Azaz az egytestű, tőkesúlyos hajók még Keszthely felé tartanak, míg a többtestű hajók már visszafelé mennek. Az előbbi mezőny több száz főt számlál, az utóbbi ugyan csak egy tucat – mégsem árt azonban tudni, találkozás esetén mit érdemes tenni. Jobb esetben ez már a nyugati-medencében történik meg, ahol elég széles a hely, rosszabb esetben éppen a Tihanyi csőben, ahol még a kompjárat is nehezítheti a helyzetet. Még rosszabb esetben már napnyugta után.

Elméletben persze mindenki tudja, kinek van előnye: a jobb csapáson közlekedőnek, illetve a szél alatti hajónak. A gyakorlatban azonban a két hajótípus gyorsasági különbségei miatt a helyzet nem ilyen egyszerű. Főleg, ha erősebb szél fúj – ezt a katamaránok nehezebben viselik, így törekedjünk arra, hogy amennyiben útjogosak, akkor biztonságos oldaltávolság megtartásával haladjunk el mellettük - árbockilógás különösen fontos, főleg ellentétes csapáson -, ne „centizgessük” őket a jobb fénykép érdekében, ha pedig nem útjogosak, akkor próbáljunk meg mihamarább „láthatóvá válni”, de főleg egyértelmű irányváltoztatással – vagy nem változtatással – jelezzük időben a szándékunkat. Nagyon fontos a láthatóság! Az útjogunkat csak úgy tudjuk érvényesíteni, ha tud róla a másik fél is, hogy ott vagyunk. Sok esetben a rohanógépeken az orrsudár elejétől a hajó faráig tartó vitorlák vannak, amik megnehezítik a lee oldali kilátást, így, ha ilyen jön felénk és nem látható, hogy észlelnének bennünket útjogos hajóként, érdemes egy kiáltással felhívni magunkra a figyelmet. Ezeken a hajókon vitorlázó csapatok mindegyik tagja gyakorlott versenyző, így meg tudják oldani a kényes szituációkat, sokkal hamarabb is, mint gondolnánk. A kormányosok mindegyike tisztában van a hajóik kiterjedésével, sebességpotenciáljukkal, a szabályokkal, így nem kell megijedni, ha közel megy el mellettünk egy ekkora gép: jól manővereznek, nem okoznak galibát a másik félnek sem. Fontos viszont, hogy ne változtassunk irányt, mert azzal komoly veszélyt jelenthetünk magunkra és a versenytársainkra is.

A katamaránok az abszolút helyekért harcolnak ilyenkor, a tőkesúlyos hajók pedig saját osztályukban szeretnének minél jobb eredményt elérni – a Kékszalagon tudjuk, hogy minden jó manőver, okosan választott oldal sok-sok méter előnyt vagy épp hátrányt jelent, ezért mindkét félnek érdekében áll, hogy minél simábban történjen a találkozás.

Amit a katamaránokról tudni kell

A többtestű hajók a szélsebesség többszörösével is tudnak száguldani, így minden apró mozdulatnak, kis kitérőnek, kormánymozdulatnak sokkal nagyobb jelentősége van. Mivel nincs tőkesúlyuk, fel is borulhatnak, ebben az esetben pedig garantáltan bukják a versenyt, és szinte biztosan komoly károk keletkeznek a hajóban. Krajcban jellemzően „felfele menekülnek”, azaz, ha túlságosan dől a hajó, élesedéssel szerzik vissza stabilitásukat, raumban pedig „lefele menekülnek” – ejteniük kell, hogy újra két testre álljanak. A félszél ilyen szempontból a legveszélyesebb számukra, hiszen a veszély pillanatában kell eldönteni, melyik irány jelenti az egérutat. A tőkesúlyos hajók ebben úgy tudnak segíteni, hogy a megfelelő oldalon helyet hagynak nekik az esetleges vészmanőverhez, de alapvető fontosságú, hogy ne változtassanak irányt egészen addig, amíg bizonyossá nem válik, hogy az adott hajó nem látja őket vagy nem kíván kitérni.  

Éjszaka azzal is számolni kell, hogy egy katamarán sokkal szélesebb, mint egy egytestű hajó. Mivel a legtöbb hazai katamarán 10 méternél hosszabb, ezért piros és zöld oldalfényeket is viselnek – így, ha két, egymástól meglepően távol fekvő oldalfényt látunk, ne higgyük, hogy két egytestűvel van dolgunk és majd átférünk a kettő között! Liberák esetében pedig a létrán túlnyúló trapézoló legénységgel is számolni kell, nem beszélve a hosszú árbocok kilengéséről, ami komoly károkat okozhat, még akkor is, ha a hajótestek „kényelmesen” el is férnek egymás mellett!

A katamaránozás és a liberázás is fokozott koncentrációt igényel a legénységtől és kormányostól. Így, ha egytestű hajónkról integetünk nekik, fényképezzük őket, ne vegyük szívünkre, ha nem reagálnak. Nem azért teszik, mert fent hordják orrukat: egyszerűen csak annyira leköti őket a verseny, minden figyelmüket a pályára és versenytársaikra fordítják.

A Kékszalag gyönyörű, de hosszú, fárasztó, sok felelősséggel járó verseny. Kérjük az összes hajót, hogy a biztonsági kockázatokat figyelembe véve, sportszerűen, egymást tisztelve vitorlázzunk a balatoni tókerülőn!