micro magic2010. október 2-3-án kerül sor a Micro Magic Rádió-távirányítású vitorlásmodell osztály 4. Európa-bajnokságára. Méghozzá itthon, Balatonlellén. Az előzetes lehetőségek szerint minden országnak négy helye van a versenyre. Magyarország további két helyet kap, mint a rendező ország.

Ennek szellemében az év első négy versenyén lehet megszerezni négy helyet, s a június elején szintén Balatonlellén megrendezendő Országos Bajnokságon kerül kiosztásra a maradék két hely. Ezt azért így oldottuk meg, hogy ne vegyük el az indulás lehetőségét azoktól a versenyzőktől, akik más elfoglaltságuk miatt nem tudnak részt venni a válogatókon, de kellően jók. Ilyen például Berecz Zsombor is, aki a tavalyi bajnokságon bronzérmes lett, de idén is csak a bajnokságra tud eljönni, remélhetőleg.

Lezajlott a négy versenyből három, és a technika ördögének s a tétnek köszönhetően senki nem ülhet biztonságosan a babérjain. Mind a három versenyt más nyerte, és olyan nem volt, akinek valami technikai gondja ne lett volna, vagy az egyik versenytől távol maradt.  Így a végső döntés május elsején Révfülöpön várható. A négy helyre majdnem tíz versenyző is esélyes.