Nem csoda, hogy az előnyszám-rendszerben versenyzők megirigyelték az egységes osztályok évek óta jól működő és szervezett sorozatát, a One Design Trophyt. A tavaly megalakult Somogy Megyei Vitorlás Szövetség állt a kezdeményezés élére, és néhány hét alatt öt klub kilenc versenyét szervezte kupasorozatba. Feltehetően segítette a szervezést, hogy az összefogás alapelve volt, miszerint a versenyek megtartják önállóságukat és jellegüket, ami már eddig is népszerűséget hozott számukra. Az SMVSZ vállalta a koordinációt, az eredmények rögzítését, összesítését és számítását, továbbá a kommunikációs feladatokat.  Nagy erénye ennek a sorozatnak, hogy május elejétől egészen november első hétvégéjéig versenyzési lehetőséget biztosít, és a kiírt kilenc versenyből a résztvevő hat legjobb eredményét értékeli az éves ranglista kiszámításakor.

Sikerült komoly hagyományokkal rendelkező, közkedvelt regattákat a Yardstick Trophy nevet viselő kupasorozat versenyrendszerébe gyűjteni. A YST legöregebb versenye az idén 15 éves International Kupa - Karsai Lajos Emlékverseny, de most ünnepli 10. évfordulóját a régi balatoni emlékeket idéző ábrahámhegyi Rizling Kupa, a Spari pedig nyolcadik alkalommal rendezi szokásos októberi pályaversenyét, az ökörsütésekről elhíresült Unitef Kupát. A sorozat résztvevői négyszer látogathatnak Fonyódra, a Kormoránok évadnyitó és évadzáró túrafutamaira, a Port Lacaj Termoplusz Kupájára, és a sorozat másik pályaversenyére, a VIII. cms-Schuller Kupára. A Yardstick Trophy nyitó és záró versenyei egyben a BL Apartments & Yachtclub versenyévadának végpontjai is. Lellén a Harmat Kupával veszi kezdetét a YST sorozat és a Dér Kupa zárja a küzdelmeket. Így összesen hét túraverseny és két, egyenként három-három futamból álló pályaverseny alkotja a Balaton legújabb kupasorozatát.

A területi szövetségnek sikerült egyedi és ösztönző pontrendszert alkotnia az értékeléshez. Alappontot kap minden elrajtolt hajó, ehhez adódik az osztályában elért helyezése utáni pontszám és az 1-6 helyen végzettek prémiumpontjai. A kitartás is értékelve lesz, a 7., 8. és 9. versenyt is teljesítőknek dupla alappontot írnak jóvá az értékelők.

A novemberi, utolsó ranglistaversenyt követően külön rendezvényen kerül sor a kupasorozat értékelésére és díjainak átadására. A www.vitorlasversenyek.hu címről elérhető internetes felületen lesz nyomon követhető a kupasorozat minden rezdülése, hírek, versenykiírások, eredmények, valamint fotók és videók formájában.

 

 

A Yardstick Trophy Nagyhajós Kupasorozat versenyei:

Verseny

Időpont

Helyszín

Rendező

Versenytípus

Futam

Harmat Kupa

2010. május 1.

Balatonlelle

LVE

Túra

1

Kormorán Évadnyitó

2010. május 15.

Fonyód

FKVSE

Túra

1

Rizling Kupa

2010. július 10.

Ábrahámhegy

TVSK

Túra

1

International Kupa

2010. július 24.

Balatonlelle

LVE

Túra

1

cms-Schuller Kupa

2010. július 31.

Fonyód

FVE

Pálya

3

Termoplusz Kupa

2010. augusztus 14

Fonyód

TVSK

Túra

1

Kormorán Évadzáró

2010. szeptember 18.

Fonyód

FKVSE

Túra

1

Unitef Kupa

2010. szeptember 2-3.

Balatonföldvár

SVE

Pálya

3

Dér Kupa

2010. november 6.

Balatonlelle

LVE

Túra

1