Az olimpiai nehézsúlyú egyszemélyes kategória gladiátorai – a finnesek inkább kétméteresek és 90-100 kilósak, mint kisebbek – a mai 10-17 csomós nyugati szélben, amikor a „free pumping” szabály él, vagyis szabadon húzhatják egy száron a vitorlát és mozgathatják bőszélben a hajótestet, megmutathatták mire képesek a vízen a négy és félméteres hajóval.

Mindkét futamon kiváló nyugati szél fújt Balatonföldvár előtt, és a verseny rendezősége, a Spartacus VE önkéntesei Fluck Bence és Majthényi Szabolcs irányításával nagyszerű futamokat rendezhetett. Ehhez bőven hozzátették a tudásukat, hiszen az első rajtokat vissza kellett lőni, a szél elfordulása miatt pályát módosítani, majd újra türelmesen rajtoltatni a versenynek feszülő mezőnyt. Az első futam végül csak szigorított rajttal, a második viszont elsőre tisztán elindult.


Az első futamon szoros küzdelemben, de végig a brit Ed Wright dominált, miközben a helyezésekért Berecz Zsombor, a Londoni Olimpián bronzérmes francia Jonathan Lobert, a horvát Nenad Bugarin és a finn Tapio Nirkko küzdött, miközben az ő tarkójukba is lihegtek a többiek.

Ezen a futamon a lérajt volt a kedvező, vagyis a vonal rajthajótól távoli, déli oldalán volt érdemes indítani. A szél módra lengett, de a frissülések szépen leterjedtek a pályán, így okos vitorlázással, kevés kockázat vállalással jól lehetett érvényesülni a pályán.

Ahogy az első futamon a rajt után a pálya bal oldala felé fordult a szél és az került előre, aki erre alapozta a taktikáját, úgy a második futamon ennek épp az ellenkezője történt. Így akkor a bal oldalon lehetett nagyot veszteni.

Berecz Zsombi ránk is ijesztett rendesen, miután csak a 30. hely környékén kerülte az első bóját, messze lemaradva az éllovasoktól. A magyarok között sem ő vezetett, mert a legjobban ekkor szöuli olimpikonunk Székely Antal, vagyis Tonyó állt.

Zsombi feljött néhány helyet a hátszeles szakaszon is, de az igazi mágiát a második krajcban vezette elő. Nem a szélét húzta, okosan igazított befelé a szélfordulókkal, és volt annyi szerencséje, hogy a frissülések leterjedtek a pálya tengelye felé. Bő húsz helyet javított ezen az egy szakaszon és 7. helyen kezdte a hátszelezést. Négyen küzdöttek szinte egyvonalban féltávnál, de ebből a harcból is ő került ki győztesen és így még előrébb lépve, 6. helyen futhatott be a célba.


A győzelmet a spliti Nenad Bugarin szerezte meg és ezzel vezeti is az összetett listát. Magyar vonatkozása az ő sikerének is van, hiszen PATA karbonárbóccal versenyez!

Harmadik helyen a lengyel Piotr Kula áll, aki mindkét futamban 7. helyen végzett.

Az első futamot nyerő, 2014-ből már világbajnoki címmel is bíró brit Ed Wright 58. helyen ért célba a másodikon menetben. Az elsőre 5. Tapio Nirkko ezúttal 47. lett. Az első két futam után mindössze hárman vannak olyanok, akiknek sikerült mindkétszer az első tízben végezni! És ez nem a Balaton trükkje, hanem teljesen megszokott Finnben, ahol rendkívül erős a mezőny, és száz feletti részvevő esetén sem szokták csoportokra bontani a mezőnyt, hanem mindenki, minden futamban együtt rajtol.

 

Holnap újabb két futammal folytatódik a világbajnokság. Jó enne holnap is ilyen remek időben hajózni és ugyanilyen magyar sikerről beszámolni!

Ruji

Fotó: Cserta Gábor