Vitorlás helyszínünk egy remek tengeröböl volt, csodálatos szelekkel, változatos hullámzással, naponta más irányú, és erősségű, de irányában stabil szelekkel, kék éggel, és 16-20 celsius fok hőmérséklettel.

Csapatunk egyik része több évi versenymúlttal rendelkező hajósokból állt. Vitorlázóink másik része pedig az előbbi útra fog rátérni, ők most tanulják a versenyvitorlázás alapjait, így mindenkire egyénre szabottan került meghatározásra, mit fogunk gyakorolni, elérni az edzőtábor során.

Megérkezést követő nap reggelén 6 bft erősségű szél, 7 bft ráfújásokkal korbácsolta tarajosra a vizet. Délelőtt elvégeztük a szükséges engedélyek kiváltását, majd összeraktuk a hajókat, így késő délután lett mire vízreszálltunk. Edzésünk kezdetén a szél 2 bft körülivé csendesedett, a nap lassan kezdett lenyugodni, a hőmérséklet is erősen veszített napközbeni fickósságából. Az első training célja öröm vitorlázás, a téli rozsda elkoptatása, ember és eszköz összeszoktatása volt. Széles    mosollyal szálltunk ki a hajókból, holdfényben szereltünk le a másnapi vízreszállás gondolatával. A helyi étteremben csapatépítő vacsorával zártuk a napot.

Második nap reggelén napsütés, kellemes szél, gyorsan melegedő hőmérséklet fogadott. Reggeli után szerelés, vízreszállás következett. Egy délelőtti, és egy délutáni edzésre bontottuk a  napot. Sokat dolgoztunk a hajóvezetésen, vitorla állításon, kormányos-legénység összhangjának (szellemi, fizikai) megteremtésén. Az elkészült képek, videok segítségével a vízi megbeszéléseket este a parton tovább elemeztük. Este étterem.

Harmadik napra egy hosszú vitorlás etapot terveztünk, ennek megfelelően pakoltunk „kalóriát” a motorosba. Megerősítettük az előző napokon gyakoroltakat, majd új feladatokba kezdtünk. Rajt gyakorlatokra, bójavételekre, spinakkeres manőverekre helyeztük ezúttal a hangsúlyt. Kellemes 2 bft szélben kezdtük a napot, mely délre fokozatosan erejét vesztette. Ezt a pauzát étkezéssel, vízi megbeszéléssel töltöttük ki. Nem kellett egy órát sem várnunk, és a szél iránya a korábbi déli helyett, észak-nyugat irányból (a tenger felől) kezdett fújni, és folyamatosan erősödött, majd 5 bft-nál stabilizálódott. A tenger színe a szél erősödésével egyidejűleg elsötétedett, a hullámzás méteres magasságig nőtt. A megnőtt hullámok között sokat gyakoroltuk a hajóvezetést cirkáló, és bőszeles szakaszokban egyaránt. Nagyon fáradtan, de boldogan szereltünk le. Este a már megszokott éttermünkben zártuk a napot.

Utolsó napra korai vízreszállást terveztünk. A szél ezúttal nem alakult ki a szokott időben. Vártunk egy ideig, majd elkezdtük felkészíteni a hajókat a hazaútra. 12.00 után megjött a szél…..



Eredményes napokat töltöttünk itt, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy ide visszatérünk. Még lehet, hogy márciusban…….FACEBOOK/Deboti Se Vitorlázás Miskolc

Májó (Bödör Gergely)