A döntő értékélési rendszere a következő módon veszi figyelembe a selejtezőkön elért eredményeket: az eddigi fordulók alapján kialakult helyezések számítanak, ezt az eredményt duplázva kezdik meg a döntőt a résztvevők. Tehát az első helyezett 2 ponttal indul, a második 4 ponttal, és így tovább. A tabella élén jelenleg a Team EUline áll,  négy gőzelmének és két második helyének köszönhetően. Második helyen a Django, míg harmadik helyen a BIG5 kvalifikálta magát. A két virtuális helyezés, azaz az első két futam eredménye már ismert a döntőben, erre jön még rá további 8 futam és alakul majd ki a végleges eredmény.

A Pénteki Tréning szervezői és résztvevői ezúton is köszönik a sorozat támogatóinak a sok segítséget, és az értékes nyereményeket, melyek tovább növelték a versenyzők amúgy sem elenyésző motivációját. Nem lesz másként ez a döntőben sem, ahol további ajándékok várják az egységeket, többek közt egy 80.000Ft értékű ajándékutalvány a szekszárdi Bodri Pince Optimus éttermébe, egy 60.000Ft értékű Perfect Home utalvány, 50.000Ft-ot érő Pecapláza utalvány, valamint Zhik és Quantum ajándékok, Bodri borok. A hétvégi döntő Fődíja egy utazási voucher lesz a Jet-Travel felajánlásának köszönhetően!

Aki eddig kimaradt volna a Pénteki Tréning selejtezőiből, most az is csatlakozhat a szeptember 10-11-én megrendezett döntőre, mert a szervezők várnak minden J24 osztálytársat. Az exkluzív nyeremények és a nagyszerű hangulat mellett barátságos, profi versenyzés várja a versenyzőket a szezon talán utolsó napsütéses hétvégéjén!

A versenykiírás itt elérhető: http://www.j24.hu/penteki-trening/penteki-trening-eredmenyek