X35 Országos Bajnokság: Győzött az Admiral!

Gyenge szélben 7 futamot teljesítve vasárnap befejeződött az X-35 OB. Szombaton kényszerpihenő volt szélhiány miatt. A négynapos verseny során az időjárás mindenféle arcát megmutatta a vitorlázóknak. Akadt nyári meleg szélcsenddel és  18 fokban szemerkélő eső, forgolódó változó erősségű széllel.  A futameredményeket nézve egy nagyon izgalmas bajnokságon vannak túl a X-35 hajóosztály.

Az első négy között folyamatosan változott az állás, míg kialakult 7 futam alapján a vasárnapi végeredmény, pontazonossággal a 3. 4. és 5. helyen.  Idén óvásmentesen, sportszerű vitorlázást mutattak be az egységek, mintaszerű rajtokkal.

A 2016-os év X-35 országos bajnok csapata az ADMIRAL-X : Vermesy Sándor – kormányos, Czégai Péter, Kelemen Tamás, Kutassy László, Barczi Orsolya, Frankó Balázs, Balatoni József, Vermesy Attila, Hoffmann Henrik (T), akik a Tóth László Emlékfutam díját is átvehették, amely az első futam győztes hajójának járt.

Második helyezett a WESTPORT: Bednár Tibor- kormányos , Bednár András , Vigh András, Vigh Tamás, Mecseki Tamás, Gál Gabriella, Lábady Balázs (T), Goszleth Marcell, és harmadik lett a MIX amelyen Hódy Gábor Pál és  Radnóty Zoltán kormányosokkal Radnóty Bálint, Juhász Zoltán, Litkey Árpád, Litkey Balmaz és Radnóty Eszter vitorlázott.

Forrás: Porthole

Tudj meg többet a Decathlon vitorlás termékeiről! 

Építők Kupa: A Strabag csapata lett a XI. ÉVK Olimpia bajnoka

Igazi olimpiai hangulat fogadta a résztvevő csapatokat szeptember 2-án a Balatonfüredi Yacht Clubban. Az ünnepi megnyitón Vadnai Benji Olimpikon hozta az olimpiai lángot Laser hajóval, majd egy 10 méteres emelődaru segítségével gyújtotta meg a lángot. A megnyitón ott volt Vadnai Joni, a 2016. évi U19 és U21 Világbajnoka is. A megnyitó után kihajóztak a csapatok és gyenge 3-4 csomós déli szélben elrajtolt 5 perces handicap rendszerben a mezőny.

A szél itt-ott bizony átrendezte a sorrendet, a győzelmet az M6 Duna csapata szerezte meg a Fantom nevű hajóval, másodikként a Strabag 1-es csapata futott be az Admiral X-35-ös hajóval, míg a harmadik a Mapei lett az Essentia nevű hajóval. A legjobb kis Nautic a Colas lett a Szent Ágotával, egy Olimpikonnal Liktey Farkassal a kormánynál. Délután a gyerek OP futam után rajtoltak a nagyok. A szél itt is próbára tette a vitorlázókat, hiszen az 1-es pályajelnél jelentősen legyengült a szél. Vermesy Sándorék a Strabaggal remekül taktikáztak és meg is nyerték a futamot, ezzel elhódították az ÉVK vándorkupát is. A második helyen a Mapei végzett az Essentiával, míg a bronzérem az M6 Duna csapatának jutott. Gratulálunk minden résztvevőnek a remek eredményhez és köszönjük a támogatást.

Forrás: Építőkkupa.hu

 

Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny: ismét győzött a Principessa

Triplázott a Principessa! Oroszlán Péterék zsinórban harmadszor nyerték meg a Tihanyi-félszigetet megkerülő hagyományos őszi versenyt. A hétvégén megrendezték a balatoni vitorlás szezon idei utolsó MVSZ-rendezésű nagyhajós versenyét. A Széchenyi István Emlékverseny Generali Nagydíj a Principessa Libera sikerével ért véget.

