8 országból, 48 csapat és 250 versenyző vitorlázott a világ legnépszerűbb tőkesúlyos One Design hajóosztályának, a J24-es típusnak az Európa-bajnokságán Balatonfüreden, a BYC-ben. Az utolsó versenynapon a Balaton továbbra is a szeszélyesen kis szeles arcát mutatta, de ennek ellenére két futamot tudott rendezni a magyar versenyveztő, Fluck Benedek irányította rendezői gárda.

 

A kilencedik futamban, amely 7-8 csomós északkeleti szélben zajlott, három német egység korai rajt miatt BFD büntetést kapott. Az első pályajelhez a LUV, majd egy fiatal lánycsapat, a GER 5266 és a magyar DJango nevű hajó ért fel, az első hátszél végére picit átrendeződött az élboly, mert a pálya bal oldala frissebbnek bizonyult, de a LUV megőrizte vezető pozícióját, és a GER 5266-os egység is másodikként érte le azonban a görög Evniki vette harmadikként a kaput. A második kreutz szakaszban továbbra is a LUV vezetett, azonban a jobb oldalról két egység jött be, Jukebox a második helyen, míg a Furio a harmadik helyen. A 9. futamot Tom Stryiék nyerték, a Jukebox és a jól hajrázó FGF Sailing Team előtt.

A 10. futam azonban jócskán próbára tette a versenyzők türelmét, mert a gyengülő 5-6 csomós északkeleti szél, meglehetősen trükkösen forgolódott. Az első pálya jelet a az Evniki vette, őt követték a hollandok a Team Jool-lal, majd a JMania ért fel harmadikként, az első kör végére maradt a hármas élboly, csupán a Team Jool és az Evniki cserélt helyet. Az igen gyenge szélben szoros és „sűrű” lett a mezőny a bójánál, a belső helyekért komoly küzdelem folyt, hangos óvlak kiálltások kíséretében. A harmadik szakasz végére elsőként ért fel a Team Jool, az Evniki és a Vitesse előtt. A futamgyőzelmet a hollandok zsebelhették be a Team Jooll-al, az Evniki és a Vitesse előtt.

Még egy futam volt a hivatalos versenyprogramból, a rendezőség mindent megtett, hogy elindítsa a futamot, amelyre 16:00 óráig volt lehetőség, a szél keleties fordult és 7-8 csomóra frissült, azonban az első rajteljárás során halasztani kellett, mert jelentősen ellengett a szél, újabb próbálkozás, majd végre elindult a futam, de még az első kreutz szakaszban törölni kellett, mert a jelentős szélforduló miatt nem lehetett fair futamot rendezni, így végül 10 futammal zárult az Eb.

 

Az Európa-bajnok csapat az FGF Sailing Team lett Bakóczy Róbert kormányzásával, aki a verseny után elmondta: „Számunkra a J24-es Eb óriási kaland volt, mi alapvetően másik osztályban vitorlázunk, ezért úgy vágtunk bele, hogy viszonylag „tehermentesen” tudtunk versenyezni, ami a végén nagyon jól sült el. Úszunk a boldogságban és alig hisszük el, hogy ez valóban sikerült. Mi jobban szeretjük a nagy szelet, fizikálisan talán jobban is bírjuk, mint az átlag, végül gyenge szél lett és örülünk, hogy ebben is maximálisan helyt álltunk.”

Az Eb ezüstérmes egysége Litkey Farkas, magyar-olasz vegyes csapata a Pelle Nera lett, míg a bronzérem Tomai Balázséknak jutott a Jenesissel. A nyílt Európa-bajnoki trófeát az amerikai Keith Whittmore nyerte meg a Furioval. Whittemore kiemelte: „Fantasztikus érzés volt versenyezni ezen a csodálatos tavon, ahol nincsenek motorcsónakok, ez valóban egy igazi kincs. 10 remek futamot vitorláztunk, igazán kiváló volt a rendezés és fair rajtvonalak.”

 

A negyedik helyezett csapat, a sokáig vezető Jukebox lett, Rauscenberger Miklós vezényletével, akik hatalmas tapsot kaptak az eredményhirdetéskor, hiszen amellett, hogy három futam győzelmet is szereztek végig remekül vitorláztak. Az ötödik a német Süllberg lett, Stefan Karsunke kormányzásával, míg a hatodik helyezett csapat a görög Evniki, Athimos Nikolaidissal a kormánynál.

Az 1-10-ben még további 3 magyar csapat is végzett, ami igazán fantasztikus teljesítmény. A hetedik a holland Team Jool (Dirk Olyslagers), a nyolcadik a JBond (Sarina Róbert), a kilencedik az iJroncat (Sallai Gábor), a tizedik pedig a Jinge (Scholtz Imre) lett.

A J24-es nemzetközi hagyományok szerint két különdíjat is adományozott az osztály, „A legöregebb hajó” díját a magyar Just a big dinghy kapta, Sabján Annamária kormányzásával. A hajót egy svájci halász használta korábban, aki levágott az árbocból 6 cm-et, melyet az Eb előtt meg kellett toldani, hogy megfeleljen az osztályszabályoknak, de a csupa lány csapat mindent megtett, hogy versenyképes állapotba hozza a hajót.

 

„A lány hajó” különdíját Emily Kernék vihették haza a Rotogirl nevű egységgel. A legjobb 25 év alatti hajó díját a GER 3634, Fast F, Johanne Maske csapata nyerte.

A legidősebb és legeredményesebb versenyző az olasz Attilio De Battista lett az ITA498, Pilgrim nevű hajóval.

A verseny után a Magyar J24-es Osztályszövetség elnöke, Hercsel Erik azt nyilatkozta: „Nagyon örülök, hogy ilyen remek vitorlázókkal versenyezhettünk együtt és az külön boldogság, hogy a magyar csapatok ilyen jól teljesítettek. Hosszú szervező és előkészítő munka előzte meg az Eb-t, köszönöm mindazoknak, akik segítettek, a sok önkéntesnek, a szponzoroknak, a BYC-nek, az MVSZ-nek. Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk, mert a visszajelzések alapján, mind a vízen, mind a parton nemzetközi színvonalú rendezvényt sikerült lebonyolítani.

További információ: http://j24europeans2017.hu

FB: https://www.facebook.com/hunj24class/