Hurrá, már hat felett csurgunk! És ebédre be is érünk a kikötőbe. A legbelső vendéghely még szabad, a többi dugig. Így van ez, már pénteken gyülekezik a nép, holott a felvonulás csak vasárnap esedékes. De jó, hogy most jöttünk, és nem később. Bár tudom, Attiláék beszorítottak volna valahova, ahogy a többi „létszámfeletti csavargót” is beszorítják. Senkit nem zavarnak el, mindent megoldanak. Hatalmas munka, köszönet érte!

Loccsanás a huszonhárom fokos vízben, ebéd a Vendégváróban, majd laza séta a Római úton. Rég jártam arra. A NEMZETI AGRÁRKUTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET – de komoly neve van – épülete szépen rendben tartva. Előtte a kert úgyszintén. Viszont a kétszárnyú öntöttvas kapu keményen zárva, kiírás semmi. Úgy emlékszem, ez régebben látogatható volt. Ebben nem vagyok biztos, abban viszont igen, hogy szemben a „hosszúház” borárudaként funkcionált, nagy örömünkre. Az ezt hirdető tábla még nyomokban megvan, viszont a vakolat hámlik, tető szakadozik, ablakok kitörve, ajtó – Isten tudja mióta - bezárva. Rajta cetli: Eladó! Puff neki, hát ez bizony „megdeglett”.

Pár korty bor Sanyiéknál és Ica Mamánál, majd vissza a „rablósor” előtti térre. Áll már a buli sátor, építik a színpadot. A pavilonokat is nyitogatják. Felesleges is mondanom, hogy az elsők között természetesen a kedvenceim sürgölődnek. És már adják is a nedűt a szomjas bámészkodóknak. Stílusos (minden pavilonnak biztosított egységesen gravírozott) üvegpoharakban, nem ám úgy műanyag „ittvan-bmeg” stílusban.

Igen, róluk van szó, és az Imre borpincéről. Klasszak vagytok, látszik, hogy a vendég az első, és nem az, hogy a „csúcsban sokat szakítani”.

Egyre több nép gyűlik, és zsúfolódik a sátorba. Majd húsz órakor kezdetét veszi az örökifjú Kovács Kati és az Abrakazabra zenekar koncertje. Nívós műsor, jó hangulat, pocsék hangosítás. Jóformán élvezhetetlenül torz, túlvezérelt, folyamatos gerjedés, éneket nem hallani. Nagyon égés! Kár érte.

Szombatra virradóan is a nyár köszönt ránk. Nosza, körbe a hegyen. Dél körül érünk vissza éhesen a Kisfaludi házhoz. Horrorisztikusan drága. Sebaj, pár lépéssel lejjebb a Rózsakő Vendéglő hívogat reálisabb áraival. Betérünk. Azaz térnénk, de dacára az üres asztaloknak, fapofával úgy kivágnak, mint a macskát sz@rni. Nincs hely, csoport jön, menjünk a fenébe! Na, eddig sem voltam még itt, ezután se leszek. Megállapíthatjuk, hogy itt, a hegy eme magassági szintjében dél körül főtt ételre nem számíthat a „közönséges halandó”. Imrénél legalább zsíros kenyérrel ússzuk meg az éhhalált. Feltankoljuk a boroshordókat és irány lefelé. Rablósor zsúfolva, a kikötő étterme az egyetlen potenciális lehetőség. Helyet is szorítanak, meg is etetnek príma kajával. Jó, hogy vagytok drága Juditom!

Este Kormorán koncert. Itt már jó az akusztika, persze saját technikusuk kever. Nagyon jók, előadásuk művészi értékű. http://kormoranfolk.hu/ . Vörösre tapsoljuk a tenyerünket. Az őket követő buli viszont felejtős. Sebaj, elborozgatunk a pavilonoknál. Aztán „hunyó malter”.

Vasárnap reggel, és még mindig nyár és nyár. Kezdődjék hát a felvonulás!



Szépséges mazsorettek az élen, ahogyan az való. Kecsesek, ügyesek, elegánsak. Teljesen rendben van, legeltethetjük szemünket a látványon. Induljon hát a buli, ahol minden a szőlőről és a borról regél!

„Szólt az Isten: Kedves fiam, Nóé: Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?
Felelt Nóé: No, megöregedtem, de ilyen jó bogyót még nem ettem.”



