Hogy is szól a bevezető cikkben felemlegetett, a kikötői beszélgetésekből vett mondat? „Ne mi legyünk a Vitorlás Szövetségért, hanem az MVSz legyen értünk!”
Ahhoz, hogy a vitorlázók mind inkább úgy érezzék, hogy ez meg is valósul, rengeteget kellett és kell dolgozni a jövőben is.

A kiindulási alap ezen a téren is meglehetősen szegényes volt 2013 nyarán, őszén, amikor az új MVSz csapat hozzáfoghatott a munkához. A technikai fejlesztés szinte nulláról indult. Az ígérteknek és a kor jogos elvárásainak megfelelő szolgáltatások felépítéséhez, megteremtéséhez olyan sokrétű fejlesztést kellett végrehajtani, hogy azt felsorolni is nehéz. Nem is teszem. A java megtalálható a cikket követő táblázatban. Azt érdemes böngészni.

A 2013 őszén elindított fejlesztés nem egyszerűen műszaki jellegű. Rendet kellett tenni a Szövetségen belül az irodai munka rendszerében, a különféle szabályzatokban, a bizottsági munkát meghatározó szervezeti kérdésekben.

A szövetségi munka szolgáltató jellegének javítását fejlesztését jelenti a folyamatosan javuló kommunikáció is. A megújult MVSz honlap nem pusztán azzal nyújt többet, hogy rendszeresen közöl cikkeket, híreket, szinte online vitorlás magazin jelleggel. Sokkal fontosabbak a versenyekre történő nevezést, vagy éppen a verseny megrendezését segítő gyorsan elérhető információk és segédanyagok. A versenynaptár online bevezetése már a tervezési szakaszban is megvalósul. Gyorsabb lett az eredményközlés, a ranglisták számítása, nyilvántartása.

Mindenki a saját bőrén érezheti a megújult Vihar 2 rendszer működésének áldásos hatását az így lényegesen meggyorsult és egyszerűsödött versenyekre való nevezés folyamata révén.

Az elmúlt négy évben megkezdődött az MVSz eszközeinek megújítása, fejlesztése, beleértve a motorosparkot és a versenyrendezéshez szükséges eszközöket, amelyek fő szövetségi rendezésű versenyek mellett a tagegyesületek által szervezett regatták színvonalas lebonyolítását is segítik vagy akár lehetővé teszik.

Persze a vitorlázók javára végzett szolgáltatások, fejlesztések és törekvések felsorolását nehéz behatárolni úgy, hogy ne kezdjünk el beszéli egy már függetlenül is bemutatásra érdemes területről. Így lesz még szó szövetségi szolgáltatásokról az utánpótlás-nevelés, az edzőképzés és oktatás vagy éppen a nagyhajózás változásairól szóló cikkekben is.

Szolgáltatások, infrastruktúra

MVSZ technikai fejlesztése szinte nulláról

Jelenleg is használt szerverállomás kialakításának előkészítése, bevezetése

Komplex IT tagnyilvántartó és versenyrendszer kialakítása

Új MVSz honlap kialakítása

Szervezeti felépítés gazdaságos átalakítása

Eszközök használati rendjének kialakítása (GSZ megújítása)

Iroda működésének megújítása

Iratkezelés megújítása

MVSz versenyek nevezéseihez a technikai háttér megteremtése

Éves versenynaptár online bevezetése már a tervezési szakaszban is átlátható folyamattá téve. Időben elkészülő online versenynaptár, egyedi szűrőkkel, telefonon is jól kezelhető kivitelben

Vihar2 rendszer megalkotása, bevezetése

Tagnyilvántartási rendszer megújítása

Pártoló tagság lehetőségének bevezetése

Etikai és sok egyéb szabályzat megírása

TB és YS bizottság megújítása

Társszervezetekkel a kapcsolat megújítása

Sok szakmai partnerrel született együttműködési megállapodás (VMSZ, OMSZ, HVE, TE, OSEI)

Téli nagy sikerű elméleti előadássorozat bevezetése, kiváló vitorlázóink közreműködésével

Regelspiel szabályjáték fordítása magyar nyelvre, publikálása a honlapon

Vitorlás képzési rendszer (NVKP) bevezetése

Logbook szakmai szövegének elkészítése

Oktató könyvek (3db) elkészítése - jelenleg zajlik, májusra várhatók

 

Kommunikációs fejlesztések

Megújult honlap, naprakész információkkal, online magazin módon friss hírekkel

MVSz hírlevelek

Javuló kapcsolatok a sportsajtóval és a közmédiumokkal

Versenyeinkről rendszeresen közvetítések folytak (többször élő adásban)

Kékszalag és más versenyek online és televíziós közvetítése

GPS vitorlás nyomkövető rendszer fejlesztését is segítettük

Ifjúsági ranglista versenyeinkről és a bajnokságairól filmek készíttetése a rendező klubok egyedi igényeit is figyelembe véve

Megállapodásokat kötöttünk több tv és rádiócsatornák műsoraival, ahol rendszeresen beszámolnak a sportág eseményeiről