"31 ország küldöttei vettek részt ezen a találkozón, ahol mind a balatoni versenykörülményeket bemutató filmünk, mind pedig a szervezőmunka állásáról szóló beszámolónk nagy sikert aratott” – mondta el Náray Vilmos, aki a Magyar Dragon Szövetség elnökeként a balatoni szervezőket és a magyar vitorlázókat képviselte Franciaországban.

A Dragon három személyes vitorlás, amelyben számos egykori olimpiai és világbajnok vitorlázik, s emiatt a regatták sportértéküket tekintve rendkívül magas színvonalon zajlanak. A versenyrendezéssel kapcsolatos igények is rendkívül magasak: mind a szálláskörülményekkel, mind a verseny infrastruktúrájával és logisztikájával kapcsolatban igen komoly elvárásokat fogalmaznak meg.„Az elmúlt évek nemzetközi versenyei nyomán a Balaton ma már bekerült egy igen elit körbe: a legtöbb kiemelkedő versenyzőnek van már tapasztalata az itteni körülményekről, és e pozitív benyomások ösztönzőleg hatnak a részvételi szándékra” – emelte ki az MDSZ elnöke, aki a szervező bizottság elnöki tisztét is ellátja.

A Balatonfüredi Yacht Club komoly tapasztalattal és háttérrel rendelkezik egy ilyen verseny megrendezéséhez, míg a Magyar Dragon Szövetség nemzetközi kapcsolatai a lebonyolítás zökkenőmentességét garantálják. Sokat segíti az is, hogy az osztály 2010-ben Balatonkenesén már lebonyolított egy nagy sikerű Európa-bajnokságot. A rendezést szakemberi gárdájával és eszközeivel a Magyar Vitorlás Szövetség valamint a Hungária Yacht Club is támogatja.

„Az országok küldötteivel folytatott beszélgetéseink megerősítették, hogy minden nemzet legjobbjai itt lesznek a versenyen. Ha intenzíven dolgozunk, akár 60-70 hajó is rajthoz állhat Balatonfüreden” – mondta Náray.

A szervező bizottság már teljes erőbedobással dolgozik. A háttérben egyeztetnek a balatonfüredi szállodákkal és panziókkal a szálláskínálatról, folyik a rendező csapat összeállítása, tervezik a versenyhez.