásával megrendezett Volvo Kávészünet, minden nap 15 órakor, hajós beszélgetésekkel várja az érdeklődőket a kiállítás bárjában - vitorlázó olimpikonok friss élménybeszámolóit hallhatják, megtudhatják, hogyan érdemes igényeiknek megfelelő hajót választani, vagy éppen azt, hogyan vitorlázzanak saját hajó nélkül itthon és az Adrián.

Forrás: balatonboatshow.hu

Dolfin OB

Szeptember 1-4. között rendezi az idei év Dolfin Országos Bajnokságát az Atomerőmű SE Balatonfüreden, a Koloska kikötőben. A nevezés már augusztus 31-én elkezdődik, a versenyzők a Balatonfüred-Zamárdi vonaltól keletre, és a pályafutamok mellett túrafutamra is sor kerül. A versenyrendezőség 9 futam megrendezését tervezi.

Kiírás: https://vihar.hunsail.hu/File/Download/13_VersenyKiiras_2016082501465.pdf

Forrás: hunsail.hu

GreCo Kupa FD-Star bajnokság

Épp, hogy elvonult a népes OP csapat a földvári országos bajnokság helyszínéről (130 OP) máris új bajnokság rendezésére készülünk, a GReCo Kupa keretében kerül lebonyolításra a Csillaghajó és a Repülő Hollandi Országos Bajnoksága. A Splitben zajló nagy Star versenyről hazafelé utazó csillaghajósokat is várják, de főleg azokat a hazai sztárosokat, hollandisokat, akik ritkán szállnak vízre a Balatonon.

Kiírás: greco.doc alul a lap alján

Forrás: Spartacus Vitorlás Egylet  

           

MVSz Országos Bajnokság II.

Egymást érik a Magyar Vitorlás Szövetség bajnokságai. Augusztus 31. és szeptember 3. között megrendezik az MVSz Országos Bajnokság II.-t: az Országos Bajnokságra az Összevont cirkáló, Európa 30-as és Folkboat osztályok hajói nevezhetnek, a flottaversenyre a 30-as cirkáló osztály hajói, a ranglistaversenyre a Dragon és a Bavaria 32 osztályok összes hajója nevezhetnek. Az Európa 30-asoknak, 30-as cirkálóknak és Folkboatoknak 10 pályafutamot, az összevont cirkálóknak 7 pályafutamot, a Dragon és Bavaria 32-es hajóknak 5 pályafutamot terveznek rendezni.

Kiírás: mvsz ob.docx a lap alján

Forrás: hunsail.hu

Király Ferenc emlékverseny

A BS Fűzfő Vitorlás Klub szeptember 3-4-én rendezi a Fűzfő Kupa – Király Ferenc Emlékversenyt Kalóz típusú hajóknak. A pályaversenyt a Balatonalmádi, Balatonfűzfő és Balatonekenese közötti vízterületen tartják, és 6 futamot terveznek.

Kiírás: király ferenc.doc a lap alján

Forrás: hunsail.hu

Szombati sorozat

A Keszthelyi Yacht Club által rendezett Szombati sorozat célja, hogy közös vitorlázási lehetőséget biztosítson szervezett formában, a Keszthelyi Öbölben. Nevezhet bárki, aki kipróbálná önmagát és hajóját versenyhelyzetben, tehát várják a YS I-II-III. hajókat, kishajókat és katamaránokat is. A szeptember 3-án rendezett forduló idén a hatból az 5., utolsó előtti forduló.

Kiírás: szombati.doc a lap alján

Forrás: hunsail.hu