A 2017.évben az NÁDAS CUP sorozat keretében megcélzott amatőr regatták a következők:  

Edzőregatta neve

időpont

Helyszín

1) Pünkösdi Szárcsa Kupa

2017. június 4-5. (vasárnap-hétfő)

Csopak – CSVI

2) Búbos Vöcsök Kupa

2017. július 1-2. (szombat-vasárnap)

Csopak – CSVI

3) Telepi Pöffös Kupa

2017. július 23. (vasárnap)

Alsóőrs – TVSK

4) Újonc Kupa

2017. augusztus 5-6. (szombat-vasárnap)

Csopak – Kereked

5) Szürke Gém Kupa

2017. szeptember 2-3. (szombat-vasárnap)

Balatonfüred?

6) Nagy Kócsag Kupa

2017. október 1. (vasárnap)

Balatonfűzfő –BSF

Miután a nagyobb klubok a „C” csapatukon túl a „B” csapataikat is elhozták, így a második versenyünkön, a résztvevők közel fele volt az első- és másik fele másodéves versenyző, akik zöld illetve fehér megkülönböztető szalaggal összevont mezőnyben indulhattak, ezen kívül kisebb létszámban piros szalagos válogató versenyeken is indult OP versenyzők is részt vettek. A 420-as kezdők mezőnyben bemutatkoztak a TVSK és CSVI elsőéves versenyzői is.


A versenyen fentről lefelé haladva csoportonként, és korosztályonként nőtt a díjazottak száma, így:

 

1. hely:

 

2. hely:

 

3. hely:

 

Piros OP

Csőregh András

THE

 

 

 

 

Fehér OP

Sigmond Soma

BYC

Simonyi Kristóf

MVM

Rácz Mihály

BYC

Zöld OP

Csőregh Mihály

THE

Makara Sámuel

TVSK

Badar Botond

Kereked

 

4. hely:

 

5. hely:

 

6. hely:

 

 

Zombor Zóra

BYC

Török Anita

CSVI

Kemény Szabolcs

VVSI

Lány - Fehér OP

Bodnár Hanna

BYC

Benkő Nóra

BYC

Korompay Hanga

BYC

Lány - Zöld OP

Zombor Zóra

BYC

Török Anita

CSVI

Rácz Viktória

BYC

 

 

 

 

 

 

 

420-as kezdő

Obiekwe Mike

CSVI

Bősze Marcell

THE

Dobos Gergõ

TVSK

 

Fülöp Zsigmond

CSVI

Bánszky Koppány

THE

Szigeti Olivér

TVSL

420 lány

Érdi Hanna

TVSK

 

 

 

 

 

Nagy Liza

THE

 

 

 

 

Valamennyi elsőéves OP-s zöld oklevél díjazásban részesült.


A pályaverseny-, és parti fogadás rendezése; valamint kupa- és ajándék díjazások nem valósulhattak volna meg a sorozat támogatói és önkéntesei nélkül, köztük a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Prize & More, Lissé, MUSTO, Rooster, Vígh Molnár díjfelajánlásai, valamint a CSVI és Kereked Klubok önkéntesei.


A díjak átadására Fináczy György – többszörös olimpikon és finn EB dobogós helyezett – lett felkérve a Kereked Vitorlás Klubból.