Az első versenynap 3 futamot rendeztek, középszélben. Itt az áramlással kombinált laylineok eltalálása volt a legnehezebb feladat, mert az áramlás a 3. futamra olyan erős lett, hogy ha a 12 csomós alapszélben éppen leállás volt, akkor egy helyben álltak a hajók.

A további napokban többször is kimentünk, de csak egy futamot tudtak rendezni a 25- 30 csomós szélben. Hát itt igazi Ocean Race hangulat volt. Roni jól eltalálta a stratégiákat, főleg az áramlást tudta jól kihasználni. Több esetben kevesebb utat vitorlázott kreuzban, mint ellenfelei, de volt olyan is, hogy hátszélben tudott 10 hajót hozni egy extrém oldalválasztással az áramlás felé. Roni végeredményben 9. lett amivel nagyon elégedettek vagyunk.

A verseny vízi és parti része kifogástalan volt. Minden nap vízi csomaggal, sajt tállal, kávéval kényeztettek bennünket. A szervezők és önkéntesek kedvesek és segítőkészek. A futamokat a körülményeknek megfelelően rendezték. Az erős szél miatti halasztást mindenki megértette, az egyetlen kritika hogy nem mindig engedték ki edzeni a csapatokat, így volt olyan, hogy az adrenalinnal feltüzelt versenyzőknek a parton kellett maradniuk.

Az utolsó nap egy jó hangulatú díjkiosztón vettünk részt. Útban hazafelé pedig üdvözöltük Érdi Márit, aki szintén  Hágában edzett a holland csapattal. Ezúton is üdvözöljük és neki is nagyon szorítunk.




Brencsán Dávid

Verseny weboldala:  http://optigames.org/