A szél megerősödött, de nem vált viharossá, a zivatar elkerülte a pályát, a gyors 29erek befejezték a futamukat, de utólag is helyes volt az óvatosság, hosszú időbe tellett, mire az összes kis ópés biztonságban partot ért.



Az időjárás bőven kárpótolta a rendezőket és a résztvevőket délután. A zivatar elvonulása után leálló szél kora délután nyugat felől egyre karakteresebben kezdett fújni, lassan és folyamatosan délnyugatira fordult és megélénkült. Három csodás futam fért a délutánba, napsütésben, kék, felhős ég alatt. Általában azok jártak jól, akik leerajt után átfordultak balcsapásra, és egy hosszú takk után már csak igazítaniuk kellett a felső bójára.
Optimistben három futam után a sparis Borda Levente vezet (három haton belüli hellyel...), az utána következő öt versenyző mindössze néhány ponttal lemaradva liheg a nyomában. 29er osztályban fölényesen vezet a Kocsis Bálint - Pavlik András páros, ugyancsak a Spartacusból - eddigi összes futamukat megnyerték.



420-ban egy második és két első hellyel biztosan vezet a Kereked párosa, Izsák Botond és Csébfalvi András.
Annál is inkább érdemes volt kora estig versenyeznie az olasz, osztrák, litván, szlovák és magyar versenyzőkből álló mezőnynek, mert szombat hajnalra erős hidegfront betörését jósolja a meteorológia. Kérdés, nem lesz-e túl sok a szél a versenyzéshez holnap.

Szombat reggeli update: A szél megerősödött, egyelőre egy óra halasztás érvényes.

Fotó: Szántó Áron/MVSz