Az ötödik futamban sem az erős szél dominált és ez látszólag már a rajtnál Új - Zélandnak kedvezett. Az amerikai csapat korai rajtos volt, nem is kicsit. Ez a futam annyiban mutatott jelentős eltérést a korábbiakhoz képest, hogy az amerikai hajó látványosan gyorsult kreuzban és látszott hogy újra partiban van ellenfelével. Az első kreuz  kifejezetten látványos párosversenyt eredményezett. Végül megverni ezúttal még nem tudta a címvédő a kihívót és a futamot a kiwik jelentős előnnyel húzták be. 

A második futam rajtja előtt agresszív kergetőzesbe kezdett a két hajó és ezúttal  az amerikaiak jöttek ki győztesként. Persze aztán Peter Burling csapata összekapta magát és sebességből  ledolgozta a hátrányát és kétszer is  átvette a vezetést az első két hátszeles szakaszban. Az utolsó kreuzszakasz végén a címvédő jobbcsapáson ejtett a balcsapáson közeledő kiwi csapat arcába, amely emiatt jóval élesebben kényszerült elhagyni a jelet, mialatt USA annyi előnyt épített ki ami már kitartott a célig.

A verseny állása ETNZ-OTUSA 4-1 

Fotó: Sander van der Borch, Ricardo Pinto

Kövesse velünk az America’s Cup eseményeit a Porthole-on!

A BMW Magyarország támogatásával rendszeres összefoglalókkal jelentkezünk az AC fordulóiról!