Javában készülnek a Spartacus Vitorlás Egyletben a nem sokára induló Finn Gold Cup futamaira - mondta a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában Erdélyi Béla. Az egyesület versenyrendezője kifejtette: ilyen verseny, azaz ennek a hajóosztálynak világbajnoksága még nem volt tavon.



Beszélt arról is, a hazai vizek ismerete nem biztos, hogy akkora előnyt jelent a magyaroknak, mint amire számítunk, ugyanis a Balaton igen sokszor megtréfálja a vitorlázókat. A külföldi versenyzők már két héttel a verseny kezdete előtt gyakorolnak, éppen azért, hogy a környezeti viszonyokat megismerjék. Erdélyi Béla szerint olimpikonunknak, Berecz Zsombornak komoly esélyei vannak dobogós helyet szerezni. 




A finisbe ért a Raceboard Európa Bajnokság előkészítése, melyet szeptember első hetében tartanak a balatonfüredi kemping előtti vízterületen - mondta  a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában Marton András.



A versenyvezető szerint a 3-4-es szél lenne a legidáilsabb a szeptember 4-7 közötti időszakban. Beszélt arról is, hogy a mostani bajnokság nagy ismertséget, hírnevet hozhat a sportág hazai lehetőségeihez. Az egyik legfőbb cél, hogy a nemzetközi szörfös társadalom felfigyeljen a Balatonra. 




Megkezdődött a visszaszámlálás, nem sokára indul a Balaton Boat Show, mégpedig hagyományosan Balatonkenesén, a Marina Portban. Rápolthy Edit fesztiválszervező a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában elmondta: minden nagy nemzetközi  vitorlásmárkának megvan a hazai képviselete, amelyek megmutatják modelljeiket a kikötőben.



Hozzátette: ötven hajóval, ötven körüli kiállítóval találkozhatnak az érdeklődők szeptember 8-10 között. Rápolthy Edit kitért arra is, hogy az idei évben is lesznek kerekasztal beszélgetések. A témák között szerepelnek az elektromos, és vitorláshajók, valamint a klasszikusok. A fesztivál egyik főszereplője egy 22-es cirkáló, a Kormorán, melyet 1936-ban gyártottak, és most ébresztették fel hosszú álmából, azaz újítottak meg, és be is mutatják a nagyközönségnek. 




Számos programokkal készülnek az őszi balatoni szezonra a keszthelyi Festetics Kastélyban. Pálinkás Róbert a Helikon Kastélymúzeum igazgatója a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában kifejtette: az első kiemelkedő program szeptember első felében egy parki séta, mellyel a kert részleteit mutatják be a látogatóknak.



A következőkben pedig az irodalomra hangolnak, ahol is a kétszáz évvel ezelőtt született Arany János a szimbolikus díszvendég. A helikoni ünnepségeket egyébként éppen kétszáz évvel ezelőtt hozták létre ahonnan a Festetics I. György segítségével elindult a keszthelyi irodalmi élet. 




Anna-báltól a Szent Anna-tóig nem is tűnik hosszúnak az út - mondta Lőwey Lilla Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában a most megjelenő kötetről, mely Jókai Mór útját mutatja be.



A szerző szerint az író munkásságán keresztül e két táj csodálatosan körbejárható. Hozzátette: egyik legfőbb céljuk, hogy az erdélyiekhez is közelebb kerüljön a Balaton, valamint a hazai fiatalság is kívánja megismerni, akár a Balatonon keresztül a határon túli vidéket.