Az első versenynapon a Tihanyi-félsziget megkerülése volt a cél, amelyet az ügyes, felkészült egységek többsége sikeresen teljesített. A rajtnál 10-12 csomós északi szél Tihanynál már 12-14 csomóra erősödött, míg a félsziget másik oldalán 17 csomós ráfújásokkal nehezítette a versenyzők helyzetét. Voltak egységek, akik a part melletti útvonalat választották, de többségük a nyílt víz felől kerülte meg Tihanyt. Borulásokból sem volt hiány – az alacsony hullámtörőkkel tervezett Binnenjollék a nagy hullámok martalékává válták, azonban a versenyzők felkészültségét jól tükrözi, hogy mindenki külső segítség nélkül oldotta meg a kialakult érdekesnél érdekesebb helyzeteket. A túrafutamot a német Fram egység nyerte Manfred Jacob kormányzásával, Marek Jacob és Udo Lang legénységgel a fedélzeten, második az osztrák 3 tagú Poell család lett Matthias Poell irányításával, míg harmadikként a szintén osztrák Fiedler család ért célba.

A második versenynapon már a pályaversenyé volt a főszerep. A Hagemann László vezette rendezőség az északi 8-9, olykor 10-12 csomóig erősödő északi szélben a part mellett rakta ki a versenypályát. A 8 db 22es Binnejolléből a fokozatosan erősödő szél és hullámzás miatt csupán 5-en teljesítették a futamot, mikor a tovább erősödő szél miatt a versenyrendezőség a versenynap befejezése mellett döntött. A pályaverseny első futamát az osztrák Poell család nyerte, második az osztrák Ainetter kormányozta Bri hajó, harmadik az osztrák két fővel induló Bongo egység, szintén a Poell család többi tagjával.

Ma folytatódnak a pályaversenyek. A mai napon az első két helyről az osztrák Poell család várja a folytatást a Pan II és a Bongo hajókkal, míg a harmadik a német Fram, Manfred Jacob kormányzásával.

 

Fényképek elérhetőek a BYC weboldalán, az alábbi linken:

http://byc.hu/galeria/22er-binnenjolle-european-championship-2017-szanto-aron-szabo-leo/



Fotó: Szántó Áron