A tervezett 9 futamból 5 érvényes futamot sikerült teljesítenie a mezőnynek. A futamok döntő részét 6-13 kts közötti szélben teljesítették a résztvevő egységek. Mindkét versenynapon, amikor délutánonként vitorlázásra alkalmas szél alakult ki, a naplementéig tartó meccsekben, a dobogós helyekért szoros versenyek, nagy csaták voltak. A harmadik és negyedik, valamint az ötödik és hatodik helyeken folyamatosan változott az állás, és a végén is pontegyenlőség alakult ki az egységek között.

Az élen, Seres Péter kormányzásával hibapont nélkül és meggyőző fölénnyel végzett a SUPPY. A dobogó második és harmadik fokára is ASE egység állhatott, második a Száva György kormányozta ACCENTURE, harmadik a HUNGER Kovácsik László kormányzásával.