Őszi Regatta YST IX. forduló

Az Őszi Regattán, a YS Trophy 9. állomásán 41 egység vágott neki csodás napsütésben a Kenese-Aliga-Kenese-Almádi-Kenese távnak. 5-9 csomós, változó irányú, eleinte ÉNY-i, majd D-DNYI szél fújt. Abszolútban a leggyorsabb egység a Litkey Farkas kormányozta Fanatic volt. A YSI kategóriában Soponyai Gézáék a Kisboleró-val bizonyultak a leggyorsabbnak, a YS II-es hajók versenyét a Szirákó nyerte, Jakab László vezényletével, míg a legjobb YSIII-as egység a Vámpír lett Dr. Pető Béla kormányzásával. Gratulálunk a dobogósoknak és köszönet az összes versenyzőnek, hogy itt voltatok! Jövőre találkozunk!

Eredmények: oszi reg eredmenyek 1-2-3.png

Forrás: Kenese Marina-Port VSE Facebook

 

Érdi Mári győzött Ausztráliában

A kínai Világkupa verseny részvétele után Ausztráliában edző és versenyző Érdi Mária október 22-23-án az NSW/ACT Coast Championship 2016-17 Laser versenyen a Laser Radial osztályban a 45  hajós mezőnyben a 2. helyen végzett és a női versenyzők között fölényesen győzött, hiszen a résztvevő nyolc női versenyző laseres közül a következő csak a 9. lett a mezőnyben.


Érdi Mári futameredményei: 5., 2., 2., 4., 3., amelyekből egy kiesővel számolták a végeredményt.

Forrás: Hunsail; fotó: Fred Hoffmann

 

KÖVETKEZIK

A nagyhajós flottának már csak két versenye van hátra az idei szezonból: a Köd és a Dér kupa során mérkőzhetnek meg egymással a vitorlázók. Meglepő módon sokszor előfordul, hogy ezeken a versenyeken az időjárás kedves arcát mutatja: gyenge szél és napsütés várja a versenyzőket. Azért erre mérget ne vegyünk, de érdemes figyelni az időjárásjelentéseket, és időben benevezni, ha szimpatikus körülményeket ígérnek!


Magyar IOM Országos Bajnokság

Október 29-30-án kerül megrendezésre a II. Hungarian IOM Open Orfűn, az OVE vitorlás telepén, ahol az IOM hajóosztályú modellvitorlások között országos bajnokot avatnak. Az első futamok mindkét nap 10 órakor kezdődnek, vasárnap pedig 15:30-tól rendezik a díjkiosztót.

Kiírás: iom.pdf

Forrás: Hunsail



Ismerd meg a Bravo Boats hajóit!

Öreghegyi Köd Kupa

Október 29-én rendezik meg az Öreghegyi Köd Kupa elnevezésű nagyhajós túraversenyt. A Yardstick osztályok mellett az összevont katamarán osztály is indulhat a balatonalmádi központú versenyen. A rajt Balatonalmádinál, a Hajóállomásnál lesz, míg a túraútvonal Kenese-Almádi-Alsóörs lesz, majd a befutó ismét Almádinál. A rajtot 11 órakor lövik el, a befutási limit délután fél 4.

Kiírás: http://porthole.hu/cikk/11036-jon-az-oreghegyi-kod-kupa

Forrás: Porthole

 

X. El Yacht Dér Kupa és Yardstick Trophy X. forduló

November 5-én rendezik meg a X. Dér kupát, ami egyben a Yardstick Trophy X., utolsó fordulója is. A nagyhajós verseny rendezője a Compass Sailing Club, a túraverseny pályáját széliránytól függően a Siófok-Kenese-Almádi közötti vízterületen fogják kitűzni. A rajtot 11 órára tervezik, ebben az esetben 15 óra lesz a befutási limit.

Kiírás: der_kupa_kiiras.pdf

Forrás: Hunsail