A Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői - a Kocsis Bálint - Pavlik András, a Lászlófy Levente - Arányi Barna és a Ralovich Dávid - Borbás Barna egységek Goszleth Marcell edző vezetésével küzdenek a versenytársakkal és a mezőnnyel az Atlanti-óceán habjai között.

Marcell így számol be a az eseményekről:

"Csütörtökön további három futamot rendeztek, amelyek egyúttal a selejtező lezárását is jelentették. 9 futamot sikerült megtartani, amelyből két kiesővel számolják az eredményt. 
A termik elég lassan indult be, így a 14h-ra kiírt rajt is csúszott. 
Az első futamban Kocsis Bálinték egy 4. hellyel jelezték, nem mondtak le az Arany csoportba kerülésről. 
A további két futamban azonban nem tudták megismételni ezt a teljesítményt (16, 22). Így elmaradt a bravúr, 67. helyről várják a folytatást az ezüst csoportban. 



Lászlófy Lecsóék az első két futamukban hozták  az eddigi jó átlagot és egy 19. valamint 17. hellyel biztosították helyüket az ezüst csoportban. Jelenleg a 86. helyen állnak. 



Ralovich Ralóék az első futamban egy BFD-vel kezdtek, ami sajnos visszavetette őket. Egy jó helyet buktak ebben a futamban, illetve ez rányomta a bélyegét a következő etapra is, ahol 38.-ok lettek. 
Az utolsóban aztán nagyon nagyot küzdöttek és egy 28. hellyel zárták a napot. Ezzel a selejtezőket a 146. pozícióban fejezték be, így a Smaragd csoportban folytatják a döntőben. 



Összességében a 179 induló között remekül helytáll a csapat. Ma 3 futamot terveznek, ismét 8-10 csomós szél várható."

Hajrá Urak, hajrá 29er!

Fotók: Robert Hajduk - ShutterSail.com