Pár perccel 9 óra után felbőgtek a láncfűrészek a belső kikötőben. Az első próbavágás még nehézkesre sikeredett, amelynek eredménye képen mindenki megdöbbenésére egy 23 cm vastagságú “jégkockácskát” emeltek ki a srácok a vízből. Percekig nézegettük. Ritkán látni ilyen vastag jeget, ritkán vizsgálhatja az ember a jég hízásának fázisait ilyen mélyrehatóan. Most megtehettük. Aztán megfeszültek az iránymutató kötelek, és gyors termelékenységbe kezdett a láncfűrészes duó.


Közben előkerült egy laptop és egy kézzel skiccelt rajz is. A BYC zászlója volt rajta kicsit másképp.  Fiatal építészek tollából pattant ki az ötlet, hogy az idén 150 éves Balatonfüredi Yacht Club zászlajának térbeli jéginstallációját készítsük el az “építsünk valami olyat, ami még nem volt” felhívásra.


A kiemelt cca. 20 kg-os jégtömbök különféle módszerekkel jutottak végleges helyükre. Volt, aki kötéllel húzta, volt aki tolikocsiba pakolta, volt, aki gereblyével tologatta, volt, aki korcsolyával vontatta, és volt, aki puszta láberővel próbálta a helyükre segíteni a kockákat.


10 órakor egy füredi óvodásokból álló csoport is meglátogatta a munkálatokat. A nagycsoportos gyerekek szájtátva figyelték a láncfűrészek munkáját, és a jégkockák vándorlását. Ezután még egy kis építésbe való bekukkantás, jégvitorlás bemutató és jégencsúszka fért bele a legkisebbek délelőttjébe.


Késő délutánig zajlott a jégkitermelés és az építés. A nap során több klubtag és ismerős arc bukkant fel a telepen és segített egy-egy kocka Vitorlás Étterem elé szállításában vagy éppen faragásában, helyére pakolásában.




Szuper nap volt! A végeredmény egy figyelemreméltó alkotás lett, melyet a Balatonfüredi Yacht Club fiatalabb és idősebb tagjai, barátai keltettek életre.

Sokan megnézték már az egyedülálló installációt és gyönyörködtek a felkupacolt jégtömbökön átszűrődő napsugarak játékában.


Köszönjük mindenkinek, aki bármely módon hozzájárult a mű elkészítéséhez! (A csapat egy része…)