Ez történt itthon


Füred Kupa OD verseny
Izgalmakban nem volt hiány a Balatonfüredi Yacht Club által rendezett XIV. Füred Kupa One Design Trophy Kupa versenyen. Míg legtöbbször a szélhiány teszi próbára a versenyzőket és a rendezőséget, a mostani hétvégén az üvöltő szeleké volt a főszerep. A versenyre 8 hajóosztály 52 egysége nevezett, többen a beígért viharos erejű szél miatt léptek vissza a versenytől, így a rendezőség összevonta a két pályát.
A meteorológiai előrejelzés által beígért viharos erejű szél már péntek este heves villámlással és futó zivatarokkal érkezett meg, amely a verseny napjára, szombatra tovább erősödött, így az első napot a teljes mezőny szélcsillapodás iránti vággyal telve töltötte a parton. Érthető volt: a szélmérő 25-27 csomós átlagszelet, 35-40 csomós pöffökkel mutatott.  Az enyhülés napközben sajnos nem érkezett meg, így estére a várakozástól fáradt versenyzők lecsó-partyval engesztelődtek.
A verseny második napjának reggelén sem volt túl kecsegtető a helyzet: a BYC előtti nádas folyamatosan hol balra, hol jobbra hajolt teljesen a vízszintig, behódolva a 20-22 csomós szélnek. Ismét a várakozásé volt a főszerep. Ám az előrejelzés tegnapra már kedvezőbb szélviszonyokat ígért, amely így is lett. A fél 10-es szélmérést követően a Bodnár Judit – Böröcz Berta vezette rendezőség ¾ 10-kor hagyta el a kikötőt.
Az első futamban, amely 11 órakor vette kezdetét, a mezőnynek 20-25 csomós, erős ráfújásokkal tarkított északias széllel kellett megküzdenie, amely a futam végére enyhülést mutatott.
Az első futamból távol maradt hajók nagy része a második futamban már rajtvonalhoz állt, amely során a jobb oldali kilengésekkel tarkított szél igazán próbára tette a versenyzők taktikai készségét. Összesen 38 egység teljesítette a második futamot.
A harmadik futam már viszonylag enyhe szeles volt, de már nem annyira lengedező. Így egy kellemes záró futamot sikerült rendezni.



Eredmény: Füred kupa eredmény.pdf

Tecon Kupa
Sajnos a viharos időjárás miatt a Tecon kupa elmaradt. 

Laser Pico és RS Feva Flottabajnokság
Az RS Feva Laser Pico Flottabajnokság rendezvénye pénteken 14 órakor kezdődött az Alsóörs Marinában. A nevezések a hajók ellenőrzését követően, és az edzői megbeszéléssel telt a program a résztvevők számára. A rendezőség 18 órára próbafutamot hirdetett. Azonban a szél sajnos megállt, ezért próbafutam helyett közös vacsorával, szabályismereti előadással múlattuk az időt.
A szombati futamokra megérkezett a szél. 28 csomós alap és időnként 40 csomós ráfújások formájában. Ismét a parton voltunk… A szél nem enyhült, de a délután folyamán a TVSK és a VGYE a Cseh alakulattal kiegészülve szabadedzést hirdetett a part előtti vízterületen. Látványosra sikeredett és a felszerelés is kibírta.
Vasárnap a rendezők kissé feszültek voltak. A közös reggeliző asztalnál folyamatosan folyt a találgatás, enyhül e a szél a nap során. Igali Csilla a rendezőcsapat feje 14 óráig halasztást rendelt, és reménykedtünk, hogy a szél 20 csomó alá csökken a délután folyamán. Aztán valaki eltekerte a ventilátor szabályzóját és a motorosok már csak 14 csomós alapot és 19-21 csomós befújásokat mértek. A csapat elindult, hogy teljesítse az aznapra lehetséges négy futamot. 21 RS Feva és 12 Laser Pico vágott neki az erősszeles flottabajnokságnak és sikerült is négy tökéletes futamot rendezni.
A verseny a vasárnapi csodálatos időnek is köszönhetően tökéletesre sikerült, a díjkiosztón pedig megérkezett az örömhír: „A VGYE és az RS Sailing Hungary Közös kandidálásának eredményeként a 2018-as RS Feva Európakupa sorozat egyik állomása a Balatonon lesz.”
Teljes beszámoló és eredmények: http://porthole.hu/cikk/11434-rs-feva-laser-pico-flottabajnoksag-2017
Videók: https://www.youtube.com/watch?v=7wpH16Dxcg8&feature=youtu.be
https://www.facebook.com/RSFeva/videos/10154590433966364/
https://www.facebook.com/RSFeva/videos/10154590391346364/



