A végeredmény három nap lefolyása alatt született meg. Az verseny első napján, pénteken a tervezett próbaverseny sajnos elmaradt az időjárás viszontagságai miatt, hiszen másodfokú viharjelzést adtak ki. A másnap annál nagyobb izgalmakat rejtett, a versenyzők szombat reggel 8.00 –kor találkoztak a kikötőben, ahol konstatálták, hogy az előző napi szélhez képest, erre a napra vajmi kevés jutott. Két futam zajlott le aznap sikerrel, az első futamban szerencsére megérkezett a kellően várt szél, ám a második futamra elfogyott, de a versenyvezetők és a gyerekek nagyon kitartóak voltak. A vasárnapi futam relatíve hektikusan telt, hiszen a szél újfent megtréfálta a versenyvezetőket és a versenyzőket egyaránt. Három futam indult el a verseny utolsó napján, ahol az első futamot a vezetők lefújták, mert útközben elfogyott a szél. Ezt követően a második futam a délután korai óráiban sikerrel végbement, folyamatos kis széllel, s végül a harmadik futamot törölni kényszerültek a versenyvezetők a viharossá vált időjárás miatt.


A nap végén következett az eredményhirdetés és díjátadó. Galácz György Balatonmáriafürdő polgármestere is részt vett a háromnapos versenyt záró eseményen, s személyesen adta át a versenyzőknek a jól megérdemelt díjakat. A dobogó mindhárom fokát a helyi HVSE versenyzői foglalták, ezzel visszaszerezve az összesített egyesületi versenyért járó BMVI Kupát a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület csapatától

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatták az idei versenyt: Magyar Vitorlás Szövetség, 3B Turisztikai Egyesület, Balatonmáriafürdő Önkormányzata, PortA/B étterem, Hullám Villa, Garai Szikvíz, Túravitorlás Egyesület, Novofer.