A közel 200 hajós mezőnyben az Oroszlán Péter irányította Principessa-legénység mögött a Sirocco és a Gardazzura végzett az abszolút dobogó második és harmadik helyén. Előbbinek Cittel Lajos, utóbbinak pedig Simó Béla a kormányosa.

További eredmények a lap alján: félsziget osztály.pdf, félsziget abszolút.pdf

 

KJAVSE Évadzáró

Szeptember 17-én megrendezésre került Keszthelyen a KJAVSE Évadzáró versenye is. A kis szélben sikerült minden Yardstick osztályban győztest hirdetni: YS I. osztályban Regős Roland és csapata győzött, YS II-ben Gárdos Péter és csapata a Bitang fedélzetén, YS III-ban Márton Péter és legénysége az Alohán.

További eredmények a cikk alján: javse_évadzáró_2016.xls

 

Magyar győzelem a Centomiglián!

2011 után a Raffica csapata ismét megnyerte az Olaszországbeli Garda tó legrangosabb vitorlás versenyét!

Csak nemsokkal a kiutazás előtt derült ki a Raffica csapat számára, hogy a Négy Tó együttműködés szellemében, a többi európai tavi versenyhez harmonizálták a Centomiglia szabályait. Így a Trofeo Bettoni első befutójának járó díj már elérhetetlen lesz az egytestű hajók számára. Az eddig a - külön versenynek számító – Multicenton induló katamaránok idéntől mindenki mással egyszerre indulnak, egy pályán, egy értékelésben. Ettől természetesen nem rettentünk el a Centomiglián való részvételtől, hiszen ez azt jelenti, hogy a leggyorsabb egytestű hajót megosztva díjazzák a többtestű elsővel, így együtt kell a két nyertesnek a dobogó legfelsőbb fokát elfoglalnia.

Ebben az évben a legnagyobb ellenfelünk az olasz libera csapat, a Clandesteam volt, aki több alkalommal nyerte már ezt a 66 éve megrendezett versenyt. Fedélzetén Oscar Tonoli, Luca Valerio aki élő legenda a Garda tavon, első győzelmét 1972-ben szerezte a Centomiglián. Kicsit, mint Dávid és Góliát, a Raffica az egyik legrégebbi versenyben lévő libera  - idén 24 éve szeli a habokat - és a „Clan”, mint az egyik legkésőbb épült hajó.

Az elmúlt években a Malcesinéből származó, világbajnok vitorlázó, Roberto Benamati is velünk versenyzett taktikusként. Hirtelen ért bennünket a döntése, miszerint az idén katamaránnal száll versenybe a Centomiglián. Természetesen tudomásul vettük, de örömmel töltött el bennünket, hogy fia, Michele Benamati csatlakozott hozzánk.

A verseny:

A helyi öregek jóslatai és az időjárás-előrejelzések ellenére hamisítatlan garda tavi időjárással indult a 66. Centomiglia, azaz erős és tovább erősödő szélben és hullámzásban rajtolt a mezőny észak felé. Ahogy kiértünk a rajtterületre, egyből megmutatta igazi arcát a Peler (a reggeli északi szél) és a kezdeti közepes fokkot azonnal cseréltük kisfokkra. Még előző este is úgy tűnt, hogy nem lesz semmi sem az ígért frontból, sem a trentinói hegyek feletti esetleges eső hatásából és gyengeszeles rajtunk és versenyünk lesz. Ennek kifejezetten örültünk, mert közepes szélig töretlen bizalmunk van, mind a hajóban és a legénységben. Ekkor még nem tudtuk, hogy legfőbb - és egyetlen - ellenfelünket, a Clandesteam-et 900 kilósra optimalizálták. Már a korábbi 1200 kg is kevés volt a mi 1400 kilós versenysúlyunhoz viszonyítva.

