Izgatott vagyok, ilyen vitorlással még nem mentem és a pályaverseny is valamennyire új számomra. Pár telefonhívás és körvonalazódik a csapat, Kriszti és Attila szerencsére otthonosan mozog az ilyen típusú hajón, Hanna kishajós tapasztalattal rendelkezik. Hétfőn már találkozunk is személyesen, hogy megbeszéljük a részleteket. Beszélünk a hajóról is, kiderül, hogy mi fogunk vele először vitorlázni a Balatonon. Jack Angliából jött, majd egy hosszabb parti veszteglés után kerül most végre vízre. Valószínű tíz éve talán versenyezhettek is vele, szép, karbantartott hajó, biztos lesznek hiányosságok, de belevágunk. A megbeszélt időpontban, az első futam előtti nap délután találkozunk a Byc kikötőjében a daru alatt. Ekkor pillantjuk meg először a technikát. Gyors vitorla felmérés, hajómosás, kötelező felszerelés ellenőrzés, majd kezdjük is az összeszerelést, mert szeretnénk kimenni egy naplementés edzésre. Közben folyamatosan érkeznek a hajók szép sorban,befut a Big Five és a Django is, kezd éledezni a kikötő.

18 óra után úgy, ahogy elkészülünk és kihajózunk a kikötőből. A vízen kellemesen erős szél fogad bennünket, optimális a posztok és feladatok gyakorlására. Ismerkedünk egymással, fordulgatunk, spinakkerezünk és sötétedésben kötünk ki. Határozottan tetszik a csapat minden tagjának és már alig várjuk, hogy másnap reggel kezdetét vegye a bajnokság. Nagy reményeink nincsenek, tisztes helytállás a cél. Van elmaradásunk mind felszereltség, mind a tudás szempontjából. Kel fel a nap, ébredezik a kikötő, mindenki finomhangolást végez, ropognak a vitorlák. Egy valami már ilyenkor látszik, ez egy igazi nagy segítőkész, baráti társaság. Mi is megkapjuk a biztató szavakat, sőt még hajó állításban is kapunk segítséget Marcitól, aki a Wedding Budapesten fog versenyezni. Kezdődik, Hercsel Erik és Böröcz István köszöntik a versenyzőket, a bírák elmondják a szabályokat, összeállunk egy hatalmas csoportképre és indulunk is a vízre.



Az első nap 5-10 csomós szél fúj, mindenki gyakorol a rajtig. Előttünk néhány perccel indulnak a Melgesek, kezdődik a visszaszámlálás. Nagyon komoly mezőny jött össze, felsorolni is nehéz a nevesebbnél, nevesebb vitorlázókat. Az első futam rajtjánál tapintható a feszültség, általános visszahívás lett az eredménye. Két futamot sikerült rendezni az első nap, egy valami biztos, minden egyes helyért hatalmas küzdelem van, nincs könnyű menet. Egy 14. és 18. hellyel kezdjük a bajnokságot. Minden hiba azonnal megbosszulja magát, 1-2 rosszabb forduló vagy rossz oldal választás és már azonnal a mezőny végén találod magad. A hajók nagyjából hasonló sebességre képesek, így javítani sem könnyű. Másnap reggel gyenge szél fogad bennünket, parti halasztással kezdjük a napot. Indulunk ki edzeni, van mit gyakorolni.



Szerencsére a szél erősödik és hamarosan kezdődnek is a futamok. Közeledtünk a mezőnyhöz, ez érezhető, minden vízen töltött perc számít. Fáradtan érkezünk a partra, 7 órát voltunk vízen, gyönyörű, napsütéses, őszi vitorlázó időhöz volt szerencsénk. Sok versenyen voltunk már, de ki kell emelnünk a rendezvény szervezők példás munkáját. Mindennap különböző parti programokkal színesítették a versenyt és meg kell említenünk a felajánlókat is, akik gondoskodtak rólunk mind étel, mind italfogyasztás szempontjából. Az utolsó két nap összesen két futamot sikerült rendezni, nem volt könnyű időjárás se a versenyzőknek, se a versenybíráknak. Vasárnap jó érzéssel kötöttünk ki, hagytunk még a hajóban, ez egyértelmű, de élményekkel és rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített nekünk és persze a csapatnak is, hogy olykor keményen, nehézkesen de végig jókedvűen vitorláztuk végig ezt a pár napot. Gratulálunk a győzteseknek, nagyszerű verseny volt.

Fotó: Kovács Zita