Svert Kupa Dell Túraverseny és NaturZitrone Pályaverseny
Az idei Svert Kupa két eseményt foglalt volna magába: a Dell Túraversenyt valamint a NaturZitrone Pályaversenyt. Azonban a viharos szél miatt a szombati napon végül a halasztás mellett döntöttek a versenyzők. Vasárnap azonban, a délutáni gyengülésnek hála délután 3 órakor el tudott rajtolni a túraverseny. Az egytestű összevontban Gond Gergely kormányos nyert Major Gábor, Gond Balázs legénységgel Flaar 18 hajójukkal, így ők nyerték a DELL XPS 13 2:1-ben gépet. A többtestű kategóriában Nacra F20 carbon fedélzetén Diószegi Zoltán Székely András nyerte a Svert Kupát 2017-ben, akik szintén gazdagabbak lettek egy DELL utrabookkal. A rekord gyors pálya teljesítésük egyébként nagyon látványos volt a verseny részeként. A többtestű kategóriában Nacra F20 carbon fedélzetén Diószegi Zoltán Székely András nyerte a Svert Kupát 2017-ben, akik szintén gazdagabbak lettek egy DELL utrabookkal. A rekord gyors pálya teljesítésük egyébként nagyon látványos volt a verseny részeként.

NOVOFER KUPA 4kezes vitorlás verseny a KEREKED Vitorlás Klub szervezésében
Idén augusztus 12-én 20. alkalommal rendezték meg a KEREKED Vitorlás Klub kétszemélyes előnyrendszerű túra versenyét a Balaton keleti medencéjében. A verseny névadó főszponzora a NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt. volt, aki mellé felsorakozott a FERCOM Kft, a Jásdi borászat és a BalatonSails is.
A széleskörű média megjelenés ellenére a várható erős szélnek és az időközben jelentősen kibővült verseny kínálatnak is köszönhetően a prognosztizált versenyzői létszámnál kevesebben vállalkoztak a megpróbáltatásokra. Végül 26 hajóegység nevezett.
A meteorológiai előrejelzése helytálló volt. Az átlag szélsebesség a rajtra meghirdetett 10 órakor 25-30 csomós volt, a legnagyobb mért széllökések értéke elérte a 40 csomót is. A verseny vezetője Jamrik Péter ezért a rajt elhalasztása mellett döntött. Délután két órára a szél kissé mérséklődött, így ekkor elrajtoltak a hajók. A tavalyi tapasztaltok alapján a korábban jelzett két pálya (40-, illetve 25 km-es alaptáv) mellett a Versenyutasítás kiegészítéseként a nevezéskor a versenyzők egy harmadik 25 km-es pálya tervét is megkapták. E pálya az északi part mellett került kitűzésre és az erős hullámzás miatt e pályát teljesítették a csapatok. A Csopak - Lovas -Káptalanfüred - Lovas - Balatonfüred - Csopak távot és a hajók YS száma alapján kiszabott kiegyenlítő köröket igen gyorsan megtették a hajók. A verseny ugyan egymás ellene folyt, de elsősorban a széllel kellett küzdeniük a versenyzőknek. (Ezt a mellékelt felvételek is tanúsítják.)
A versenyt a LUNA nevű Dragonnal a Zenthe Ferenc, Kerényi Balázs páros (Kereked Vitorlás Klub/MVM) nyerte.
A Kereked rendezői gárdája kiváló versenyt rendezett, amelyet a szombat esti parti party is emlékezetessé tett. Ekkor ugyanis kiváló latin élőzene mellett 12 féle - a föld tengeri hajós nemzetségei által készített - prémium rumot kóstolhatott meg a nagyérdemű.
Az eredménylista tartalmazza a kategóriánkénti és az abszolút értékelés szerinti sorrendet is.
Eredmény: Novofer eredmény.pdf, Novofer kategória eredmény.pdf