Őket követi a ZALAI BALATON - PART IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR Vonyarcvashegyről. Nagyon jól játszanak, tökéletes összhangban az előttük haladókkal. Szép produkció, látszik, hogy alaposan összegyakorolták.



Őket követik a környék „hercegnői és herceg kisasszonyai”. Régi korok díszruhájában, fényesre suvickolt paripákon, mutatva, hogy igen, ők nem akárkik, ők bizony valakik, a környék „nagyjainak” hozzátartozói. Lehet, kérem megcsodálni, felnézni rájuk, fényképezni, „imádni”, irigyelni.



Érkezik a megáldott szőlőkoszorú. Nyalka legények cipelik a vállukon, szép lyányok koszorújával övezve. Pár éve ezt még másképpen szervezték, ugyanis valódi, négy magyar szürke marha ökör vontatta kocsin hozták. Amellett, hogy látványosabb volt, úgy nekem, mint másoknak is jobban tetszett. Na, mindegy, nézzük, mi következik. (Egyébként bocs a sok fényképért, de úgy érzem amellett, hogy így szemléletesebb, mintha csak a szavakat szaporítanám, de ilyen gyűjtést sehol nem találok erről az eseményről, amire egy linken hivatkozhatnék, és hátha valaki inkább erre kíváncsi, mint az általam összehordottakra.)



Masíroznak Csobánc büszke várának hős katonái. Zászlóval, karddal, pisztolyokkal és puskával. És ez utóbbi nem csak színpadi kellék, hanem valódi „mordály”. Bizonyság, hogy időről-időre megtöltik és éktelen durranással, füsttel elsütik – nem kis összerezzenést keltve a nézősereg soraiban, illetve a parkoló autók riasztóiban -.



Következnek a borrendek. Díszruhában, fennen hordva zászlaikat, címereiket. Gyakorlatilag mindenki itt van, aki csak számít az országban. Rangot jelent, ha ezen a rendezvényen részt vehet, és megmutathatja magát. Övezi is őket kellő tisztelet.



Valódi „Porosz” zászlós akrobaták nyitják a nemzetközi résztvevők sorát. Nagyon látványos a műsoruk, és még különlegesen egyéni is, a harsány és folyamatos dobpergéssel aláfestve. Nem kímélik magukat, lépten-nyomon megállnak, hogy bemutassák műsoruk valamely epizódját. Sikerük garantált.



Az Erdélyből érkezett fiatalok komplett népi zenekarral húzzák a talpalávalót a táncosoknak. Jóformán végig ugrálják az egész menetet Tomajtól Badacsonyig. Márpedig az nem egy kilométer.



Régi színfolt Ausztria kedves küldöttsége. Szinte idevalósinak tekinthetjük a kedves boros gazdát, örökifjú párjával, gyermekeivel és unokáival. Triciklijén minden vacak megtalálható, ami hazájára jellemző. Nekem a középen díszelgő nagyorrú, jóságos, hegyi szürkemanó a kedvencem.



A Felvidék viszonylag határ közeli, szín – magyar területéről érkezett Marcelháza nagy létszámú csapata. Nem lustaság, hogy a kisvasút hozza őket, hiszen kell az energia a délutáni műsorra, ahol igen csak lesz szerepük, úgy a citera zenekarnak, mint az asszonykórusnak.



Folytassuk a sort a környék borászataival. Gyakorlatilag teljes létszámmal tiszteletüket teszik. Nem is sorolom fel őket, hiszen ismerjük valamennyit, arra szorítkozom, amit talán én a leg stílusosabbnak tatok: méghozzá Istvándiékat. „Borműhelyként” nyomul a pincészetük, tehát legyen az installációjuk egy üzem, ahol melósok géppel gyártják a terméket, ahogy a képen láthatjátok. Persze egy orosz terepjáróval vontatva.

És kínálják, osztják ám a boraikat minden kocsiról számolatlanul. Fáradhatatlanul töltik műanyagpoharakba. Mindenki annyit vedelhet, amennyi csak beléfér. Persze vigyázni kell, mert hamar valósággá válhat Gárdonyi Géza „A bor legendája” című szövege, miszerint;

„Szól az Isten: Kedves fiam, Nóé: A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?
Felelt Nóé: Ihaj, csuhaj! Sári! Három Istent kezdek immár látni!”