A leghosszabb nap

Hajnalban kellett kelni ahhoz, hogy a rajt előtti összes teendővel végezni tudjunk. Hatkor még sötétben volt reggeli, majd fél hétkor indulás a kikötőbe, háromnegyedkor találkozó a hajónál, negyed nyolckor daruzás. Kicsit olaszosra sikeredett a korai napirend betartása, de nyolckor már sikerült ledaruzni az öreg hölgyet és harcra felkészülten indultunk ki a kikötő elé kihelyezett rajtterületre. Nyugodtan hívhatjuk hullámvasútnak azt, ami ez után következett, mind valós, mind átvitt értelemben. Egyrészt szinte az első bója felől fújt az erősödő szél és arcunkba korbácsolta hullámzást, másrészt a Clannal vívott személyes csatánk sem volt sima.

A keljfeljancsi

Már a tízpercesen belül kiderült, hogy a Clannak nincs jó napja, a rajtvonal környékén egy mellettük elhaladó Asso árboca beleakadt a kötélzetükbe és csak hihetetlen nagy lélekjelenlétnek - és szerencsének - köszönhetően tudták baj nélkül kiakasztani. Ebből a kis intermezzóból sikerült gyorsan előnyt kovácsolnunk és csak a saját teljesítményünkre koncentrálva rajtoltunk, míg a Clan rendezte sorait és kicsit lemaradva rajtolt mögöttünk. Sajnos a kikönnyített hajó nagyon gyors lett és hamar utolértek minket és az első forduló után előre kellett keresnünk őket. Legnagyobb meglepetésünkre a következő fordulóban, a rajt után alig fél órával, felborultak. Ekkor azt hittük, hogy számukra - ahogy ilyen esetben számunkra lett volna - vége van a versenynek és a magunk részéről megkönnyebbültünk. Megszűnt a külső teher és tudtunk a saját versenyünkre koncentrálni, ellenfél nélkül a legjobb saját teljesítményünket nyújtani. Sikerült is nagyon szépen a szélre vitorláznunk, amikor valahol Riva felé félúton vettük észre - legnagyobb meglepetésünkre - hogy visszaállították a hajót és újraindultak. Sőt, nem egyszerűen újraindultak, hanem rohamos sebességgel dolgozzák le a hátrányukat. Már látszottak a vitorlájuk feliratai, mire felértünk az öbölbe és gyengülni kezdett a szél. Vettük az első bóját és mire a másodikhoz értünk, addigra szinte a nyakunkon voltak. Mi még épp a kireffeléssel voltunk elfoglalva, mire ők már a gennakert húzták és gyorsan tudtak mélységet nyerni. Akkor látszott valójában, hogy mennyivel voltak gyorsabbak, amikor kereszteztek minket és előttünk párszáz méterrel perdültek. Ügyes taktikai mozdulatnak tűnt, hogy ennyire takarjon minket, de a következő pillanatban már egy picit elhamarkodottnak látszott. Teljes sebességgel jött keresztbe ugyanis egy menetrend szerinti gőzös, amire vélhetően nem figyeltek, talán nem is vettek észre. Amint viszont közelebb értek éles dudaszóval jelezte a gőzös, hogy nem kíván kitérni, mire kénytelen volt a Clan reagálni. Olyan nagyot kellett ejteniük és olyan hirtelen, hogy az orrunk előtt borultak ismét fel. Mi továbbra is a saját teljesítményünkre figyelve mentünk tovább, de azért gyakran néztünk vissza a vizen sokáig látszó fekvő hajótestre. De a második borulás után is vissza tudták állítani a hajót és teljes sebességgel újraindulni.