EXPERT-FPS Kupa
Eredmény: https://www.facebook.com/debotivse/posts/1399608650093673



Bahart Regatta IV. – YST 7. futama
2017. augusztus 12-én, szombaton került sor a vitorlásverseny-sorozat 7. futamára, mely egy túraverseny volt. 34 hajó nevezett a versenyre, melyből a szeles időjárásnak köszönhetően 20 hajó rajtolt el és 16 hajó ért be a célba. Viharos szélben, néhol 25 csomós széllökésekkel is dacolva kellett teljesíteni a versenyzőknek a Szigliget-Badacsonytomaj- Balatongyörök-Szigliget távot. A szigligeti verseny volt a BAHART Regatta történetének eddigi legszelesebb versenye, így a versenyzők kellő mérlegelés után hozták meg a döntést, hogy elindulnak e futamon. Nagyon büszkék vagyunk azokra a vitorlázókra, akik végig vitorláztak a pályán és a díjátadón dobogóra állhattak.
A díjazottak:
YS I. osztály (2 díj került átadásra, mivel ebben a hajóosztályban csak 2 induló volt)
1.       helyezett: Fortély hajó ifj. Mucsi László kormányos
2.       helyezett: Lábad X hajó, Lábady Zsolt kormányos 
YS II. osztály
1.       helyezett: Parázs hajó, Szombati Péter kormányos
2.       helyezett: Ventus et Amores hajó, Muczer Zoltán kormányos
3.       Quintett hajó, Meggyes Balázs Gyula kormányos
YS III. osztály
1.       helyezett: Kedvenc hajó, Papp Zoltán kormányos
2.       helyezett: Vino-Bá 2.0 hajó, Fazekas János kormányos
3.       helyezett: Penny hajó, Fazekas Ákos kormányos
 A 2017. augusztus 13-i, vasárnapi pályafutam az erős szél miatt nem került megrendezésre, parti halasztás után a versenyvezetőség lefújta a futamot.

ARTESZ Kupa
Egy különleges verseny, egy jubileumi kupa, egy egyedi eredmény. Ez jellemezte a hétvégi 20. ARTESZ Kupát.
Az ASE VSC 19 éve rendezi meg az ARTESZ Kft. támogatásával minden év augusztus 20.-a közeli hétvégéjén a cég nevét viselő kupát. Az idén kicsit korábbra kellett tennünk a versenyt, más versennyel való ütközés miatt és ezzel elindult a nem szokványos sorozat. A pénteki nevezésnél már tisztán látszott, hogy az idén nem a szélcsend lesz a jellemző, hanem inkább azért izgultunk, hogy ne legyen túl sok szél. Nem jött be. Az alap 20-25 csomós szelet gyakran jellemezte a 35-45 csomós befújás, így esélyünk sem volt elhagyni a kikötőt nemcsak szombaton, de vasárnap sem.
A versenyrendezőség mégis 3 futamot bonyolított le. Hogy lehet ez? Nos, parti futamokkal!
Az első megmérettetés a versenyszabályzat 10 kérdésből álló tesztje, a második a lobogók és hangjelzések ismerete 11 kérdésben, majd a harmadik a ki tud gyorsabban csomót kötni.
A három eredmény alapján összesítettünk és hirdettünk győzteseket!
Az idei igazán rendhagyónak mondható 20. Artesz kupa nyeresei:
Nagy Róbert/Mészáros Miklós
Boromisza László/Kormány Gábor
Seres Péter/Szécsényi Andrea
Gratulálunk minden versenyzőnek, köszönjük a rendezőknek a segítséget és nagy hálánk szponzorainknak, hogy mellettünk állnak, hogy támogatnak minket! Az ünnepi hangulatot emelve szombaton egy kareoke, disco esten vehettünk részt és mindkét nap finom tortákkal leptek meg minket!
A hétvége nagy tanulsága: habár a verseny akkor és attól verseny, hogy a vizen mérettetik meg magukat a versenyzők, de sosem árt tudni, hogy milyen szabályokkal és jelzésekkel tehetjük mindezt! Fejben vitorlázni épp úgy lehet, mint vizen!