Nagyon aranyos még Sáska község kocsija a hatalmas dísztökökkel. És ne feledkezzünk meg a Pipitér Óvoda gyerekseregéről, akik minden évben végigjönnek a felvonulókkal, énekelve, táncolva.



Végül csak beér a menet a hajóállomás elé. Irtózatos a sokadalom. A hangosbemondó konferálja fel az érkezőket, akik előadják műsorukat, majd vastaps kíséretében továbbvonulnak. Szól a zene, pereg a műsor, megy itt minden, mint a karikacsapás.

A borászatok igencsak kitesznek magukért, egyik kordé szebb, mint a másik, sziporkáznak az egyedi megoldások. Az ökrösszekéren kívül hiányolok még valamit, ami sok éven át itt volt, de az utóbbi szüreteken elmaradt. Pedig jellemző fénypontja volt a menetnek, és még kötődött is Badacsonyhoz. Igen, a római légió. Pontosabban a http://www.legiobrigetio.com/hu/ . Nagyon sajnálom, mások is kérdezgették. Nincs ötletem, mi az oka, nem akarom azt feltételezni, hogy az „ésszerűtlen spórolás” következménye.

Újdonság viszont kicsit odébb, a móló végénél ágyúsortűz „bömböl”. Méghozzá a Fonyódi Hagyományőrző Tüzérek jóvoltából.



Tökéletesen korhű mind a két tiszt és a tiszthelyettesek, nemkülönben a közlegények öltözéke. Természetesen az alakiság és a vezényszavak is rendben vannak. Ügyesek, katonásak, amellett látványos „cirkuszi produkcióval” kápráztatják el a „nagyérdeműt”. Van is sikerük rendesen.

A „show” végeztével igencsak megéhezünk. A „rablósor” reménytelen, ember - ember hátán. Tepesztik egymást, lökdösődnek, torzsalkodnak. És egyre több a taj részeg. Ez ilyenkor mindig is tipikus volt. A kikötői étterem lehet menedék, de ez is fullra van járatva, mivel a felvonulás prominens lokálpatriótái is itt foglalnak asztalt – hol máshol is tudnának -. Aztán csak beszorítanak minket egy társaság mellé, akik természetesen szívesen osztják meg asztalukat. Utólag is köszönjük nekik!

Jóllakottan aztán irány ismét a sátor, ahol különböző formációk szerepelnek. Folyamatosan váltják egymást a nívósabbnál nívósabb tánccsoportok, legtöbb saját zenekarral. A „fehér Kalocsaitól”, a „tarkabarka Buzsákin” keresztül, a Pécs környéki „puffogós – délvidékiesig”, egészen a „gyöngyös –kontyos Zalaiakig” mindenkiben gyönyörködhetünk.



Iszogatunk, beszélgetünk, filozofálgatunk. Jól érezzük magunkat, élvezzük az életet. És csak nem tudok szabadulni a gondolattól - bár kétségtelen, én aztán valóban a „turultojásból keltem ki”, és a pokol kénköves fenekére kívánom a migránsokat -, de! Összejöttek itt határon túlra kényszerített honfitársaink pénzt, fáradtságot nem kímélve, hogy együtt legyenek velünk. Jöttek ugyanígy messzi tájakról utazva, népes küldöttséggel más népek; Románok, Lengyelek (Gmina Czempin), Németek, Osztrákok, meg egyéb nációk Isten tudja honnan. És nézik egymás műsorát. Hovatovább tapsolják és éljenzik. S amint lejönnek a dobogóról, beszélgetnek, ölelkeznek, címeket cserélgetnek. Az égvilágon semmi bajuk egymással. Hát nem szebb ez, mint a szögesdrótkerítés, meg a gyűlölet, vagy „kardot kovácsolni bárki ellen”?! Hát csak azért is húzzátok ti zenészek!



Fújjátok, tekerjétek, pengessétek, üssétek, játsszátok, zengjétek: jó így együtt békében, megértésben, szeretetben élvezni az életet! Ki tudja mennyi „adatik”! Szerintem kár elpocsékolni értelmetlen harcra, vádaskodásra, haragra. Van baj anélkül is éppen elég!

                Merlin!