Az ünnepséget idén először nem a fővárosban, hanem Balatonalmádiban, a Ramada szálló báltermében rendezett meg a Magyar Vitorlás Szövetség.Távolságtartásomat alapvetően nem maga a rendezvény, hanem a műfaj sajátos követelményei táplálták: a puccos megjelenés, a partyarcok felülreprezentált nyomulása, a kötelező mosoly és a kommersz zenei produkciók időről időre elvették a kedvemet az önfeledt szórakozás efféle kényszerétől.

Az idei rendezvény sem ígért többet-jobbat, mint a korábbiak, különös tekintettel a helyszínválasztás bizonytalanságaira. A vitorlázók tervezett télbúcsúztató találkozóján most is minden feltétel adott volt, hogy az esemény bevonuljon a feledhető bulik végtelen albumába. Metsző hideg, viharos szél - ki a fene ül autóba ilyen időben? Korán érkeztünk, de a szálloda parkolója tömve. Sokan vagyunk, több mint háromszáz vendég, ennyien a fővárosi bálokat sem látogatták! Nem is rossz megoldás a szálloda. Saját szobánkban készülődünk, nincs taxizás, ruhatár, külön cipő a hölgyeknek... van hova visszavonulni, ha úgy hozná a helyzet. Bár az ültetés nem túl társaságbarát, a kommunális terek nyitottak a kötetlen beszélgetésekre. A táplálék, a finom borok, a tökéletes kiszolgálás, a kiosztott díjak és a tombola tárgynyereményei euforikus hangulatot teremtenek, megkönnyítve a zenekar erőfeszítéseit az amúgy is igen aktív közönség megtáncoltatására. Ha azt a fránya makákós dalt nem játsszák el, akár színvonalasnak is nevezhetnénk a hallottakat. A veszprémi tánckar, és a kis rasztás ex Hot Chocolate-es Greg Bannis fergeteges műsora mindenesetre sokkal jobban tetszett. A díjazottakon és néhány otthon nem hagyható kisgyereken kívül sajnos nem sok fiatallal találkoztunk, annál több politikus és önkormányzati elöljáró tette tiszteletét, amit akár sportágunk elismerésének is tekinthetnénk - még ilyenkor, választások előtt is. A vidéki helyszín jótékonyan hatott a vitorlázáshoz nem köthető bálbarátok elrettentésére, így ezúttal a rendezvény szakmaiságára sem lehetett panasz.

Nagyon jó ötletnek bizonyult ez a szállodás bálozás. Az elernyedt vendégeknek nem kellett a hazajutás kiábrándító kínjait átélniük, sőt! A közös reggeli, a vasárnapi szikrázó napsütés sokunkat arra ösztönzött, hogy látogatást tegyünk kedvenc kikötőnkben, egy utolsó pillantást vetve a befagyott Balaton olvadó jegére, lélekben felkészülve a közelgő daruzásra. Azt hiszem, jövőre is elmegyünk.

 

Gerő András