Az, hogy hideg van? Sebaj, van meleg ruha, és belülről is melegítő pálinka.  Az, hogy nincs vízen a hajód? Sebaj, mi adunk azt is. Az, hogy ez egyáltalán nem szokás? Pontosítsunk: Magyarországon nem szokás. A környező országok tavain óriási vitorlás élet van télen is. Akkor mi is a baj? Hát… Tulajdonképpen semmi. Jövünk mi is…



Ennek a beszélgetésnek számtalan formája valósult meg négy éve, amikor megrendeztük az első Szilveszteri Regattát, és láss csodát, már akkor közel 150 résztvevője volt a versenynek. Előző évben mikulás napján a Bodeni tavon több, mint 30 hajót számoltam meg, és elhatároztam, teszek valamit, hogy ez a látvány nálunk se legyen szokatlan. Szerencsére az őrült ötletek hamar követőre találnak, lett szponzor, lett hajó, és szép lassan összeállt a verseny.



Első évben annyira a buli vitorlázás irányába mentünk el, hogy még bójákat sem raktunk ki, csupán virtuális GPS pontokat vadászott a mezőny. Azt gondoltuk, jó ez így. Aztán rájöttünk, olyannyira komolyan veszik a versenyt, hogy engedve a szelíd erőszaknak, soha többet nem gondolkodtunk virtuális pályában. Nesze neked téli vitorlásverseny, bekértük az engedélyeket, és bójákat helyeztünk ki.



A verseny sikere töretlen, olyannyira, hogy idén már nem versenyben, hanem versenysorozatban gondolkodunk. Ehhez kapóra jön, hogy a BL YachtClubban visszaállítjuk a vízen tárolást, és persze az ElYacht Kft. Elan flottája, akik a hajókat biztosítják. A szponzorokról se feledkezzünk meg, nélkülük a kanyarban sem lennénk, és máris összeáll az I. Téli Vitorlás Versenysorozat:



December 3-án kezdünk az I. Rudi Trans Mikulás Regattával. Beöltözni nem kötelező, de erősen ajánlott, a Mikulás jelmezben versenyzők külön díjazásban részesülnek.

December 31-én a már hagyományossá vált IV. Szilveszteri Renault Regattával folytatjuk.



Február 18: I. Farsangi Garmin Regatta, este hatalmas farsangi bál és jelmezverseny, fellép a Tesók Zenekar.

Szezonkezdés előtt levezetőnek egy könnyed verseny marad hátra, ami el is dönti, összesítésben ki nyeri az I. Téli Vitorlás Versenysorozatot: Jön az I. Tavaszi Vitamin Well Regatta. Reméljük az őrült ötletünk idén is követőkre talál, aki hagyja magát, biztos nem fog csalódni!