Mi ekkor már vettük a Castelettói bóját is, ami helyi sajátosságként egészen a parthoz volt kihelyezve. A sétányon lévő színpadról a kommentátor Unghería-Unghería kiáltásokkal hangosan buzdította a közönséget, miközben mi vettük a bóját és indultunk tovább a bogliacói kapu felé. Szerencsére eddig még kitart nekünk az északi szél és a kapun áthaladva elindulunk délre, ahol egyre gyengülő szél vár minket. A Garda tó azért - is - a szörfösök és vitorlázók kedvence, mert nagyon megbízhatóan szélbiztos. Kora reggel elkezd fújni az erős északi szél, majd dél körül leáll és koradélután a déli szél váltja. Pont ebben a déli időszakban indultunk a tó déli csücske, Desenzano felé és tudtuk, hogy fáradtságos órák állnak előttünk. A liberák sajátossága, hogy nincs tőkesúlyuk, csak a legénység koordinált mozgásával lehet egyensúlyban tartani. Erős szélben mindenki a trapézsoron lóg, gyenge lengedező szélben viszont egy folyamatos, finom balanszírozás. Talán szélcsendben a legnehezebb egyensúlyban tartani a hajót. Szerencsére a legénység erre maximálisan fel volt készülve és cirkuszi artistákat meghazudtoló ügyességgel sikerült folyamatosan az ideális helyzetben tartani a Rafficát. Hosszú órákon át kitartóan őriztük az egyensúlyt és egy centit nem engedtünk az előnyünkből. Az ellenfél hibái kellettek ahhoz, hogy az élre kerüljünk, de ennek minden méteréért megdolgoztunk. Ebben a gyenge szélben talán nem volt akkora jelentősége a két hajó közötti sebességkülönbségnek, kiegyenlítődtek az erőviszonyok és nagy büszkeségünkre meg tudtuk tartani, sőt az utolsó bója vétele után még növelni is tudtuk előnyünket.

Dávid és Góliát

Mindig jó érzés nyerni, de tovább emeli az értékét, ha egy nagyra becsült ellenfelet sikerül legyőzni. Ez az idei Centomiglia is ezt üzeni, mert Király Zsolt és "népi zenekara", azaz a Raffica lelkes, de amatőr vitorlázókból álló legénysége meg tudta verni az otthoni vizeken versenyző és professzionális vitorlázókból álló Clandesteam csapatát. A technikai fejlesztésekben is előrébb járó Clandesteam ezúttal túl sok kockázatot vállalt, talán túl könnyűre sikerült a hajójuk, ahhoz, hogy magabiztosan tudjanak vele vitorlázni. Kétszer is fel tudtak állni vesztettnek tűnő helyzetből, de ez nem volt elég. Mi ezzel szemben alig vállaltunk kockázatot, sőt tudatosan arra koncentráltunk, amiben már van tapasztalatunk és amit magabiztosan tudunk csinálni. Sokszorosan figyeltünk a szélre, hogy és azon belül arra törekedtünk, hogy a már működő, egyre finomabb folyamatokon csiszoljunk. Nagy büszkeség számunkra az, hogy ezeken az apróságokon múlott a győzelmünk, nem csináltunk semmi nagy bravúrt, de az összes manőverünk, a fordulóink, a vitorlacserék, a taktikai döntéseink, a rajttól a befutóig mind nagyszerűek voltak. Arra törekedtünk, hogy ne hibázzunk és ezt sikerült az egész legénység minden mozzanatán keresztül teljesíteni, ezért nagy öröm számunkra, hogy minden bóját elsőként tudtunk venni és rajt-cél győzelmet tudhatunk magunkénak.

Szívmelengető érzés visszatekinteni az idei évadra, ahol minden külföldi versenyünket sikerült megnyernünk és mindegyiket egyre jobb teljesítménnyel. Ha most, a szezon végén lenne a Kékszalag, akkor talán azt is sikerülne..

A Raffica legénysége:

Király Zsolt kormányos

Borsos N. Miklós, Cser László, Kiss Árpád, Kurucz Róbert, Michaele Benamati, Mónus Gyula, Munka Márton, Nemes Attila, Pesti Gábor, Puskás Tamás, Török László, Sármay Bálint, Weidinger György

Kísérőmotoros: Balázs Vilmos, Németh Erika

 

 

A héten jön!

Szeptember harmadik hete ismét a bajnokságok hete lesz: megmérkőzik a Melges 24, a J24, a Bavaria32 osztály, de a Dragonok és Finnek is most tartják országos bajnokságukat, így lesz miért izgulnunk!

Melges 24 és J24 Országos Bajnokság

Szeptember 21. és 25. között rendezi meg a Balatonfüredi Yacht Club a J24 és Melges 24 osztályok országos bajnokságát. Az első napi regisztráció és mérések után 22-én, csütörtökön kezdődnek a futamok. A versenyrendezőség 11 futamot tervez 4 napon, egy nap három futam kerül megrendezésre. Az up and down pálya kitűzése a Balatonfüred-Csopak előtti vízterületen várható.

