Az utolsó, hatodik futamon egészen az utolsó kerülendő szigetig Czapék vitorláztak bajnoki pozícióban, mert a Czégai-csapat csak harmadik volt, köztük pedig Soponyai Gézáék álltak a második helyen. Ilyen befutás esetén Czap Zoliék pontazonossággal, holtversenyben az utolsó futam befutási sorrendje révén nyerték volna a bajnoki címet. Ám az utolsó pályajel szerpet betöltő szigetnél, két mérföldnyire a céltól a vezető két hajó hibázott. Túlzottan közel vitorláztak a parthoz a szigetet kerülve és annak takarása lelasssította őket annyira, hogy a nagyobb íven kerülő Jedi Business csapat az élre állhatott, és az itt szerzett előnyéből sikerrel őrzött meg két hajóhossznyit a célig.

Összetettben a Soponyai Géza irányította Klaszik Építő lett a bronzérmes. Ez a három hajó kiemelkedett a mezőnyből, amelyben viszont a további helyezésekért szintén változatos küzdelem zajlott.

Részletes eredmények a mellékletben, illetve a verseny honlapján ITT, ahol bőséggel találhatók fotók és részletesebb hírek is.

A futamok alakulása visszanézhető a hajókra a Snewisport által felszerelt és élő közvetítést biztosító GPS nyomkövetés révénhttp://www.snewisport.hu