Mi volt 2017-ben a legnagyobb, legemlékezetesebb vitorlázással, versenyekkel kapcsolatot eredményetek, emléketek?

A tavalyi legjobb versenyünk a Garda-tavon megrendezett Junior Európa-bajnokság  volt ahol negyedikek lettünk. Legnagyobb élmény pedig a világbajnokság utolsó napja volt, ahol mind a két futamban sikerült az első 15 között végeznünk, ezzel pedig feljöttünk a 22. helyre.

Mi volt a legnehezebb vitorlázás szempontjából 2017-ben?

A legproblémásabb dolog, hogy nagyon kevés pénzből kellett megoldanunk az évet így nagyon sok versenyre edző nélkül mentünk.

Mik a legfontosabb célkitűzések 2018-ra?

Folytatni szeretnénk továbbra is azt a munkát amit idén elkezdtünk, szeretnénk egy pozitív  meglepetést okozni a 2018-as aarhusi világbajnokságon.

Gyapjas Balázs és Zsombor 2017-ben a Gerevich ösztöndíjból havi 80 ezer forintot, az eszköztámogatásból 10 millió forint értékben 2db 470-es hajót kaptak és felkészülésüket pedig 6 millió forinttal segítette a Magyar Vitorlás Szövetség.

Érdi Mári és a Vadnai testvérek évértékelőjéről és idei terveiről itt és itt olvashat részeletesen. 

Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Bogee Tóth / Gyapjas Balázs Facebook oldala