Timu Emlékverseny
A viharos szél miatt a Timu Emlékverseny elmaradt, a THE-ben közös vacsorával emlékeztek Timura.

Spartacus Regatta
1.nap:
A verseny első napján csak a finnek versenyeztek, lévén nekik ranglista, válogató és felkészülés a szeptember elején kezdődő FINN GOLD CUP-ra, a világbajnokságra.
Bárcsak ilyen szél fújna a VB-n. Reggel K-ivel kezdtünk, de ilyen irányból szokatlanul erőssel. Minden pöff kicsit déliesebb volt. Igyekeztünk távol menni a D-i parttól, de a cirkáló bója, (bóják) közelében pörgölődő szél tette próbára a versenyzőket.. 3 futamot rendeztünk, a terv szerint, minden futamnál fordulni kellett 20-30 fokot a pályával.  A második futamnál felerősödött a szél 16-18 csomóra, pumpálni szabad jelzést adott a rendező. Végig szikrázó napsütés, 35 Celsius és 5-6 Beaufort szél. Csodaszép vitorlás idő volt.
Szombaton, már a Csillaghajók és a Repülő Hollandik is bekapcsolódnak a regattába, de a Finn rajtol elsőnek, legnagyobb mezőnyként.
2. nap:
Bejött az előrejelzés, éjjel süvített az északi, reggelre megszelidült 5-6 Beaufort-ra, tehát megyünk a vízre. (Legalább is a rendezők).
A Finnes mezőny fele kijött, a másik fele partról drukkolt. Az FD mezőnyt Tenke Péter-Polgár Csaba és Süli András- Papp Dávid képviselte, a Csillaghajósok még a parton szerelnek.
A rajtnál már visszaerősödött a szél ismét, nem volt kétséges, hogy felmegy az O lobogó, lehet pumpálni. (Bár ezt felesleges volt közölni)
Borulások, árboctörés is színesítette a mai nap eseményeit. A finnek mindhárom futama megrendezésre került. Az első futamot Huszár Géza, a második kettőt Ainstlie Jan nyerte nagy fölénnyel.
3.nap:
A szél ma sem akart csitulni, bár adtunk neki egy óra türelmet (halasztással). Kifújt, egyenletes, 23-25 csomós, É-Ny-i szél,
Három futamban késhegyre menő küzdelmeket hozva Ian Ainslye nyerete a regattát, második Székely Tóni, harmadik Huszár Géza.
Bárcsak ez a szél fújna a VB-n is!



Eredmény: Nyári földvári regatta.pdf

Külföldön


Berecz Zsombor ezüstérmes Aarhausban
Az Éremfutamokkal véget ért Dániában az Aarhus Sailing Week, a 2018-as olimpiai kvalifikációs világbajnokság tesztversenye. Berecz Zsombor Finn osztályban a 2. helyen végzett a holland Nicholas Heiner mögött. Heiner 7 pontos előnnyel kezdte az Éremfutamot, és mivel Zsombin kívül matematikailag senki sem előzhette meg őt, így várható volt, hogy számára az a biztonságos megoldás, ha magyar ellenfelét akadályozva valahogy eléri, hogy ne végezhessen a tízhajós mezőny első felében. Ezt sikerülhetett is megvalósítania, mert ők ketten az utolsó két helyen értek célba a dupla pontszámmal számító Medal Race-en. Szerencsére a futamot nem a finn Tapio Nirkko nyerte, mert akkor a végeredményben megelőzte volna Zsombit. A norvég Anders Pedersen akadályozta ezt meg futamgyőzelmével. 
A mezőny erősségére jellemző, hogy az Éremfutam tizes mezőnyébe tíz különböző nemzet finnesei jutottak be.




