Egyre javuló eredményekkel, sikeres szezont zártatok 2016-ban. Hogyan értékelitek az évet?

Alapjában véve ez egy sikeres év volt, hiszen két nemzetközi versenyen is dobogóra tudtunk állni, valamint az EB-n is 6.-ak lettünk. Úgy érezzük, a befektetett munka, a sok sok év kitartó versenyzés lassan beérik.

Külföldön egyre több győzelem születik Quantum vitorlákkal Melges 24 osztályban. A szezon közepén ti is vitorlázatot váltottatok, mik voltak az első tapasztalatok?

A váltás kisebb zökkenőkkel indult, nem igazán találtuk a beállításokat, illetve a hajóvezetésben is kellett változtatásokat eszközölnünk, de az első nemzetközi versenyünk második felére beállt minden. Ezután az új szettel sikerült igen jó sebességet kihoznunk a hajóból, amely meg is látszott az eredményünkön. Úgy érezzük van még tartalék az új vitorlákban, ezt kell minél hamarabb és minél eredményesebben kihoznunk magunkból a következő szezonban.

 

Október elején Olaszországban a Melges 24 Sailing Series 6. állomásán, nem sokkal lemaradva a 2015-ös világbajnok, 2016. évi Európa bajnok EFG csapata mögött, a 3. helyen végeztetek a dobogón. Hogy értékelitek ezt a sikert a szezon végén?

A luinó-i verseny, bár a dobogón állhattunk, egy picit keserédes számunkra, hiszen az utolsó futam előtt a második helyen álltunk és az első hely sem volt messze. Aztán az EFG-vel match race-be bonyolódtunk, és végül visszacsúsztunk a harmadik helyre. Ezt leszámítva nem lehet kifogásunk, hiszen végig a mezőny elején vitorláztunk és két futamgyőzelmünkkel bizonyítottuk, hogy a fejlődésünk továbbra is folyamatos.

Mik a tervek a 2017-es szezonra?

Sokat szeretnénk edzeni és versenyezni. A felkészülést április közepén, Portorozban kezdjük, ahol megrendezésre kerül az Európa kupa sorozat első versenye. Terveink szerint 2017-ben összesen kilenc versenyen veszünk részt itthon és külföldön egyaránt, ezen kívül szeretnénk minél több edzőnapot is beiktatni a felkészülésbe. A 2017-es év legfontosabb versenye a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világbajnokság lesz, ahol célunk a legjobb öt között végezni. Természetesen ebben a szezonban is részt veszünk a European Sailing Series versenysorozaton, ahol az összetett győzelmet tűztük ki magunk elé célként.



Fotók: Kollmann András