Hagyományosan megrendezésre kerül a Svert Kupa Zamárdi – DELL túraverseny 2017. augusztus 12-én, szombaton 10.00 órai kezdettel, mint emlékeztek tavaly 122 nevező hajó legénysége tisztelt meg bennünket a II. Svert Kupán, egytestű jolléknél 8 értékelt hajóosztályban és a népes összevontban. Kéttestű, külön értékel katamarán futamunknál pedig két külön hajóosztály került értékelésre.  Ezekről részleteket  (ITT.) találhatok. A versenyen idén is egytestű és kéttestű svertes hajók indulhatnak, a versenykiírás hasonló lesz  a korábbiakhoz, de a végleges kiírást nem sokára közöljük a www.svertkupa.hu oldalon.  

A verseny fődíjai mind egytestű, mind a kéttestű kategóriában értékes DELL számítás technikai eszközök lesznek idén is, illetve a népesebb hajóosztályok helyezettjei is külön értékelésre, reményeink szerint díjazásra is kerülnek.

Nagy örömünkre szolgál viszont bejelenteni ezúton is, hogy köszönhetően a Heineken Hungária Zrt-nek, amely oly népszerű magyar tradícionális sört is gyárt és forgalmaz, mint a Soproni Ászok termék család, a szintén általuk forgalmazott Gösser termékeik közül az NaturRadler Zitrone támogatásával idén életre hívjuk (meglepő módon) a Svert Kupa - NaturRadler pályaversenyt 2017. augusztus 13-án vasárnap.  A pályaversenyen is értelemszerűen egytestű és kéttestű svertes hajóosztályok indulhatnak majd, a versenykiírás hamarosan megjelenik a Svert Kupa honlapján, azaz a www.svertkupa.hu oldalon.

A pályaverseny hajóosztályok díjazottjai is értékes nyereményekre és éremesőre számíthatnak.

Természetesen idén is lesz díjátadó ünnepség, mindjárt kettő is. Tovább megrendezésre kerül a mindig jó hangulatú közös versenyzői vacsora is, amelyhez már nem csak alkoholmentes italokkal szolgálunk számotokra.   

Nevezések:

Ez évben is lesz lehetőség online nevezésre, amely mind a ti életeteket (sorbanállás mentes), mint pedig a mi szervezésünket megkönnyíti majd. A versenykiírásokat követően a tavasz végétől ez el is indul a www.svertkupa.hu oldalunkon, mint tavaly.  Terveink szerint akik a Svert Kupa túraversenyre neveznek (és megfelelnek a nevezhető hajóosztályoknak) azok a NaturRaidler pályaversenyre ingyen nevezhetnek majd, a pályaverseny nevezési díja idén is 1000 ft/fő lesz kortól és nemtől függetlenül.

A versenyeket most részletesebben nem ismereteznénk, hiszen van még bőven idő augusztusig.  

ZÁRÁSKÉNT

Annyi hírt még engedjetek meg magunkról, hogy idén először szakmai vendégei voltunk a Budapest Boat Show szakmai színpadának. Ott többek közt az kérdezték tőlünk mi a titka a Svert Kupának, miért ilyen népszerű, mitől nőtte ki magát ilyen nagy létszámra, miért ilyen jó a szakmai és résztvevői megítélése.  Elárultuk ott, és eláruljuk itt is a titkunkat. A mi titkunk TI vagytok, akiket évről évre újra köszönhetünk a versenyen (a kemény mag :) ) és ti akik idén fogtok hozzánk csatlakozni. Mert nélkületek nem Svert Kupa a Svert Kupa! Köszönjük ezt nektek! Idén veletek, ugyanitt!! A szelek szárnyán Zamárdiban!  

Üdvötlettel:

A Svert Kupa szervezői:

Mátay László és Mátay H. Éva

Ps elérhetősegeink:

Akik folyamatában szeretnének értesülni a Svert kupa versenyeiről, részt venni játékainkban stb. azok az erre létre hozott fb esemény oldalunkon feltudnak iratkozni:

Svert Kupa – DELL túraversenyre ITT. 

Svert Kupa – NaturRaidler Zitrone pályaversenyre ITT

Aktív FB vitorláshírek és verseny hírek FB életet ékünk saját csoportunkban,amit ITT találtok meg.

A tavalyi versenyző képeket a www.svertkupa.hu oldalon találtok, kitűnő videókat pedig a Svert Kupa fő FB oldalán ITT   

E-mail címünk változatlan svertkupa@gmail.com. A versenyrendezői telefonszám is maradt:  (70) 516 5044.