Kiírás a lap alján: j24 melges kiírás.pdf

Bavaria 32 OB

Eközben a nyugati medencében is zajlik az élet: Balatonlellén rendezik meg szeptember 22-25. között a Bavaria 32 Országos Bajnokságot. A rendezvénynek a BL Yacht Club ad otthont, és up&down pályán, valamint túrafutamokon küzdhetnek meg egymással a versenyzők. Egy nap akár 4 futam is rendezhető.

Kiírás a lap alján: bavaria ob.doc

Dragon OB Johan Anker kupa

A Magyar Dragon Szövetség a Kenese-Marina Porttal karöltve Balatonkenesén rendezi meg az idei Dragon Országos Bajnokságot. A versenyen külön értékelik a „Masters” hajókat is, ahol a legénység átlagéletkora meghaladja az 50 évet, és a „Junior” kategóriát is, ahol ugyanez a szám 35 alatt marad. A regisztráció és az első futam is szeptember 22-én, csütörtökön zajlik, az utolsó versenynap szeptember 25. vasárnap. A rendezőség 10 futamot tervez.

Kiírás a szöveg alatt: dragon.pdf

Finn-dingi Országos Bajnokság

Nem csak a Balatonon, de a Fertő-tavon is lesz program a hétvégére: csütörtökön kezdődik a Finn-dingi Országos Bajnokság és Nemzetközi Verseny, amit felnőtt, junior és masters kategóriában is értékelnek. A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség 10 futam lebonyolítását tervezi  a négy versenynap alatt, az up&down pályát a Fertőrákosi-öböl északi részében, vagy Ausztriában, a Mörbisch-Illmitz közötti vízterületen tűzik ki – ez az aktuális szélviszonyoktól fog függeni.

Kiírás a szöveg alatt: finn ob.doc

Balatoni Vitorlás Hét és Utánpótlás Bajnokság

A Magyar Vitorlás Szövetség ezen a héten rendezi meg az utánpótlás hajók Országos Bajnokságát. A résztvevő hajóosztályok a 470 felnőtt és junior, Laser Standard felnőtt és U21, Laser Radial női, Laser Radial ifjúsági és felnőtt, Laser 4.7 és 420 hajók lesznek, valamint a többtestűek esetében az F18 és az M3 osztályok. A verseny iroda és a nevezés a Szövitelepen, azaz a Balatonfüredi Nemzetközi Vitorlásközpontban zajlik, a rendezőség 12 futam lebonyolítását tervezi a négy versenynap alatt. Az A és B pálya a Balatonfüred-Tihany hajózási útvonaltól keletre eső vízerületen lesz, trapéz alakban kirakva, telepített rajt- és célvonallal.

Kiírás: balatoni vitorlás hét.pdf

Caprine Kupa

A BS-Fűzfő Vitorlás Klub szeptember 23-25. között rendezi meg a Caprine Kupát az Optimist hajóosztálynak. Az első rajt pénteken 11 órakor várható, a hétvégén összesen 9 futamot terveznek rajtoltatni. A verseny egyben ranglista verseny is!

Kiírás: caprine.doc

UNITEF Kupa Yardstick Trophy VII. Forduló

A szeptember 24-25-én megrendezett UNITEF Kupa nagyhajós túra- és pályaverseny kombináció, a Yardstick Trophy VII. fordulója, és egyben itt tartják meg az Ötvenes cirkáló osztály flottabajnokságának befejező futamait, valamint a 25-ös Yolle osztály számára ranglista versenynek is minősül. Balatonföldváron, a Spartacus Vitorlás Egylet bonyolítja le a rendezést, a pályafutamokat a balatonföldvári kikötőtől nyugatra, a túrafutamokat a Szántód-Tihanyi révtől Szemes-Akali vonaláig – a pontos útvonalról a versenyezőket a nevezés során tájékoztatják.

Kiírás: unitef.doc