4. hely a Junior 470-es EB-n
A Garda-tavon Rivában véget ért a 2017. évi 420 és 470 junior (U23) korosztályos Európa-bajnokság, amelyen Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor 4. helyen végeztek.
Vasárnap reggel még 25 csomós szél fújt, de az Éremfutamokat megelőzte a 470-es osztályok flottafutama azoknak, akik nem kerültek az első tízbe és Medal Race-be. Mire délután sorra kerültek az Éremfutamok a szél 10-12 csomósra gyengült. A férfi 470 Éremfutamban a Gyapjas-testvérek hatodikként értek célba. Mivel a pontszámban még befogható izraeli és francia csapatok jól mentek, így Gyapiék még futamgyőzelemmel sem jutottak volna fel a dobogóra.
A negyedik hely nagyszerű eredmény, jó alap a Japánban kezdődő junior világbajnokságra, ahová rövidesen útra kelnek a Spartacus fiataljai.
470-esben a Bihry testvérek 50., a Kardos - Rácz kettős 52. helyen végeztek. 420-asban tizenkét futam alapján hirdettek végeredményt a 109 hajós mezőnynek. Izsák Botond és Csébfalvi András 101., Nagy Berná és Buza Boldizsár 107., Bánszky Botond és Fehérvári László 108. helyezett. 420-as U19 korosztályban 36. lett Gereben Pál és nyári Dániel, 38. Nagy Botons és Ifi-Valde Christopher, illetve 39. Mohácsi Marcell és Juhász Erik.

Ez lesz


MVSz Nagyhajós Országos Bajnokság és Ranglistaverseny I.
Indulnak az MVSz Nagyhajós bajnokságai! A 15-ös jolle, a 25-ös jolle, Scholtz22, Elliott 770, 8m OD és 11m OD osztályok összes hajója nevezhet. A ranglistaversenyre a J/24 osztály összes hajója nevezhet. Az Országos Bajnokságok érvényességéhez négy futam befejezése szükséges, a ranglistaversenyek érvényességéhez egy futam befejezése szükséges.
Weboldal: http://hunsail.hu/nagyhajos-bajnoksag-i
Kiírás: nagyhajós ob.pdf

Alkotmány Kupa – BMW TABU Old Timer Kupa
Augusztus 19-én egyszerre több versenyt is tartanak Balatonkenesén, a Kenese Marina-Portban. Az Alkotmány Kupán minden nagyhajós osztály, a BMW Tabu Old Timer Kupán a tradicionális fahajók állhatnak rajthoz. Az Összevont Cirkálók számára ez ranglistaverseny is. A túrapálya a Kenese-Aliga-Kenese-Almádi-Kenese távon lesz.
Kiírás: Alkotmány Tabu.pdf

Justitia Kupa
A Justitia Vitorlás Sportegyesület a hétvégén versenyt rendez a Mályi-tavon Optimist, Kalóz, Finn, Laser 4.7 és Laser osztályoknak. A rendezőség öt futamot tervez két nap alatt.
Kiírás: Justitia kupa.pdf


Agrolog Kupa
A Keszthelyi Yacht Club rendez kétnapos vitorlásversenyt augusztus 19-20-án. A versenyen részt vehet bárki, aki kipróbálná magát, a hajóját, legénységét versenyhelyzetben. Szombaton időmérő futamot tartanak, vasárnap egy futam pályaversenyt, majd egy túraversenyt.
Kiírás: Agrolog kupa.pdf


Tihany-kör
Augusztus 19-én, szombaton kerül sor az idei Tihany-kör Dulin László emlékversenyre. A nagyhajós osztályok számára kiírt versenyen minden hajó egyszerre rajtol 10 órakor a tihanyi horgászkikötő előtti területen kitűzött rajtvonalnál, majd áthajózik a hajózási útvonalon, veszi a Hajógyári-öbölben elhelyezett bóját, majd Tihany túloldalán, a Bázsai-öbölben elhelyezett bóját, végül befut a rajt helyén.
Kiírás: Tihany-kör.pdf


Sorompó Regatta
Yardstick osztályok számára rendez vitorlásversenyt hétvégén a Fonyódi Kormoránok és Fonyódi VE. Szombaton 10 órakor lövik el a rajtot, ezek után a YS I. osztálynak a Fonyód-Badacsony-Ábrahámhegy-Boglár-Fonyód távot, a YS II-III. osztálynak a Fonyód-Badacsony-Ábrahámhegy-Fonyód pályát kell teljesíteni. Minden YS osztálynak két kört kell megtennie ezen a távon!
Kiírás: Sorompó-kupa kiírás 2017.pdf